Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az Európai Unió egy liberális birodalom, amely az összeomlás szélén áll

2019. március 20. 12:10

Mi az Európai Unió? A leginkább elfogadható meghatározás, amit említeni tudnék, az a liberális birodalom. A birodalom ugyanis az államok egy hierarchikusan szerveződő tömbje, amelyet egy centrumból induló, lefelé gyűrűző erő tart egyben egészen a perifériákig nyújtózkodva. Az EU középpontjában Németország áll, amely a „Mag-Európa” koncepcióban – több-kevesebb sikerrel – igyekszik elbújni Franciaország mögött.

2019. március 20. 12:10
Wolfgang Streeck
Max Planck Institut

„Mint más birodalmak, Németország is azt akarja, hogy a többi állam is ugyanazt csinálja, mint ő. Ehhez jószándékú, hegemóniát gyakorló hatalomként semmi mást nem kell tennie, mint terjeszteni az univerzális józan ész eszméjét és a morális erényeket a szomszédos államok számára olyan áron, amelyet az emberiség üdvössége miatt megéri viselni. A „Németországgal Európáért” felfogás esetében a következő „értékek” adnak legitimációt a birodalomnak: liberális demokrácia, alkotmányos kormányzat, egyéni szabadság, tehát röviden a politikai liberalizmushoz kapcsolható értékek. Ezekben pedig becsomagolva megtalálható, és szükség esetén felmutatható a szabad piac, a szabad verseny, tehát maga a gazdasági liberalizmus. Az „imperiális értékcsomag” elemeinek pontos meghatározása és mélyebb jelentésének definiálása a hegemón központ előjoga – ez lehetővé teszi a centrum számára, hogy a perifériákkal egyfajta politikai földesúri viszonyba kerüljön a jószándékúságáért és jóindulatáért cserébe.”

(…)

„A birodalmi aszimmetriák megőrzése érdekében bonyolult politikai és intézményi rendszereket kell fenntartani. A nem hegemón státuszban lévő tagállamokat pedig olyan elitnek kell vezetnie, amely modellként és követendő példaként tekint a centrum egyedi struktúrájára és értékeire. Fontos, hogy ez az elit minden esetben elszánt legyen a belső társadalmi, politikai és gazdasági életet úgy szervezni, hogy az a birodalmat irányító és összetartó központ érdekeivel is megegyezzen. Az efféle elit hatalmon tartása kulcskérdés a birodalmak számára. Mint ahogy az amerikai tapasztalatok is megtanították, ez sokszor a demokratikus értékek, gazdasági erőforrások és még akár emberi életek elvesztésével is járhat.”

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2019. július 31. 01:53
Ez egy nagyon elgondolkodtató írás - sok minden rendben van benne. Például a sajátos EU birodalmi felfogás leírása. De van pár gondolat, amin el kellene rágódni. Például a sajátos EU birodalmi felfogás leírásának valóságtartalma.
sztd
2019. július 04. 10:16
Szerintem ez nem csak egy dilis eszmefuttatás, hanem egy eddig is alkalmazott koncepció, amit most véletlenül vagy a reakciók figyelése érdekében szándékosan leírtak. Valami oka mégis csak lehet, hogy a legfontosabb EU-s döntéseknél Junker nem mindig volt ott, de Merkel igen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!