AfD

2019. július 30. 14:30
Éles kritikát fogalmazott meg a német Alkotmányvédelem volt elnöke a menekültválság kezelése kapcsán. Hans-Georg Maaßen szerint 2015-ben a német törvények figyelmen kívül hagyásával fogadtak be több százezer nem azonosított menekültet. Az Európai Unió pedig azóta sem képes túllépni az akkor kialakult megosztottságon.
2019. május 25. 14:12
A német ifjúságot arról kérdezték, hogy kire szavaznának a most esedékes májusi európai parlamenti választáson.
2019. május 24. 17:55
A német Alkotmánybíróság arra utasította az egyik közszolgálati tévétársaságot, hogy a neonáci irányultsággal rendelkező Nemzeti Demokrata Párt EP-választáshoz köthető kampányvideóját is sugározza.
2019. április 18. 12:15
Az AfD-nek összesen 402.900 euró pénzbüntetést kell fizetnie a Bundestag hivatali szervezetének pártfinanszírozással kapcsolatos vizsgálatát követően. A pártvezetés már jelezte, hogy nem fogadják el a döntést, és fellebbeznek, de szükség esetére már egymillió eurónyi tartalékot különítettek el a pártkasszában erre a célra.
2019. március 5. 14:35
A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke január közepén bejelentette, hogy alkotmányvédelmi ellenőrzés alá vonják az Alternative für Deutschland (AfD) párt tevékenységét. A nyilvános bejelentés után az AfD rögtön bírósághoz fordult, mivel véleményük szerint az elnök szándékosan akarta negatív fényben feltüntetni a pártot.
2019. január 15. 13:26
Az AfD javaslata szerint Németországnak 2024-től ki kellene lépnie az Európai Unióból („Dexit”), ha nem valósul meg a szervezet teljes átalakítása. A párt önálló nemzetállamok szövetségévé alakítaná át az EU-t, és olyan fontos problémákra adna választ, mint a fundamentalista iszlám és a szabályozatlan bevándorlás.