Az Európai Bíróság jó ideje a Bizottság „gumibélyegzőjének” tekinthető – beszélgetés Gaëtan Cliquennois francia jogtudóssal

2021-01-11 12:57:00
Mind a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága, mind pedig az Európai Unió Bírósága mintegy alkotmánybírósági szerepkört kívánnak betölteni a kontinensen. Csakhogy mindkét fórum többek között a Soros Györgyhöz köthető szervezetek befolyása alatt áll - mutat rá Gaëtan Cliquennois professzor.
Gaëtan Cliquennois a Nantes-i Egyetem keretei között működő Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (Centre national de la recherche scientifique) tudományos munkatársa és a Law and Social Change nevű szakmai intézet igazgatóhelyettese. Szakterülete az európai igazságszolgáltatás és az alapjogok egyre terjedő privatizációja. 2017-ig a College of Europe vendégprofesszoraként tevékenykedett. Publikációi többek között az European Law Journal, a Law and Social Inquiry és a British Journal of Criminology című szaklapok hasábjain jelentek meg.

A nyugati típusú politikai rendszerek két, ideális esetben egymással egyensúlyi viszonyban álló pilléren nyugszanak: a liberalizmuson és a demokrácia többségi eszméjén. Napjainkban azonban a liberalizmusból fakadó korlátok egyre inkább túlsúlyba kerülnek a többségi elvvel szemben. Különösen igaz ez Európára, ahol különféle nemzetközi bírói fórumok egyre aktívabb szerepet vállalnak a jog formálásában. Hogyan látja Ön az Európában törvénykező, nemzetközi bírói fórumok szerepét e tekintetben?

Meglehetősen széles az egyetértés a tudomány területén, hogy az európai bíróságok – amely alatt az Európai Unió Bíróságát és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát értem – egyre inkább mintegy alkotmánybírósági szerepkör betöltésére törekednek, jellemzően emberi jogi-alapjogi fókusszal. E folyamat során a nevezett fórumoknak az államok feletti befolyása és ellenőrzése valóban fokozatosan nőtt.

Hogyan és milyen megközelítéssel használják ezek a bíróságok alkotmányos erejüket arra, hogy jogi és társadalmi problémákat orvosoljanak? 

A két bíróság egyre szélsőségesebb liberális vízió mentén közelíti meg azt, hogy az egyéni szabadság mely szakpolitikai intézkedésekkel biztosítható. Ez a törekvés különösen a vallásszabadság, a nők és a társadalmi nemek státusza, a szexualitás, a család intézménye, a fogamzás és a magzati élet, az élethez és az egészséghez való jog bírói értelmezése kapcsán érhető tetten. A bíróságok ezekben a vonatkozásokban a keresztény hagyományok helyett a vallási pluralizmust és a szekularizációt, a természetes nemi szerepek helyett pedig a mesterséges társadalmi konstrukciókat (lásd például genderlemélet) részesítik előnyben. Úgyszintén megnyilvánul a bíróságok gyakorlatában, hogy a korábban domináns heteroszexuális modell jelentőségét ma egyértelműen felülmúlják az LMBTI-jogok, mint ahogy a hagyományos családmodell is alulértékeltté vált az alternatív együttélési formákkal szemben; de a sort lehet folytatni.

Honnan ered ez az Ön által is említett liberális vízió?

A koncepció hátterében a központi európai politikaalkotás és joggyakorlat, valamint a Nyílt Társadalom Alapítvány, és az az által finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) összetartása áll. Csak hogy néhány példát említsek: e háttér miatt vált sarkalatos kérdéssé a meghatározott etnikai, szexuális és vallási kisebbségek (például migránsok, LMBTI-személyek, muszlimok) elleni diszkrimináció kérdése és a velük kapcsolatos érdekvédelem, az emberi jogi aktivisták és a nemzetállamok közötti feszültség, de említhető a sorban a terrorellenes fellépés, a szabad választások és a média kérdése is.

Legutóbbi, European Human Rights Justice and Privatisation – The Growing Influence of Foreign Private Funds [Európai alapjogi bíráskodás – a külföldi magánalapok egyre növekvő befolyása] című könyvében a bíróságok feletti külső befolyásról írt. Azonosítható-e Ön szerint konkrét személy vagy szervezet az említett befolyásgyakorlás tekintetében?

Igen. Az emberi jogok érvényesülését elősegíteni hivatott magánalapítványok (például a Soros György irányítása alatt álló Nyílt Társadalom Alapítvány, vagy a Ford Alapítvány) és az általuk finanszírozott NGO-k jellemzően a kilencvenes évek vége óta a fokozatosan növelték a befolyásukat az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága felett.

Spontán folyamatról van szó, vagy létezik erre irányuló konkrét szándék is?

A folyamat részben a gazdasági válsághoz köthető: ennek eredményeképpen ugyanis a nem kormányzati szervezetek állami finanszírozása visszaszorult, s ezek a szervezetek egyre inkább a magánalapítványok pénzére hagyatkoztak, amelyek a juttatott forrásokat befolyásra váltották. Mindeközben a magánszféra érdekérvényesítése is új stratégiák mentén kezdett alakulni, így összességében

a különféle külföldi érdekcsoportok és magánalapítványok fokozatosan egyre nagyobb részt kezdtek vállalni az alapjogi igazságszolgáltatásban.

Hogyan váltak erre képessé ezek a szervezetek?

Fokozatos építkezés útján. Ezek a szervezetek önálló, perjogra specializálódott szakértői csoportokat hoztak létre, mindeközben pedig növelték az NGO-k számára juttatandó pénzügyi források mértékét is. Ezzel egy időben kereseteket indítottak az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, érdemben válva képessé arra, hogy szerepet vállaljanak a bírói ítélkezés tartalmi alakításában is – kereseteik tartalma ugyanis szükségszerűen mind a bizonyítási eljárás, mind pedig az az alapján hozott ítéletek tartalmát is befolyásolja. Néhány ilyen ítéletnek pedig bizony közvetlen hatása van az emberi jogok tartalmára és az alapjogvédelem irányaira.

Képesek e szervezetek közvetlenül is befolyásolni az európai igazságszolgáltatás minőségét?

Igen, s a magánszféra azon képességének, hogy az európai alapjogi bíráskodásnak mind a bemeneti, mind pedig a kimeneti oldalát, de akár a struktúráját is befolyásolja, több hatása is van. Fordíthatja például az igazságszolgáltatást bizonyos országok ellen, de meghatározott magánalapítványok javára is. Ennek eredményeképpen azonban a Nyílt Társadalom Alapítványhoz képest „sokadrangú” magánalapítványok abban a helyzetben találhatják magukat, hogy egyáltalán nincs hozzáférésük az európai bírói fórumokhoz, vagy hogy képtelenek arra, hogy hathatós emberi jogvédelmet valósítsanak meg. 

Mire alapozza a fenti feltételezéseit?

Az előbb elhangzott állításokat a könyvben azokkal az információkkal támasztjuk alá, amelyeket a folyamatos jogfejlesztés alatt álló európai alapjogi rendszert alakító európai bírói fórumok, NGO-k és magánalapítványok belső dokumentumaiban és a nyilvános periratokban találtunk.

Az alapjogi rendszer tehát folyamatos és tudatos jogfejlesztés alatt áll. 

Igen, s általánosságban mondható el, hogy a jogvédők erőfeszítéseinek eredményeképpen a magánalapítványok (például a Nyílt Társadalom Alapítvány), emberi jogokra specializálódott szervezetek (például Európai Emberi Jogi Támogató Központ) és NGO-k szerepe az EJEB reformjában és újraértelmezésében megnövekedett. E pereskedésben és jogérvényesítésben megnyilvánuló reformtörekvést megerősítendő,

ezek a szervezetek továbbá az Európai Bizottságban vagy az unión kívül eső, de alapjogi profillal rendelkező Európa Tanácsban is lobbitevékenységet fejtenek ki.

Ez a gyakorlatban diplomatákkal, nagykövetekkel, miniszterekkel és egyéb prominens személyiségekkel való rendszeres kapcsolattartást, szakmai eligazításokat jelent. Ezek alkalmával a szervezetnek lehetősége nyílik arra, hogy előremozdítsa a számára prioritást élvező ügyeket. Ily módon az uniós intézmények, és tagállamok is nyomás alatt tarthatók, amelyek ugyebár nemzeti szinten felelősséggel tartoznak az EJEB ítéleteinek végrehajtásáért.

A két fórum közül melyik esetében jellemzőbb ez a fajta befolyásoltság?

Összehasonlítva a két testületet – vagyis az Emberi Jogok Európai Bíróságát és az Európai Unió Bíróságát – a Nyílt Társadalom Alapítvány utóbbira kisebb befolyást gyakorol, mint a strasbourgi EJEB-re, amelynek reformjában közvetlen módon is részt vesz. Ez a befolyás az EUB esetében inkább az Európai Parlamentre és az Európai Tanácsra gyakorolt nyomás útján, közvetetten nyilvánul meg. Ebben a vonatkozásban érdemes megjegyezni, hogy mind az Európai Bíróság, mind pedig az EJEB esetében találhatunk olyan bírát, aki korábban akár kifejezetten a Nyílt Társadalom Alapítványnak, vagy más NGO-nak dolgozott. 

Tudna példát mondani?

Természetesen. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága esetében egy vezető beosztású bolgár bíró például korábban a Nyílt Társadalom Igazságügyi Kezdeményezés több fiókszervezetének is az igazgatósági tagja volt. Hasonló karriert futott be alapjogi bíráskodásának megkezdése előtt az egyik román nemzetiségű bíró is, aki hivatalba lépése előtt szerepet vállalt a Nemzetközi Jogászok Bizottsága nevű NGO vezetőségében. De hogy egy lengyel és egy magyar példát is mondjak: az Európai Bíróságon olyan lengyel nemzetiségű bíró is ítélkezik, aki korábban a lengyelországi Helsinki Bizottság tagja volt. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságában ítélkező magyar bíró korábban a Nyílt Társadalom Alapítvány által szponzorált CEU-n is oktatott.

Az uniós jog fejlesztésében az Európai Unió Bírósága az Európai Parlamenthez és az Európai Tanácshoz képest is kiemelt szerepet vállal. Hogyan képesek az említett  globális befolyással rendelkező pénzügyi érdekszférák befolyást gyakorolni az európai integráció irányaira, továbbá, milyen jövőbeli törekvésekkel számolhatunk ez irányban?

A könyvben ezt a kérdést nem érintettem. Azt azonban bizton állítom, hogy az Európai Unió Bírósága már egy jó ideje inkább aposztrofálható az Európai Bizottság "gumibélyegzőjeként" (sic!), mint független bíróságként – köszönhetően részben a jogirodalomban is ismert vissza-visszatérő személyi összeférhetetlenségnek, vagy ha úgy tetszik, forgóajtó-effektusnak. Ebben a vonatkozásban – ahogy azt már említettem – a lobbitevékenységet kifejtő privát alapítványok prioritásai közé az tartozik, hogy egyre nagyobb befolyásra tegyenek szert az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben. Ez szolgálja ugyanis az európai integráció mélyítését, és az annak hátterében húzódó neoliberális forgatókönyv megvalósulását, valamint a nyugati vízió előremozdítását.

Mondhatjuk azt, hogy az említett globális befolyással rendelkező magánszereplők kitüntetett figyelemben részesítik Kelet-Közép-Európát?

Igen. Az európai bírói esetjog áttekintésével a könyv célja az, rámutasson arra, hogy az EJEB jogesetei körében – amelyek alakításában ugyebár a nevezett privát alapítványok tevékeny szerepet vállalnak – a Kelet-Európa és Oroszország ellen indított ügyek meglehetősen felülreprezentáltak. Ha utánanézünk, hogy mely szervezetek indítottak jellemzően kereseteket bizonyos kelet-európai országok ellen, arra a következtetésre juthatunk, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány és NGO-k egy meglehetősen szűk köre képes alakítani az EJEB esetjogát ezen országok ellenében.

Milyen módon történik ez?

Ezek az NGO-k egy szűk csoporttól érkező bőkezű adományok birtokában képesek ekkora szerepet betölteni. De nemcsak informális adományokról van szó; tevékenységük ösztönzésére különféle formális csatornák is rendelkezésre állnak. Olyan kezdeményezésekről, projektekről beszélek, amelyek célja, hogy emberi jogsértések címén minél több per induljon, s érjen véget marasztaló ítéletekkel a nacionalistának nevezett országokkal.

Ez a fajta tudatosság az ügyek kiválasztására is jellemző?

Valóban tudatos szelekció eredménye, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány mely ügyekben bocsátkozik perbe akár közvetlenül, akár közvetetten, képviselő útján: az ügyeket a várható politikai és jogi hatásfokuk függvényében választják ki, s ezek is meghatározott országokban indulnak csak meg. Így történhet meg az, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány – s az általa mozgósított jó néhány NGO – általában kelet--közép-európai országok (például Románia, Szlovénia, Lengyelország vagy Magyarország) ellen indít keresetet; az Open Society Justice Initiative 2004 és 2018 között 47 keresetet indított az EJEB előtt, ebből 27 kelet-európai ország és Oroszország ellen irányult.

Milyen hatása van mindennek?

A fenti szelektív szemléletmóddal éles kontrasztban áll – és erről a könyvben is szó esik –, hogy

mindeközben nagyon is jelentős ügyek sikkadnak el azért, mert egész egyszerűen kívül esnek a nevezett alapítványok és szervezetek érdeklődési körén.

Az ENSZ számos olyan problémára igyekszik felhívni a figyelmet – szexuális zaklatásokról, gyermekpornográfiáról, emberkereskedelemről beszélünk – amelyek kapcsán a privát alapítványok és az általuk működtetett NGO-hálózat rendkívül kevés bírósági eljárást indít meg. Még annak ellenére is, hogy az általam említett bűncselekményekre vonatkozóan igen komoly egyezményeket fogadtak el, s ezek a nemzetközi szerződések mind szilárd jogalapot biztosítanak egy esetleges perindításhoz.

Nem vezet ez funkcióvesztéshez?

De igen, ugyanis ezek az alapítványok és NGO-k meglehetősen paradox helyzetet teremtenek azokon a területeken is, amelyen egyébként missziót vállaltak. Rendszeres önellentmondásba keverednek például, amikor a muszlimok, a nők, vagy az LMBTI-személyek jogvédelmére vállalkoznak. De hadd mondjak egy még általánosabb példát: ezek a szervezetek, alapítványok szinte egyáltalán nem vállalják az egyébként sérülékeny, szegény emberek képviseletét – azokét, akik adott esetben a kormányzat gazdaság- vagy szociálpolitikai intézkedései miatt szenvednek hátrányt. Ennek megvilágításán keresztül szemléltethető igazán, hogy hogyan is csorbul az egyének joga arra vonatkozóan, hogy hatékonyan szerezzenek érvényt jogaiknak az EJEB és az EUB előtt, valahányszor gazdasági vagy szociális jellegű sérelem éri őket.

Milyen megoldási javaslattal állna elő Ön?

Úgy vélem, igény és lehetőség is volna arra, hogy az alapjogi bíráskodás egyfajta egészséges reformon essen át; ez például a bírák kiválasztási mechanizmusa feletti demokratikus kontroll, továbbá új összeférhetetlenségi szabályok megalkotásán keresztül eszközölhető. De ugyanígy

átláthatóbbá lehetne tenni az alapjogvédelmet finanszírozó struktúrákat is, ideértve magát az ítélkezési gyakorlatot is.

Dacára ugyanis annak, hogy ezek az alapítványok és az általuk működtetett NGO-k azt hirdetik, hogy a társadalom egészét képviselik s védik, ez koránt sincs így; mindössze saját magánérdekeiket igyekeznek érvényre juttatni.

2018 szeptemberében az Európai Parlament a köztudatban Sargentini-jelentés néven elterjedt dokumentum alapján, az Európai Bíróság előtt is vitatott körülmények között döntött a 7-es cikkely szerinti jogállamisági eljárás Magyarországgal szembeni megindításáról. Reális az esélye annak, hogy a Bíróság politikai szempontok szerint döntsön, ha az ügy megítélése jogi alapon kétséges?

Természetesen, a politikai tényezők jelentősen befolyásolják az ítéletek tartalmát; különösen igaz ez azokra az ügyekre, amelyekben a karakteres nyugati vízió egy sokkalta hagyományosabb, keresztény értékrenddel csap össze. Megjegyzendő, hogy a Nyugat ez utóbbit rendszerint „populizmusként”, a keresztény hagyományokat védő országokat pedig általában „populista országként” aposztrofálja.

Az interjú Gaëtan Cliquennois European Human Rights Justice and Privatisation - The Growing Influence of Foreign Private Funds (Cambridge University Press, 2020.) című könyve kapcsán készült.

Az interjút készítette: Dobozi Gergely