emberi jogok

2020. április 23. 13:04
Járványvészben bővülnek a nemzetállamok lehetőségei a nemzetközi jog értelmében. Ráadásul a koronavírus terjedése óta egyre többször merül fel a nemzetközi szervezeteket terhelő felelősség kérdése, és ezzel együtt a visszatérés a nemzetállamok által uralt „vesztfáliai rendhez”.
2020. március 25. 12:47
A járványra tekintettel, de a nyilvánosság tájékoztatása nélkül függesztette fel Románia részlegesen az Emberi Jogok Európai Egyezményének alkalmazását. Az ún. derogációval élve a román kormány tulajdonképpen önálló mérlegelése szerint korlátozhat olyan alapjogokat, amelyeket az Egyezmény rögzít. Az Egyezmény felfüggesztése adott esetben hátrányosan érintheti a helyi magyarságot is.
2019. október 30. 17:09
Kezdetben a természetjog, valamint a klasszikus liberalizmus értékei szolgáltatták az emberi jogok alapját. A második világháborút követően azonban a gazdasági és szociális jogok nemzetközi keretrendszerbe való átültetése megfosztotta az emberi jogokat a tradicionális, természetjogi alapoktól és így kiszolgáltatta az emberi jogokat a politikai érdekek számára – állítja könyvében Aaron Rhodes emberi jogi aktivista.
2019. október 4. 14:40
A nemzeti bíróságok aktív tevékenységére számít a jövőben az ügyek eldöntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Róbert Ragnar Spanó, a strasbourgi testület elnökhelyettese az ELTE jogi karán tartott előadásában elmondta, hogy ma a szubszidiaritás korszakát éljük.
2019. szeptember 23. 17:03
Seth Kaplan, a Foreign Policy szerzője szerint hiba, hogy egyre több politikai kérdés alakul át alapjogi vitává. Manapság a legtöbb emberi jogokat védő nemzetközi szervezet így jár el, de ezzel csak növelik az egyre kevésbé kikényszeríthető emberi jogok körét.
2019. szeptember 18. 11:08
Valódi korszakváltást sejtetnek az emberi jogi felfogás terén az amerikai bírósági politika új törekvései. E korszakváltás pedig több mint időszerű. Az elmúlt 70 esztendő során az emberi jogok valódi mozgalommá fejlődtek, de ahelyett, hogy konszenzust építettek volna, csak megosztottságot idéztek elő, főleg a nyugati világban.
2019. július 10. 10:30
Csak akkor maradhatnak meg a szabad, kritikus gondolkodás szigetei, ha lesznek olyanok, akik vállalják, hogy szembemennek a jelenlegi európai főiránnyal, mind jogi, mind kulturális és tudományos értelemben – véli Hack Péter. Az ELTE ÁJK professzorával Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett.
2019. július 2. 15:39
Felfüggesztheti részvételét az Európa tanács Parlamenti Közgyűlésében Lettország, ha Oroszország visszakapja szavazati jogát a testületben. Riga így próbál nyomást gyakorolni a nemzetközi szervezetre, amely június 25-én döntött úgy, hogy a Krím-félsziget és Kelet-Ukrajna annektálása miatt 2014-ben megvont szavazati jogot visszakaphatja Oroszország. Július 8-án szavaz a kérdésről a rigai törvényhozás.
2019. június 19. 16:02
Azt követően, hogy a nagyvállalatok emberi jogi gondossági kötelezettségeit egyre több nemzeti törvényhozás írja elő, úgy tűnik, hogy a finn EU-s elnökség alatt európai jogalkotási témává is válhat a kérdés. Bár sok vállalat saját maga kezdeményezi a jogalkotást ezen a téren, a legtöbb mégsem fogadja el önként ezt a kötelezettséget. A nagy infrastrukturális beruházásokkal együtt járó kockázatok, a gyermekmunka elterjedtsége és a világszerte illegálisan dolgozó több száz millió munkavállaló, valamint a nagy technológiai vállalatok egyre növekvő befolyása a magánszféra szabadságára ugyanakkor világosan igazolják, hogy az emberi jogi gondossági kötelezettség megalkotására valóban szükség van.
2019. június 17. 11:03
Az Egyesült Államk külügyminisztériuma olyan tanácsadó testületet állít fel, amely azt vizsgálja, hogy az emberi jogokról folyó viták vajon eltértek-e a természetjog mércéjétől. Az Aquinói Szent Tamás elképzelésein nyugvó gondolat az emberi jogok nemzetközi zsinórmércéjeként szolgál. Míg azokat a kormányzatokat, amelyek a természetjogi megalapozottságú egyetemes jogokat csorbítják, valós kritika illetheti, addig a kulturális szokásokon nyugvó jogok terén a kormányok függetlenséget és önállóságot élveznek.
2019. március 4. 10:25
Malcolm Langford szerint napjainkban egyre több tudományos kritika merül fel az emberi jogok vonatkozásában. A Bergeni és Oslói Egyetemen szerzői jogot oktató professzor úgy látja, hogy eddig is számos akadémiai kritikus fejtette ki aggályait az emberi jogok kapcsán, mára azonban sokkal többen vélekednek így. A szerző szerint az emberi jogok legitimációjának hiánya annak köszönhető, hogy azok alapvetően a politika termékei.