Németországban a Zöldek taroltak a 18 év alattiak körében a szimulált EP-választáson

2019. május 25. 14:12

A német ifjúságot arról kérdezték, hogy kire szavaznának a most esedékes májusi európai parlamenti választáson.

2019. május 25. 14:12
null

Németország kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyermekek és a fiatalok érdeklődését minél előbb felkeltse a politikai és közéleti kérdések iránt. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy minden választást megelőzően szimulált választást tartanak a 18 év alattiak körében, amely során a gyermekek és fiatalok szintén leadhatják szavazataikat a pártokra. Németországban az aktív és passzív választójog a 18 év felettieket illeti meg. Mindamellett, hogy az eredménynek nincsen jogi kötőereje, a politikai közélet mégis nagy figyelemmel kíséri a fiatalok által leadott szavazatok eredményeit, hiszen ez egyfajta iránytűként szolgál arra vonatkozóan, hogy a jövő szavazói mely politikai témákat, pártokat támogatnak.

Ennek szellemében az EP-választást megelőző hétvégén idén is megtartották a 18 év alattiak körében az „EP-választást”, amely során a Zöldek toronymagasan a legtöbb szavazatot kapták. A párt 28,88 százalékot ért el. Ez az eredmény azért tekinthető kimagaslóan jó eredménynek, mert a zöldpárt a fiatalok körében mintegy 10 százalékkal nagyobb támogatottsággal bír, mint ahogyan az a jelenlegi felmérések szerint a társadalomban tapasztalható (19%). A Zöldek térnyerése többek között annak is köszönhető, hogy a német médiában és a politikai közéletben kiemelt téma a klímavédelem és a fenntartható fejlődés céljainak elérése. Ezen felül nem hagyható figyelmen kívül az úgynevezett „Friday for Future” globális szintű klímavédelmi diákmozgalom sem, amelynek keretében a diákok minden pénteken tanítási idő alatt tüntetnek a klímaváltozás megakadályozása érdekében.

A második legnépszerűbb párt 15,01 százalékkal a szociáldemokrata SPD, a CDU/CSU viszont csupán 12,68 százalékot kapott, ezáltal a 2014. évi eredményhez képest az első helyről a harmadik helyre került. Figyelemreméltó továbbá, hogy az aktuális felmérésekhez képest az AfD-nek sokkal kisebb a támogatottsága a fiatalok körében. A párt csupán 6,74 százalékot kapott az ifjúságtól.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!