A szigorú bevándorláspolitika miatt az emberi jogi bíróság elé citálják Dániát

2021-07-29 14:13:00
A hazatoloncolt migránsok ügyei köré egy egész iparág épült, több száz ügyvéd dolgozik a dán szigorítások lebontásán.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a dán kormány tovább szigorított a bevándorláspolitikáján. Egy júniusban elfogadott törvénymódosítás értelmében a Dániába bevándorolni kívánók az országon kívül kötelesek megvárni a menekültügyi eljárás végét. A módosítás lehetővé teszi azt is, hogy Dánia a már dán földre lépett bevándorlók egy Európán kívüli országba helyezze át ugyanebből a célból,

ha pedig a dán hatóságok úgy döntenek, hogy a migráns nem nyerhet beengedést az északi országba, a „szállásadó” országból is távoznia kell.

A dán jogszabályok ugyanakkor azt is kimondják, hogy a már kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha az engedély feltételei már nem állnak fenn, például azért, mert a menedékkérő hazájában a körülmények javultak. Ezt a passzust támadják most élesen az NGO-k, hiszen Dánia lehetőséget teremtett maga számára, hogy felülvizsgálja az országba érkező, ideiglenes engedéllyel rendelkezők státuszát. A skandináv ország hatósága a damaszkuszi régióból származó szír állampolgárok ügyében arra a következtetésre jutott, hogy az érintett területek általános feltételei már nem annyira szélsőségesek, hogy igazolni tudnák a dániai tartózkodás meghosszabbítását.

Vagyis az országba érkezett szíreknek vissza kell térniük a hazájukba.  

Egy londoni székhelyű szervezet, – melyet a spanyol polgárháború során végrehajtott légibombázásról neveztek el – a Guernica 37 az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé viszi a Dániából hazatoloncot szírek ügyét, mivel álláspontjuk szerint sem az ENSZ, sem más európai ország nem ismeri el biztonságosként a damaszkuszi régiót. A szervezet ugyanakkor elismerni, hogy folyamatosan javul a helyzet a térségben, de a Szíriába hazatérőkre otthon üldöztetés és politikai leszámolás vár. A dán szabályozást továbbá azért is támadják, mert attól tartanak, hogy a dán bevándorláspolitika precedenst teremt más európai államok számára. A londoni székhelyű szervezet hátteréről nem lehet sokat tudni, weboldaluk alapján egyedül az biztos, hogy több országban is jelen vannak és a dán esetekhez hasonló ügyekre szakosodtak.   

A Guernica 37 jogászai és több mint 150 dán ügyvédi iroda dolgozik a peres ügyeken, ami azt jelenti, hogy

a migránsok hazatoloncolása köré egy egész iparág épült ki Dániában.

A szociáldemokrata dán vezetés úgy tűnik, kitart a szigorú bevándorláspolitika mellett, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő időszakban rendkívüli nyomás nehezedik majd a kormányra az NGO-k, ügyvédek és nemzetközi szervezetek részéről. A Guernica 37 ugyan azt reméli, hogy a szír állampolgárok ügyében megállapodásra tud jutni a kormánnyal, erre azonban a jelenlegi politikai légkörben nincs sok esély, mivel a baloldali kormánypárt és az ellenzéki Dán Néppárt is egyértelműen bevándorlásellenes politikát képvisel.

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Axel Heimken / AFP

Tetszett a cikk? Kövesse a Precedens.Mandiner oldalát a Facebookon is!