Illegális migráció szorításában az Egyesült Királyság

2022-05-26 12:55:00
A brit kormány hamarosan megkezdheti az illegális migránsok átszállítását az afrikai Ruandába.

A brit Press Association (PA) hírügynökség szerint év eleje óta több mint 9 ezer migráns kelt át a La Manche csatornán az Egyesült Királyság irányába.

A hatóságok múlt héten öt nap leforgása alatt 685 illegális bevándorlót fogtak el,

a májusi mutató pedig várhatóan a háromszorosa lesz a tavalyi év azonos időszakának. 

A konzervatív brit vezetés a Brexitet követően több lépcsőben szigorította az ország bevándorláspolitikáját. A Boris Johnson által vezetett kormány lépéseket tett annak érdekében, hogy megnehezítse az illegális bevándorlást választók bejutását az országba. Így

szigorúbban szankcionálják azokat az embereket, akik például csónakkal tengeri úton vagy teherautókra felkapaszkodva próbálnak bejutni az országba.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az embercsempészeknek is nehezebb dolguk lesz. A brit kormány ugyanis korábban jelezte azt is, hogy a készülő új bevándorlási törvény alapján életfogytiglani börtönnel lesznek sújthatók azoknak a hajóknak a vezetői, amelyekkel az embercsempészek a Nagy-Britanniába illegálisan bejutni próbálókat szállítják az európai kontinensről a brit partok felé.

A brit kormány nemrég megállapodást írt alá Ruanda vezetésével, hogy az illegális bevándorlók az afrikai országban folyamodhassanak menekültstátuszért. A britek a migránsok befogadásáért cserébe pénzügyi támogatást folyósítanak az afrikai országnak. A brit kormány eddig még egyetlen egy ember esetében sem élt a megállapodásban rögzített lehetőséggel, a belügyminisztérium azonban azt sem közölte, hogy mostanáig hányan kerültek fel a ruandai listára.

A késlekedés hátterében vélhetőan az áll, hogy a szigetországban a kormány ki szeretné várni a bíróság ítéletét azokkal a jogi kifogásokkal kapcsolatban, amelyeket az új migrációs rendszer ellen emeltek.

Ezekről június 6-án várható döntés, így ezt követően indulhat meg az illegális migránsok átszállítása Ruandába. 

Dominic Raab, az Egyesült Királyság igazságügyi minisztere azzal számol, hogy évente körülbelül 100 migránst küldenek Ruandába, ami az Egyesült Királyságba irányuló éves illegális migráció kevesebb mint 0,5 százalékát jelenti. A hamarosan gyakorlatban is megvalósuló szigorítás ugyanakkor jól láthatóan arra ösztönözte a bevándorlókat, hogy még június eleje előtt kíséreljék meg a bejutást az Egyesült Királyság területére. 

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) élesen kritizálta a brit kormány migrációs politikáját. Véleményük szerint a bevándorlási eljárás kiszervezése és a pénzügyi támogatás folyósítása nem helyettesíthetik az állam felelősségét, valamint a menedékkérők fogadásának és a menekültek védelmének kötelezettségét az állam területén belül.

Borítókép: Daniel LEAL / AFP