Amerika népszámlálása a Legfelső Bíróság előtt

Az idei ítélkezési év egyik utolsó nyilvános meghallgatása során egy első pillantásra egyszerűnek tűnő, ámde rendkívül erőteljes politikai hullámokat vető ügyben tartott nemrég meghallgatást az amerikai Legfelső Bíróság. A bíróknak azt a kérdést kell megítélniük, hogy jogellenes vagy alkotmányellenes-e, ha a 2020-as népszámlálás során az Amerikában élőket az állampolgárságukról is megkérdezik. Az ügy rendhagyó jellegét mi sem mutatja jobban, minthogy a Legfelső Bíróság a fellebbviteli fórumokat kihagyva rekordgyorsasággal jár el, a szokásos egy óra helyett a meghallgatás pedig 80 percig tartott, illetve a demokrata többségű Képviselőház jogásza is felszólalási lehetőséget kapott. Sok szempontból nem mindegy, mit mutatnak a népszámlálási mérések, így az egyszerűnek tűnő vita szerteágazó alkotmányjogi, politikai és költségvetési tétet rejt magában. Érdemes ezért az ügy hátterét alaposabban is szemügyre venni.

Népszámlálás tartását az amerikai alkotmány az első rendelkezései között legalább tízéves gyakorisággal írja elő. A kormányzati szándékot képviselő kereskedelmi tárca vezetője, Wilbur Ross 2018 márciusában jelentette be, hogy a soron következő, 2020-as népszámlálás során rá fognak kérdezni arra, vajon a kérdőívet kitöltő rendelkezik-e amerikai állampolgársággal. A döntés indokai szerint az 1960-as években megalkotott szövetségi választási szabályok garanciális rendelkezéseinek hatékonyabb és könnyebb érvényesítéséhez van szükség erre az információra, amely alapvetően csak egy korábbi történelmi hagyományt követ. 1820 és 1950 között ugyanis – még Thomas Jefferson elnök javaslatára – az állampolgársági kérdés rendszeresen szerepelt a népszámlálási kérdőíveken. Pontos állampolgársági adatok híján, vagyis a jelenlegi helyzetben azonban szinte lehetetlen úgy megrajzolni a választókörzeteket, hogy az egyes kisebbségek választáshoz fűződő joga is hatékonyan érvényesüljön. Ebben a kérdésben a Trump-elnökség törekvése még az ENSZ által megfogalmazott elvárásokkal is összhangban áll, ugyanis a népszavazásokkal összefüggésben 2017-ben kiadott ajánlása között szerepel a születési országra, valamint az állampolgárságra vonatkozó kérdés.

Ugyanakkor számos – leginkább demokrata – állam és város, illetve – főként progresszív – jogvédő szervezet kifogásolja a szóban forgó kérdés szerepeltetését, és hogy kifogásuknak érvényt szerezzenek, a népszámlálási kérdőív felülvizsgálatára irányuló keresetet nyújtottak be a szövetségi bíróságokon. Érvelésük szerint az országban törvénytelenül tartózkodók egy része a kitoloncolástól vagy más súlyos idegenrendészeti intézkedéstől való félelem miatt nem fogja kitölteni a népszámlálási ívet. A becslések szerint az Egyesült Államokban mintegy 24 millió nem amerikai állampolgár él, akik közül több mint 11 millióan törvénytelenül tartózkodnak az országban. A felmérések alapján úgy sejtik, hogy ebből mintegy 6,5 millióan tagadnák meg a kérdőív kitöltését, vagyis hivatalosan ennyivel csökkenne Amerika lakossága. Ennek pedig súlyos politikai, közjogi és költségvetési következményei lennének, ugyanis a 435 képviselőházi helyet a népszámlálási adatok arányában osztják fel a választási körzetek között, az államok népességének változása kihatással lehet az elnökválasztő elektori testületre, míg a szövetségi alapok elosztásáról szintén a lakosságszám arányában döntenek. Így azok az államok, mint például Kalifornia vagy New York (és más, jellemzően demokrata államok), ahol viszonylag nagy számban tartózkodnak törvénytelen bevándorlók, egyfelől a lakosságszámhoz igazodó képviselőházi helyeket veszíthetnek a Kongresszusban, másfelől pedig arányosan kevesebb juttatásra számíthatnak azokból az évente több mint 900 milliárd dollárnyi szövetségi alapokból, amelyeket a tagállamok között a népesség arányával összhangban osztanak szét.

Ezt az érvelést alapvetően elfogadva szövetségi bírók Kalifornia, Maryland és New York államokban megtiltották a kérdés szerepeltetését a népszámlálási lapon. Indokaik szerint a részben a szövetségi jogot és eljárási rendet, részben pedig – a valóságnál vélelmezetten alacsonyabb eredménye miatt – az alkotmány azon rendelkezését sérti, amely egy „tényleges” népszámlálást követel meg. A szövetségi jogot érintő érvelés szerint a kormányzat önkényesen döntött a kérdés szerepeltetése mellett, ugyanis a hivatalosan előadott indok, miszerint a választási törvények hatékonyabb érvényesítése a cél, valójában csak ürügyként és utólagos magyarázatként szolgál a Trump-elnökségnek ahhoz, hogy alacsonyabb népességi adatokat kaphasson. Az alkotmányossági kérdéseket érintően pedig a kifogást emelők arra hivatkoznak, hogy az alkotmányból bizonyos tartalmi követelmények olvashatók ki a népszámlálási kérdések összeállítását illetően. Ennek megfelelően pedig a kormányzati döntésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy pontosabb és a valóságot jobban tükröző népszámlálási adatokat kaphassanak.

Ugyanakkor ezekkel a kifogásokkal szemben a kormányzat azt is vitatja, hogy a kezdeményezőknek lenne olyan alkotmányban védett joga, amely alapot nyújthat a perindításhoz. Álláspontjuk szerint a kifogásolók nem jogsérelem miatt keresnek orvoslást, hanem csak egy általuk feltételezett helyzetet adnak elő a bíróságokon. A kormányzat emellett azt sem ismeri el, hogy egyáltalán bírói útra – vagyis akár jogalkalmazásra, akár alkotmányos felülvizsgálatra – tartozik a kérdés elbírálása. A kormányzati álláspont értelmében ugyanis az alkotmány a Kongresszusnak, míg a Kongresszus – a népszámlálási törvény megalkotásával – a kormányzatnak biztosított széles mérlegelési lehetőséget a népszámlálási kérdőívek összeállításához, a bíróságok pedig nincsenek olyan helyzetben, hogy megítélhessék, mit lehet vagy mit nem lehet szerepeltetni egy népszámlálási kérdőíven. A népszámlálási kérdést kifogásolók érvelésének kiindulópontjával összefüggésben pedig a kormányzat azon az állásponton van, hogy a valósnál alacsonyabb népszámlálási adatokat nem a kérdésfeltevés, hanem inkább az idézheti elő, ha háztartások – a kötelező jogszabályokat megsértve – megtagadják a kérdőív kitöltését. Vagyis a kifogásokban megjelenített sérelmek a lakosság döntő részének jogkövető magatartása esetén be sem következnek, míg a népszámlálási adatokhoz a rendészeti szervek egyébként sem férhetnek hozzá.

A Trump-adminisztráció a szövetségi bírók döntését támadta meg a Legfelső Bíróság előtt, ahol most soron kívüli eljárásban vizsgálják a kérdést, ugyanis a Népszámlálási Hivatal jelezte, június végére tudnia kell, hogy mi szerepeljen a kérdőíveken. Az előzményeket tekintve nem meglepő, hogy a feszült hangulatú meghallgatás során az ideológiai felfogások mentén rajzolódott ki törésvonal a bírák között. A progresszív felfogású bírók Sonia Sotomayor vezetésével, megkérdőjelezve a kormányzat jóhiszeműségét, kételyüket fejezték a remélt adatok teljességét és pontosságát, valamint a népszámlálási kérdőív összeállításának észszerű igazolását illetően. John Roberts legfőbb bíró vezetésével a konzervatív bírák arra kérdeztek rá, hogy nem éppen a kormányzat által javasolt állampolgársági adat szükséges-e a választási törvény hatékonyabb végrehajtásához. Emellett azt is hozzátették, hogy az állampolgársággal nem rendelkezők számos más okból is megtagadhatják a kérdőívek kitöltését. A kifogást emelők érdekében felszólaló, Kongresszust képviselő jogászhoz pedig a konzervatív bírókon kívül még a liberális Ruth Bader Ginsburg is azt a kérdést intézte, hogy miért a bíróságtól várják a megoldást, amikor az állampolgársági kérdés szerepeltetésének megtiltására – ha akarta volna – a Kongresszusnak lett volna lehetősége és hatalma, mint ahogyan ezt a vallási hovatartozás kérdésében meg is tette.

A rendhagyó jellegű népszámlálási ügy a lehetséges szerteágazó következményei, valamint a heves pártcsatározások miatt vált a tengerentúli közéletet meghatározó egyik fontos kérdéssé idén tavasszal. Emellett pedig egy újabb olyan ügy, amelyben a végső szót a – vélhetően ismét ideológiai hovatartozás mentén megosztott – Legfelső Bíróság mondja ki júniusban. Ezzel pedig a népszámlálási íven szereplő kérdések megítélése azon közéleti ügyek egyre hosszabb sorát gyarapítja, amelyekben a demokratikus intézmények nem tudnak dűlőre jutni, és perré alakulva végül a bíróságokon kötnek ki, hozzájárulva a jogviták és a bíróságok egyre jelentősebb „politizálódásához”.

A szerző Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója.