Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

​Európai Unió Bírósága: Továbbra is menekültnek minősülnek a súlyos bűncselekményt elkövető migránsok

2019. május 20. 09:35

A menekült jogállás visszavonása vagy a jogállás megadásának megtagadása következtében nem veszíti el menekült minősítését az a személy, aki megalapozottan fél attól, hogy származási országában üldöztetésnek lesz kitéve. Még akkor sem, ha súlyos bűncselekményt követ el.

2019. május 20. 09:35
null

Belgiumban és Csehországban egy elefántcsontparti és egy kongói állampolgártól, valamint egy csecsenföldi származású személytől – akik menekült jogállással rendelkeztek, illetve ilyen jogállás iránti kérelmet nyújtottak be – a menekültekről szóló irányelv rendelkezései alapján visszavonták a menekülti jogállásukat, illetve megtagadták annak megadását. A bíróságok arra hivatkoztak, hogy a fenti személyek fenyegetést jelentenek a fogadó tagállam biztonságára vagy – különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítélésük miatt – annak társadalmára. Az elkövetőket többek között kiskorú személy megerőszakolása miatt ítélték el.

Az érintett személyek a Conseil du Contentieux des Etrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium), illetve a Nejvyšší správní soud (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Cseh Köztársaság) előtt kifogásolták a menekült jogállás visszavonását, illetve megadásának megtagadását. Érvelésük szerint a menekültekről szóló irányelv bizonyos rendelkezései ellentétesek a Genfi Menekültügyi Egyezménynek a visszaküldés tilalmát garantáló elvével (non-refoulement). A két bíróság ezután az Európai Unió Bíróságához fordult.

A Bíróság 2019. május 14-i ítéletében megállapította, hogy mindaddig, amíg a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy megalapozottan fél attól, hogy származási országában vagy a tartózkodási helye szerinti országában üldöztetésnek lesz kitéve, e személynek a fent említett irányelv és a Genfi Egyezmény értelmében vett menekültnek kell minősülnie, mégpedig attól függetlenül, hogy a menekült jogállást hivatalosan biztosították-e számára. Az EUB továbbá azt is kimondta, hogy az irányelv és az Alapjogi Charta együttes alkalmazásával − amely kimondja a kínzás tilalmát és a non-refoulement elvét − megfelelően biztosítható az Egyezmény betartása a tagállamokban.

Összességében tehát a menekültként való elismerés megtagadása vagy megvonása nem jelenti automatikusan azt, hogy az illetőt ki is kell toloncolni, hiszen ha okkal tart attól, hogy a hazájában kínzásnak vagy embertelen bánásmódnak lenne kitéve, akkor sem lehet kitoloncolni, ha a menekültként történő elismerését megtagadták vagy megvonták tőle a menekültstátuszt.

Stephan Mayer (CSU), a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy az ítélet visszaigazolja, hogy a német hatóságok helyesen alkalmazzák az uniós jogot, és megjegyezte, hogy mindenképpen fontos, hogy kimondta az EUB, hogy a tagállamoknak jogukban áll a közbiztonságra veszélyt jelentő vagy súlyos bűncselekményeket elkövető személyektől a menekültstátusz megvonása vagy annak megtagadása. Mayer hozzátette, hogy a szövetségi kormány tovább fogja szigorítani a kitoloncolás szabályait azzal, hogy megteremteni a kitoloncolási őrizet jogintézményét.

A Die Welt Salvini olasz belügyminiszter reakcióját idézte, aki szerint ez az ítélet is azt mutatja, hogy Európát meg kell változtatni. Hangsúlyozta, hogy sem a véleményét, sem a törvényeit nem fogja módosítani: azoknak a „menedékkérőknek”, akik lopnak, drogot csempésznek és nőket erőszakolnak meg, vissza kell térniük hazájukba.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2019. május 22. 20:13
Kitoloncolási őrizet: lehet akár életfogytiglani elzárás?
enes
2019. május 22. 20:13
Mindig a normalitás ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!