Működésképtelenné válhat a holland igazságszolgáltatás

2018. november 21. 10:09

Egy, a napokban megjelent tanulmány szerint a holland igazságszolgáltatás kulcsintézményei válságba kerültek. Nemcsak a bírói ágat sújtja a probléma, hanem a rendőrség és az ügyészség képviselői is aggodalmukat fejezték ki a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ha rövid időn belül nem születik megoldás, egyes szakértők szerint az igazságszolgáltatás teljes rendszere működésképtelenné válhat.

2018. november 21. 10:09
null

A holland közszolgálati televízió Nieuwsuur című háttérműsora alaposabban megvizsgálta a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok tevékenységét. A jelentések, statisztikák, tanulmányok mind azt mutatják, hogy komoly gondok uralkodnak az egyes ágazati intézményekben. Az objektív adatok vizsgálata mellett interjúkat is készítettek olyanokkal, akik kulcsfontosságú pozíciókat töltenek be a fenti szerveknél. A megkérdezettek között volt például a Holland Legfelsőbb Bíróság főbírója, a biztonságpolitikai szakszervezet elnöke, illetve a holland bírói egyesület vezetője is. A válaszadók egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy lassan elviselhetetlen lesz az igazságszolgáltató szektorban dolgozni.

A rendőrségi szakszervezet vezetője elmondta, hogy a rendőrség kapacitáshiánnyal küzd, kevés a nyomozójuk, ezért egyre több olyan külsős nyomozót is kénytelenek alkalmazni, akiknek nincs is valódi rendőri képzettségük. A kapacitáshiány sok esetben oda vezet, hogy nem tudják kellőképpen felvenni a harcot a szervezett bűnözéssel szemben. Ezt mi sem példázza jobban, minthogy egyes településeken már a polgármesterek lépnek fel a bűnözők ellen úgy, hogy bizonyos helyiségeket, épületeket bezáratnak. Ybo Buruma főbíró szerint a rendőrség vagy az ügyészség ugyan számos vizsgálatot elindít, de azok közül csak néhányban születik ítélet.

Az ügyészségnél sokan egyenesen „beteg munkahelyi légkörről” beszéltek. Az elmúlt hónapokban kemény megszorítások léptek életbe, és emiatt sok tapasztalt munkavállaló hagyta ott a szervezetet. A megkérdezettek nehezményezték azt is, hogy a rengeteg túlóra és hétvégi munkavégzés ellenére is számos ügy áll várakozó státuszban. A bírák szintén a munkateherre és az elviselhetetlen munkakörülményekre panaszkodtak. Úgy látják, hogy körülbelül 40 százalékos a túlterheltségük, és a kapacitáshiány miatt már az egész intézményrendszer a működésképtelenség határán áll. Az elemzés arra is rámutat, hogy ezek a szervezetek szorosan kötődnek egymáshoz, emiatt még égetőbb szükség lenne a problémák megoldására. Nathalie van Waterschoot, a Holland Jogérvényesítő Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy „ha ezek a problémák nem oldódnak meg, a gép végül megáll”.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. július 29. 18:11
Verhofivon Bence segít!
amarna
2018. november 28. 18:44
MEGÉRDEMLIK !!!!!!!
glinolid
2018. november 28. 18:44
Rajtuk már csak a sharia rendőrség segíthet.
luisbathhelena
2018. november 28. 18:44
Vajon mi okozza a túlterhelést???? Költői kérdés volt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!