Könyvajánló: "Mély állam" kontra nemzetállamok

2019. május 28. 09:42

Jerome Corsi a „Killing the Deep State: The Fight to Save President Trump” című nagysikerű könyvében annak feltárására tesz kísérletet, hogy milyen veszélyt jelentenek a bürokráciában megszilárdult érdekcsoportok, vagyis az úgynevezett „deep state” Donald Trump elnökségére. Jerome Corsi elbeszélése szerint az internacionalista világrendet vizionáló erők folyamatosan gyűlöletet keltenek, és megkérdőjelezik a nemzeti alkotmány megőrzésére törekvő konzervatív mozgalom legitimitását, Donald Trump-ot pedig „államcsínyszerű” módszerekkel próbálják megfosztani elnökségétől. A „deep state” legyűrése nemcsak a Trump elnökség, hanem a nemzeti alkotmány megóvása érdekében is szükséges.

2019. május 28. 09:42
null

Az 1961-ben elmondott beszédében már Dwight D. Eisenhower elnök is figyelmeztetett arra, hogy az egyre növekvő számú és a demokratikus ellenőrzéstől függetlenedett bürokrácia túlzottan nagy befolyást gyakorol a szövetségi kormányzatra. Ez a befolyás aztán igen jól kitapinthatóvá vált azzal, ahogyan az Egyesült Államok a vietnámi háborúba sodródott, vagy ahogyan a Watergate, illetve az Irán-contra botrányok kitörtek. Jerome R. Corsi oknyomozó újságíró a Killing the Deep State: The Fight to Save President Trump című nagysikerű könyvében arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja, milyen veszélyt is jelent a demokratikus ellenőrzéstől függetlenedett bürokrácia, valamint az abba ágyazódott háttérhatalom Donald Trump elnökségére, valamint a választók demokratikus úton kifejezett akaratának érvényre juttatására.

A szerző kiindulópontja, hogy az elmúlt évtizedekben olyan érdekcsoportok szilárdították meg hatalmukat a washingtoni bürokráciában, amelyek „mélyállam”, „árnyékkormány” vagy csak egyszerűen „mocsár” neveken váltak ismertté, mely utóbbi arra is utal, hogy Washington mocsaras vidékre épült egykoron. Ennek következményeként a szövetségi ügynökségek, így többek között a hírszerzési és nyomozati ügynökségek, illetve az igazságügyi bürokrácia nem a demokratikus úton megválasztott elnök vagy képviselők programját, hanem önjáró jelleggel a saját maguk elképzeléseit hajtják végre. Ezek az elképzelések azt vallják, hogy az Egyesült Államok alkotmányos értékei megkoptak, idejétmúltak, ezért internacionalista dogmákkal kell felváltani őket. Ennek megfelelően, amikor egy újonnan megválasztott elnök a Fehér Házba érkezik, akkor az az első, sokkszerű meglepetés éri, hogy milyen kevés hatalma is van valójában az őt körülvevő bürokrácia saját közpolitika alakítási törekvései miatt. Ezek a törekvések pedig különböznek, sőt számos esetben ellentétben állnak mindazzal, amiért a választások során kampányoltak.

A szerző elbeszélése szerint az internacionalista nézeteket és elképzeléseket valló „mélyállam” jelenléte nemcsak Amerikában, hanem a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben és az Európai Unióban is kitapintható. Az ilyen nézeteket vallók egy új, országoktól és a nemzeti alkotmányoktól egyre jobban elszakadó nemzetközi, globális világrend megteremtésén munkálkodnak. Mindeközben pedig gyűlöletet keltenek a nemzeti alkotmányok megóvására törekvő, illetve az alkotmányos értékek megőrzéséért küzdő konzervatív mozgalommal szemben, lépten-nyomon megkérdőjelezve annak legitimitását. Az ilyen, háttérben munkálkodó, átpolitizált bürokratikus erők, a médiával karöltve először Donald Trump megválasztását próbálták minden eszközzel elgáncsolni, majd pedig mind a mai napig tartó, folyamatos támadásokkal törnek az elnökségére, és különböző „államcsínyszerű” módszerekkel igyekeznek az elnökségétől idő előtt megfosztani. Donald Trump bürokráciával és a „mélyállammal” folytatott küzdelme valójában tehát nemcsak saját elnökségéről, hanem egyúttal az amerikai alkotmányos hagyományok és értékek, a tradicionális amerikai életforma megóvásáról is szól. Jerome Corsi a háttérben zajló küzdelmek azonosításán és összeesküvések leleplezésén túl könyvében egy olyan stratégiát is megfogalmaz, amelyet Donald Trump elnöknek szükséges lenne követnie az elnöksége ellene munkálkodó bürokratikus erők legyűréséhez.

 

A könyvismertetést Sándor Lénárd készítette.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2019. május 30. 15:37
Nagyon jó észrevétel ! Pontosan így van és a mély állam így is akarja, hogy legyen. Csakhogy az ország népével is kell valakiknek foglalkozniuk, így neki is, mert a mély államot alkotó társaságnak ez nem kedvenc elfoglaltsága. Tehát kik alkotják a mély államot ? Mi a céljuk ? Mit akarnak jelenleg és majd ? De a könyv elolvasása után erre is valószínűleg kapunk választ.
navis praetoria
2019. május 28. 22:56
"amikor egy újonnan megválasztott elnök a Fehér Házba érkezik, akkor az az első, sokkszerű meglepetés éri, hogy milyen kevés hatalma is van valójában az őt körülvevő bürokrácia saját közpolitika alakítási törekvései miatt. Ezek a törekvések pedig különböznek, sőt számos esetben ellentétben állnak mindazzal, amiért a választások során kampányoltak." A bürokráciánál is nagyobb szerepe van a különféle lobbiknak, pénzügyi, ipari komplexumoknak. Az amerikai elnök tulajdonképpen egy díszfigura, mint ahogy azt Obama példája eklatánsan mutatta. Némi túlzással: ha semmit nem csinálna, csak egész nap golfozna, szundikálna a kormányülésken, és időnként felolvasná a tv-ben azt, amit a beszédírói megírnak, a verkli akkor is menne tovább és senki észre sem venné a különbséget. Brezsnyev is így működött hatalma vége felé. A különbség csak az, hogy az "önjáró" amerikai rendszer jóval hatékonyabb. Trump is támaszkodik a lobbikra - másként nem tudna kormányozni - de itt-ott hangsúlybeli különbségekkel a keleti parti internacionalista mainstreamhez képest.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!