Torzítják a politikai döntéshozatalt az online platformok – beszélgetés Douglas Melameddel

2021-01-28 15:56:00

Sándor Lénárd
A nagy online szolgáltatók felerősítik a politikai polarizációt, aláássák a társadalmat stabilizáló közvetítő csatornákat, és általában növelik a nem demokratikus politikai mozgalmak sikerének a valószínűségét – fejtette ki Douglas Melamed, a Stanford Egyetem professzora.

Douglas Melamed 2015-től, a Stanford Egyetem jogi karának professzora, számos versenyjogi szakcikk szerzője. Korábban több mint negyven évet töltött a jogéletben, az Intel vállalat elnökhelyettese és a washingtoni WilmerHale nemzetközi ügyvédi iroda tagja volt, ahol a versenyjogi csoportot vezette. 

Az Egyesült Államok nemrégiben több versenyfelügyeleti eljárást is indított a Google és a Facebook ellen, amelyben azt kifogásolták, hogy a versenytársak kiszorításával tesznek szert piaci uralomra. Hogyan veszélyeztetik ezek a nagyvállalatok a piacokat, és hogyan kívánják ezt a perek orvosolni?

A Google és a Facebook alapvető üzleti tevékenységéhez tartozik, hogy digitális platformokat, keresőmotorokat és közösségi hálózatokat működtet. Ezek az algoritmusok annál pontosabbakká, és ezért annál értékesebbekké is válnak a felhasználók és hirdetők számára, minél több felhasználó, minél több alkalommal veszi igénybe a platform szolgáltatásait. A Facebook felhasználói, és a Facebook ezért egyaránt jól járnak, ha sok felhasználó ezen a platformon keresztül kommunikál egymással. A méretgazdaságosságból fakadó hasznok miatt a Google és a Facebook jelentős előnyt élvez mind a kisebb versenytársaival, mind pedig azokkal szemben, akik a piacra szándékoznak lépni. A versenyjogi perekben azt állítják, hogy a

Google és a Facebook különböző módszerekkel versenyellenes magatartást folytat azért, hogy megakadályozza a jövőbeni verseny kialakulásának lehetőségét.

Miben mutatkoznak meg pontosan ezek a versenyellenes magatartások?

Egyszerűen fogalmazva a versenyellenes magatartás általában károsítja a versenytársakat vagy megnehezíti a versenyt, miközben nem jár számottevő hatékonyságnövelésével, így például nem csökkenti a költségeket vagy a költségeken felüli árat, és nem javítja a termékek és szolgáltatások minőségét sem.

A Google állítólagosan olyan megállapodásokat kötött a versenytársainak lehetséges üzleti partnereivel, ami korlátozza azt, hogy a versenytársai a keresőmotorok és hirdetések piacán boldogulhassanak. 

Az Egyesült Államokban a versenyjogi szabályozás senkinek sem tiltja – ideértve a Goolge-t és a Facebook-ot is –, hogy hasznot húzzon a méretgazdaságosságból vagy a jogszerűen elért egyéb előnyökből. Azt sem tiltja az amerikai versenyjog, hogy akár huzamosabb ideig monopóliumok jöjjenek létre piacokon. Az amerikai versenyjogot csak az olyan versenyt korlátozó magatartások sértik, amelyek piaci hatalmat hoznak létre, vagy ilyen hatalmat állandósítanak. A Google és a Facebook ellen indított versenyjogi eljárások eredményessége minden valószínűség szerint azon múlik, hogy a kormány tudja-e bizonyítani, hogy a kifogásban állított magatartások valóban versenyt korlátozók.

Egy kicsit több mint egy évszázaddal ezt megelőzően Theodore Roosevelt és William Howard Taft elnökségei alatt indították meg az első kartell eljárásokat az acél, az olaj és más iparágakban. Ön szerint lehet párhozamot vonni az „aranyozott kor” és a jelenlegi Big Tech korszak között?

Úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben ismét egy „aranyozott korban” léptünk. Hatalmas vállalatok, rendkívül nagy innováció és vagyonteremtés; ezek mellett pedig a gazdasági, jövedelmi és politikai hatalom tekintetében nagy egyenlőtlenségek jellemzők. Versenyjogi távlatból szemlélve ugyanakkor a két korszak között fontos különbségek is vannak. A Sherman Act 1890-ben lépett hatályba, míg a Clayton Act csak 1914-ben. Az „aranyozott kor” erőfölényben lévő vállalatai már azt megelőzően szert tettek erre a pozíciójukra, hogy ezek a törvények hatályba léptek volna. A versenyjogi eljárások alapjául szolgáló magatartásaik sokkal durvábbak és egyértelműbben jogellenesek voltak, mint a digitális platformoknak a kritikusok által kifogásolt magatartásai.

Ön szerint hogyan kellene a versenypolitikának erre reagálnia? 

Mind a politikai jobb, mind pedig baloldalon szeretnének versenyjogi eszközökkel fellépni ezeknek a vállalatoknak a rendszabályozása vagy feldarabolása érdekében

még akkor is, ha nincsen kellő bizonyíték versenyt korlátozó magatartásra. Azt szeretnék, ha a jelenleg kizárólag a gazdasági jólétre összpontosító versenyjog más célok, például az egyenlőség szolgálatába állna. Ezt azonban nem tartanám bölcs döntésnek. Más, további célok kitűzésének akkor van jelentősége, ha ez különböző eredményekhez vezet, ami azonban szükségszerűen csökkenti a gazdasági jólétet. Ráadásul, ha egyidejűleg több, egymással ellentétes célt kell megvalósítaniuk, akkor a versenyjogi döntések általában önkényessé és kiszámíthatatlanná válnak, és több lehetőséget adnak túlkapásra, mint azok a szabályok, amelyek érvényesítését elfogulatlan mércével lehet mérni.

A nagy technológiai cégekkel kapcsolatos kihívások mennyiben mások Európában, mint az Egyesült Államokban?

Az egyes esetek különbözők. Általában véve a versenyfelügyeleti eljárások szerte a világon különbözhetnek, mert a versenyjogi szabályozások között is különbségek vannak. Az amerikai jogi szabályozás kizárólag a gazdasági jólétre van figyelemmel és csak a versenyt korlátozó magatartásokat tilalmazza. Az Európai Unió versenyjogi szabályozása emellett a piaci erőfölénnyel való visszaélést, mint például az eltúlzott árak vagy az üzleti kapcsolatokban egyéb tisztességtelen feltételek alkalmazását is tilalmazza. Más országok jogi szabályozása ehhez képest további célokat is megállapíthat, mint például Kínában a szocialista gazdaság népszerűsítését.

A digitális forradalom révén az olyan nem állami szereplők, mint például a nagy technológiai vállalatok hatalmi központokká válnak az információs társadalomban. A múlt századelőn élt neves amerikai bíró, Louis Brandeis a „nagyság átka” ellen figyelmeztetett, amikor azt látta, hogy a trösztök nemcsak gazdasági értelemben károsak, hanem monopolhelyzetük egyaránt fenyegetést jelent az emberek jogaira és a politikai rendszerre. A Big Tech a politikai közösség mely alapvető szabályait és értékeit veszélyezteti?

Brandeis bíró számos olyan hangzatos nyilatkozatot tett, mint amilyenre Ön is utalt, ugyanakkor az ítélkezése során már kimértebb volt. Véleményem szerint a Big Tech által felvetett problémákat nem lehet olyan szlogenekkel megoldani, mint a „nagyság átka”. Másfelől az Ön által említett aggályok körébe tartoznak a politikai közösség alapvető elvei és értékei. A digitális platformok az információ terjesztésének fő csatornáivá léptek elő a társadalmakban.

Ezek a platformokon pedig sajnos sok esetben hamis információkat terjesztenek azért, hogy eltorzítsák a politikai folyamatokat.

Emellett a platformok a természetüknél fogva elvonják az emberek figyelmét a fizikai valójukban létező egyesületektől, például kluboktól vagy vallási gyülekezésektől, és a közös elképzelések mentén szerveződő virtuális terekbe irányítják őket. Feltételezhető, hogy a platformok torzítják a politikai döntéshozatalt, felerősítik a politikai polarizációt, aláássák a társadalmat stabilizáló közvetítő csatornákat, és általában növelik a nem demokratikus politikai mozgalmak sikerének a valószínűségét.

Hogyan lehetne orvosolni ezeket a visszásságokat?

Közel sem világos, hogy milyen megoldást lehet kínálni ezekre a problémákra. Az online cégek feldarabolása csak időleges megoldás lehet, mivel a hálózati hatás következtében a piac minden bizonnyal visszabillen a nagy domináns szereplők irányába. A platformok szabályozása hasznos lehet, ugyanakkor ezt az Egyesült Államokban korlátozza az első alkotmány-kiegészítés, amely főszabályként tilalmazza, hogy a kormányzat korlátozza a magánszemélyek, ideértve a gazdasági társaságok véleménynyilvánítási szabadságát. Néhányan olyan mechanizmusok létrehozását javasolták, amely nagyobb ellenőrzési lehetőséget biztosít a felhasználóknak a feléjük irányuló tartalmak és hirdetések tekintetében. Ez talán valamelyest javít a félrevezető információk problémáján. Ugyanakkor egyáltalán nem valószínű, hogy segít, sőt talán még súlyosbítja azt a jelenséget, hogy

az ideológiai alapú szerveződések előnyre tesznek szert az érzelmi kötődéseken alapulókkal szemben.