„Egy demokratikus alkotmány sosem értéksemleges” – beszélgetés Sonnevend Pállal

2021-01-21 13:29:00
Az Alaptörvény középpontjában az ember méltósága áll, amihez újabb rétegeket ad a magyar történeti alkotmányra való utalás a preambulumban – mutat rá Sonnevend Pál. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánját németországi szakmai tapasztalatairól, a magyar jogi oktatás és kutatás távlatairól, illetve az európai és nemzetközi bírói fórumok közötti konfliktusokról Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Precedens rovat alapítója kérdezte.
Sonnevend Pál jogász, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Jogi diplomáját 1995-ben vette át, majd a következő évben LLM-fokozatot szerzett a heidelbergi Ruprecht Karl Egyetemen. Doktori disszertációját 2005-ben védte meg ugyanitt. 1997 és 2000 között tanácsadóként dolgozott az Alkotmánybíróságon, 2000 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársa, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetője. 2013-tól Magyarország perképviselője a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a bős–nagymarosi vízlépcső perében. 2016-ban az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetőjévé nevezték ki, majd 2019-ben az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja lett.

Sonnevend Pál ügyvédi, perképviseleti, közigazgatási és oktatói tapasztalatokkal is rendelkezik, oktatói pályáját a hazain túl a német és angolszász világban szerzett benyomások is gazdagítják. Milyen különbségek fedezhetőek fel a magyar, illetve a nyugat-európai egyetemek között? 

A nyugati egyetemeken az oktatási módszertan nem áll olyan mértékben az oktatás középpontjában, mint Magyarországon. Nyugat-Európában gyakori, hogy egy jogászprofesszor elismert tudományos háttérrel rendelkezik, előadóként azonban kevésbé kimagasló. A nyugati felsőoktatási intézmények nem szükségszerűen keresik azokat az új módszertani lehetőségeket, melyekkel aktívan lehet támogatni az oktatók munkáját. Mi, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán nagy hangsúlyt fektetünk az oktatási módszertanokra, és a járvány alatti digitális oktatásra való átállás időszaka igazolta erőfeszítéseinket.

A tudományos teljesítmény területén viszont további munkára lesz szükség.

Ezen a téren még érezhető a versenyhátrányunk, jóllehet az egyre több, külföldön is publikált minőségi tudományos munkának köszönhetően folyamatosan zárkózunk fel Nyugat-Európához. 

Én ezt inkább egyfajta továbbörökölt perifériajellegnek érzem, mintsem elmaradásnak. Mégis minek a következménye ez?

A jogtudomány egészen a rendszerváltozásig elszigetelt helyzetben volt, különösen a közjog nem tudott semmilyen érdemi diskurzus részévé válni. Az elmúlt 30 évben megindult szerves fejlődés egy lassú folyamat, így sok múlik az erőforrásainkon. Ezért is kezelem kiemelt területként a könyvtár, illetve az adatbázisok folyamatos fejlesztését, csakúgy, mint a nemzetközi mobilitást és az uniós pályázatokon való részvételt. A technológiai fejlődés is sokat segít a versenyhátrány leküzdésében.  

Az Alaptörvény megalkotásával a korábbi magyar alkotmány technokrata, semleges nyelvezetét egy értéktelített szöveg, illetve egy történelmi és nemzetstratégiai keretrendszer váltotta fel. Emiatt az Alaptörvény bemutatásakor az egyetemi oktatóknak a jogi vonatkozásokon túl történelmi és filozófiai aspektusokat is fel kell sorakoztatniuk. Az oktatónak sikerül bemutatni, illetve a diákoknak elsajátítani ezeket az összefüggéseket? 

Egy demokratikus alkotmány sosem értéksemleges, központjában az ember méltósága áll. Az Alaptörvény preambuluma a történeti alkotmányra utalással kétségkívül újabb rétegeket ad ehhez. Ami az oktatást illeti,

Nyugat-Európától eltérően a magyar jogi oktatásban mindig fontos szerepet játszott a jogtörténet.

Ezek mellett úgy gondolom, hogy az Alaptörvény értelmezése jogdogmatikai feladat. Ennek megfelelően kell figyelembe venni az Alaptörvény preambulumában foglalt értékeket, amikor az alaptörvényi szabályokat értelmezi valaki. Úgy tapasztalom, hogy ezt a gyakorlatot  oktatóink és hallgatóink sikerrel végzik.

Az egyetemi katedrán megvalósuló véleményszabadság kérdése megosztó témakör. Az egyik domináns megközelítés szerint a közélet irányából az akadémiai véleményeket megpróbálják keretek közé szorítani. Ezzel szemben mások a katedrán biztosított szabadsággal való visszaélést tartják aggályosnak. Mégis miként alakul a véleményszabadság helyzete a magyar egyetemeken?

Fontos leszögezni, hogy jelentős különbség van az egyetem falain belüli és kívüli véleménynyilvánítás között. Az intézmény keretein túl mindenkinek az Alaptörvényben garantált joga a szabad véleménynyilvánítás,

az oktatói tevékenység során azonban nincs helye aktuálpolitikai megnyilvánulásoknak.

Természetesen a társadalom minden szegmense sokszínű, nem egyfajta politikai véleményt vall mindenki, és ez minden intézményre, településre, vagy bármilyen egyéb közegre igaz. Intézményvezetőként örömmel látom, hogy a jelentősen különböző vélemények ellenére az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán nincs káros megosztottság. 

A magyar kutatói és oktatói világban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a regionális sajátosságok. A nemzetközi jogi, közjogi, illetve a politikatudományhoz közelebb álló témákban kifejezetten nagy kíváncsiság övezi a közép-európai, illetve ezen belül is a magyar sajátosságok feltérképezését. Mennyire kézzelfogható ez a tendencia?

Valóban érzékelhető, hogy egyre intenzívebbé válik a közép-európai országok jogtudósai között az együttműködés, és ezzel egy több évtizedes elmaradást pótolunk. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy ennek a régiónak a jogtudománya is akkor lehet sikeres, ha szervesen bekapcsolódik az összeurópai diskurzusba.

Egy tudós elismertségét bizony befolyásolhatja, hogy az adott tudományág nemzetközi hálózatán belül hol helyezkedik el.

A tudományos életben egy gondolat könnyebben válhat dominánssá, ha gazdája a hálózat centrumában foglal helyet. Közkeletű példa erre Albert Einstein, aki a speciális relativitáselmélet megfogalmazásakor szabadalmi ügyvivőként dolgozott Bernben, és tanait sokáig elutasította az akkori tudományos közösség. Én úgy gondolom, hogy egy magyar jogtudós akkor tud sikeres kutató lenni, ha egyrészt a munkáját a legszigorúbb tudományos követelmények szerint végzi, emellett viszont arra is törekszik, hogy saját szakmai hálózatán belül ismert és elismert legyen.

A tudományos középpont fejlődése más európai országban is érdekesen alakul. Németországban a többszintű alkotmányosság kérdése egy fontos jogi témakör, hiszen a németek számára nemzetstratégiai fontosságú, hogy a nemzeti, uniós és nemzetközi jog összefüggéseivel kapcsolatban folyamatos legyen a párbeszéd. Németországban, az európai tudományos gondolkodás egyik központjában miként vélekednek az európai integrációról? 

A német jogtudományon belül eltérő vélemények vannak az európai integrációval kapcsolatban.

Nehéz általános megállapításokat tenni, Németországban ugyanis éles vita folyik az Európát egyszerre érintő válságokról, a jogállamisági kérdésekről, a Brexitről, illetve a 2008-as gazdasági válság máig érezhető költségvetési hatásairól. Az Unió értékeken alapul, ahogyan az az alapító szerződésekben kifejezetten meg is jelenik, de azzal kapcsolatban sincs egyetértés, hogy milyen módon lehet ezen értékek tiszteletben tartását jogi úton kikényszeríteni. 

Az európai projekt fenntartásával kapcsolatban azonban mégis többnyire egységes képet mutat a német tudományos közeg, hiszen ez az iránymutató szándék. 

Én is úgy érzékelem, hogy az integráció fenntartását illetően szinte teljes konszenzus van. Ez nemcsak Németországban vagy Hollandiában, hanem Magyarországon is tapasztalható. Az európai együttműködésnek nincs alternatívája, Magyarország jövőjét is csak az európai integráció garantálja.

A magyar és a német egyetemi környezet hasonlít egymásra, ezt az európai együttműködésről alkotott kép is alátámasztja. A tudományos viták során mindkét országban racionális vélemények jelennek meg, amelyek viszont nem minden esetben köszönnek vissza a politika színterén. A német tudományos közeg mekkora hatással bír a német közéletre? 

Szerintem nem különösebben erős a kapcsolat a két szféra között. Vannak persze kivételek, így előfordul, hogy egy-egy tudományos fogalom a politika színterén is megjelenik. Az európai alkotmány koncepciójának megjelenésében például jelentős hatása van Armin von Bogdandy Európa-szerte ismert német jogászprofesszor munkásságának. Egy másik példa a jogtudomány és a politikai kommunikáció közötti kapcsolatra az alkotmányos identitás fogalma. Jól látszik, hogy amikor a tudomány a politika számára is befogadható nyelvezetet használ, könnyebb az átjárás. Ez azonban nem gyakori.  

A nemzetközi közegben egyszerre több régió-, illetve országspecifikus jogi gondolkodás is jelen van. Létezik közös jogi nyelv a különböző országok, régiók között? 

Azt gondolom, hogy a közös nyelv a jogdogmatika nyelve. A közös alapoknak köszönhetően

a jó minőségű jogi érvelés ugyanolyan német, brit és magyar környezetben is.

A stílus ugyanakkor eltérő, hiszen a német emelkedettebb, elvontabb, míg az angol inkább pragmatikus. Ami pedig a témákat illeti, nagyjából azonos témakörök köszönnek vissza, de eltérő súlypontokkal. Ha kelet-közép-európai jogtudósok is részt vesznek egy diskurzusban, ott hangsúlybeli eltolódások érzékelhetők. Különösen igaz ez a közjog területére, ahol nagy teret kapnak az egyes országok és régiók megközelítési módjai közötti különbségek. Az eltérő érvelések vizsgálata kiváló lehetőség arra, hogy az egyéni és a közös nézőpontok tovább formálódjanak. 

Tavaly a német alkotmánybíróság és az európai integrációs szervek között jogi konfliktus alakult ki. Ez Európában nem egy ismeretlen terület, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága közötti viták már évek óta a tudományos körök egyik meghatározó témájának számítanak. Mégis úgy tűnhet, mintha visszaforgatták volna az idő kerekét, hiszen hasonló nagyívű viták az európai integráció kezdeti szakaszában jelentkeztek. Most újra a turbulenciák idejét éljük, ami nemcsak a politikában, hanem a jogtudományban is érezhető. A német akadémiai körökben miként értékelik ezt a helyzetet? 

A német alkotmánybíróság 2020 májusában kimondta, hogy az Európai Központi Bank egy 2015-ben indított kötvényvásárlási programjával, valamint az Európai Unió Bírósága a programot kifogástalannak minősítő ítéletével megsértette az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást. Ez azért is lényeges, mert

a német jog szerint az uniós hatáskörtúllépés nem egyeztethető össze a német Alaptörvénnyel.

Meglepő fejlemény, hogy a német alkotmánybíróság nemcsak fenyegetett a hatáskörtúllépés megállapításával, hanem alkalmazta is azt. Kérdéses, hogy az ilyen típusú alkotmányos fenntartásokat miként érdemes használni. Tény, hogy az alkotmányos fenntartások fontos elemei az Európai Unió Bírósága, illetve a nemzeti alkotmánybíróságok között zajló alkotmányos párbeszédnek. Az aggályok jelzése alapvetően konstruktív eszköz, a probléma akkor jelentkezik, ha nemcsak jelzés, hanem konkrét lépések is történnek. Ezzel a nemzeti intézmények kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, ami valamilyen irányú jogsértésre kényszerítheti őket. A kötvényvásárlási programban részt vevő Német Szövetségi Banknak ugyanis választania kellett, hogy a német alkotmányjog megsértése mellett az uniós jogot tartja-e be, vagy inkább az alkotmánybíróság ítéletét követi, amivel viszont uniós jogot sért.  

Mi az oka annak, hogy a vitát nem ideológiai, hanem pénzügyi, gazdasági kérdések gerjesztették? 

Úgy vélem, hogy a kialakult konfliktus mögött inkább intézményi és személyes viták álltak. A 2020-as ítélet előzménye, hogy a német alkotmánybíróság már korábban problémát észlelt, és jelezte az aggályait az Európai Bíróságnak, azaz előzetes döntéshozatali kérelemmel élt, amivel csak nagyon ritkán szokott. A Bíróság ezt a jelzést nem vette elég komolyan, és alapvetően formális érveléssel helyben hagyta a kötvényvásárlási programot. Valószínűleg nem puszta spekuláció azt gondolni, hogy

a német alkotmánybíróság az uniós bírói fórum eljárását sértőnek vélte.

Ez mutatkozik meg abban is, hogy a hatáskörtúllépést végül az intézkedés kellő indokolásának elmaradása miatt állapították meg. 

Az európai integráció a sikeres jogközelítésen, illetve jogharmonizáción alapszik. Véleményem szerint egy olyan rendszer alakult ki Európában, ahol a kötelezettségszegési eljárások, illetve bizonyos előzetes döntéshozatali eljárások révén ad hoc módon jutnak el problémák az Európai Unió Bírósága elé. Így lehet, hogy Európai Unió intézményei az uniós és a magyar jog viszonyában olyan aggályokat jeleznek, amelyek más tagállam vonatkozásában nem merülnek fel. 

Ha az Európai Unió Bírósága egy ügyben ítéletet hoz, az az uniós jog kötelező értelmezésévé válik. Amennyiben hasonló probléma merül fel egy másik tagállamban, ott is irányadó az egyszer kialakított jogértelmezés. Úgy vélem, ha valóban felmerülnek ilyen problémák, az előzetes döntéshozatali eljárás útján ezek előbb-utóbb eljutnak az Unió bírói fórumához. Amíg a kötelezettségszegési eljárás egy olyan intézményes kikényszerítési módszer, melyben az Európai Bizottság játssza a főszerepet, addig az előzetes döntéshozatali mechanizmusnál a feleken, illetve végső soron a bírón múlik, hogy egy adott ügy eljut-e Luxemburgba. Nem lehet tehát a jog szelektív alkalmazásáról beszélni, az uniós jog minden szereplőre egyaránt kötelező.

Melyek azok a nemzetközi fórumok, amelyek a magyar érdekérvényesítési szempontok szerint legalkalmasabbak és legnyitottabbak a hazánkat is érintő összefüggések és problémák megértésére? 

A nemzetközi bírósági rendszer egy kifinomult gépezet, ahol minden bíróságnak megvan a saját feladatköre. Legtöbbször nem nagyon adódik választás, hogy melyik fórum elé járuljunk, és az egyértelmű szereposztás miatt igen nehéz a vitákat bíróságok között terelni. A joganyag jellegéből fakadóan azonban alapvetően más attitűd jellemzi a nemzetközi bíróságokat. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában például a kezdetektől jelen van a tagállamokat megillető mérlegelés jogának (margin of appreciation) doktrínája. Mi több, Robert Spano, a Bíróság jelenlegi elnöke egy az ELTE ÁJK-n tartott előadásában egyértelműen azt a filozófiát fogalmazta meg, hogy a szubszidiaritás elvét követve a strasbourgi joganyagot elsősorban a nemzeti fórumoknak kell érvényre juttatniuk. Az Európai Unió Bírósága esetében ugyanakkor meghatározó a szemlélet, hogy az uniós joganyag közvetlenül hatályosul, és elsőbbséggel bír a nemzeti joggal szemben.

Ebben a kontextusban nincs helye a tagállamokat megillető mérlegelési jog elvének.

Ennek ellenére az uniós bírói fórum is gyakran ösztönzi a tagállami bíróságokat arra, hogy a nemzeti jogot is vegyék figyelembe, amikor alkalmazzák Az EUB által kimondott általános téteteket. 

Ha csak egy, nem szigorúan jogi tárgykörben készült könyv ajánlására nyílna lehetőség, melyik lenne az a mű, amit Ön szerint minden joghallgatónak érdemes elolvasnia? 

Friss élményem Philippe Sands nemzetközi jogász „Kelet-nyugati utca” című könyve, ami a genocídium, illetve az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmáról, megjelenéséről szól. Érdekessége, hogy nem jogtörténeti jellegű, hanem személyes történeteken alapuló munka. A könyv rámutat arra, hogy a kutatók, oktatók és hallgatók számára ismerős tényállások mögött valódi, személyes történetek, és azokban egész világok rejlenek. Érdemes fellapozni, ajánlom mindenki figyelmébe!