Die Welt

2020. december 1. 12:37
A Die Welt külpolitikai szakértője az Európai Unió zabolátlan eladósodása ellen érvel, szembehelyezkedve Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár-jelölt kijelentésével, miszerint a közös eladósodás előre viheti az európai föderalizálódás ügyét.
2020. november 26. 16:39
Boualem Sansal Die Weltnek adott interjújában a politikai iszlám, az iszlám hit és a Nyugat társadalmainak kölcsönhatásáról beszélt. Kritikai észrevételei arra hivatottak rádöbbenteni az olvasót, hogy a Nyugat bármennyire is törekszik a megértésére, csak a felszínt kapargatja az iszlám kapcsán.
2020. október 28. 15:53
Friedrich Merz a Die Weltnek adott interjút, amelyben többek között abbéli aggodalmának adott hangot, miszerint a német kormánypárt jelenlegi hangadói tudatosan bojkottálják az indulását az elnöki székért. Az interjú sajtóvisszhangja azt sugallja, hogy a politikus helyzetértékelése nem alaptalan.
2020. április 29. 17:24
A szabadság védelmezői hagyományosan az „autoriter államtól” vagy „rendőrállamtól” féltik az egyén jogait. Ehhez képest most a koronavírus járvány is arra mutat rá, hogy hiába nyerünk egyre nagyobb egyéni szabadságot, a modern állam olyan mindent átfogó hatalomra tett szert életünk felett, amelyet aligha lehetett volna korábban elképzelni – állítja Kai Burkhardtnak a Die Weltben megjelent publicisztikája.
2020. április 24. 19:44
Heves kritikát kapott a német külügyminiszter a turizmus iparág szereplőitől, miután kijelentette, hogy idén elmarad a normális nyaralási szezon. Heiko Maas szociáldemokrata (SPD) tárcavezető szerint „semmilyen jel nem utal arra”, hogy egyhamar fel lehetne oldani a koronavírus járvány miatt bevezetett globális utazási korlátozásokat.