Woke „Disneylandet” faragnának a Notre-Dame belsejéből

2021-11-29 16:23:00

Henry Samuel
The Telegraph
Amit a Notre-Dame-mal készülnek tenni, azt soha nem tehetnék meg a westminsteri apátsággal vagy a Szent Péter-bazilikával.

"Párizs porig égett katedrálisa, a Notre-Dame egyfajta „politikailag korrekt Disneylandként” éledhet újjá, ha az ellentmondásos fogadtatású tervek megvalósulnak (…). A kritikusok már kifejezték aggodalmukat afelől, hogy a középkorban épült világhírű székesegyház enteriőre „kísérleti kiállítóhelyiséggé” változna.

Ha a tervezett változtatásokat végrehajtják, a gyóntató helyiségeket, oltárokat és klasszikus szobrokat modernista falfestmények váltanák fel, az új hang- és fényeffektek pedig úgy nevezett „hangulathelyeket” [’emotional spaces’] hoznának létre.

A „felfedezőösvény” nyomvonalán tematikus kápolnákat hoznának létre, főként afrikai és ázsiai fókusszal, miközben a falakra vetített bibliai idézeteket több, például mandarin nyelven is el lehetne olvasni. 

(…)

Egy díjnyertes párizsi urbanista-építész (…) látta a terveket, aki szerint az egész azt a benyomást kelti, »mintha csak Disney lépett volna be a Notre-Dame-ba.« Maurice Culot szerint amit a Notre-Dame-mal készülnek tenni, azt soha nem tehetnék meg a westminsteri apátsággal vagy a Szent Péter-bazilikával.

(…)”

A cikk szerzői Henry Samuel és Tim Stanley.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.