Európai Unió

2020. július 29. 11:31
Németország elutasította Donald Trump amerikai elnök javaslatát arra vonatkozóan, hogy Oroszország visszatérhessen a világ hét legnagyobb gazdaságát tömörítő együttműködésbe, vagyis az úgynevezett G7-ek közé.
2020. július 28. 11:15
Az elmúlt héten számos ellentmondó vélemény látott napvilágot itthon és külföldön egyaránt annak kapcsán, hogy sikeresek voltak-e a Brüsszelben az Európai Unió költségvetése kapcsán folytatott tárgyalások. A hangzavart ellensúlyozandó, az alábbiakban, a tárgyalások és a tárgyalásokhoz vezető folyamat tényeit alapul véve megkísérlek tiszta vizet önteni a pohárba.
2020. július 22. 16:16
Az Európai Bizottság elnöke interjújában elégedettségének adott hangot.
2020. július 20. 9:11
Sylvie Kauffmann, a francia lap publicistája szerint az EU nem hátrálhat meg, feltételekhez kell kötnie a források kifizetését. Mint írja, az EU nem csak közös piac, hanem értékközösség is. Mindemellett Kauffmann úgy látja, Angela Merkel már meg is hátrált, s hajlandó kompromisszumot kötni a renitens keleti államokkal.
2020. július 10. 14:48
Nagy fába vágná a fejszéjét az EU, ha az informatikai önazonosságának kivívásáért indulna harcba főleg kínai és amerikai érdekek ellenében. Mégis, ez a döntés egyre sürgetőbbnek látszik, mert ahogy telnek az évek, úgy válik a kontinens egyre kiszolgáltatottabbá az alapvető szükségletek szintjén is.
2020. június 19. 12:31
Az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciával kapcsolatos álláspontját. Trócsányi László, fideszes EP-képviselő az állásfoglalás vitája kapcsán kiemelte, hogy egyetért a reformfolyamat időzítésével, mert a krízisek sorát követően Európának, az európai államoknak ellenállóbbá és hatékonyabbá kell válniuk a válságok kezelése terén. Hozzátette, a nemzeti parlamenteket nem lehet kihagyni a közös gondolkodásból.
2020. június 15. 15:37
Az informális politika nem azonos a zárt ajtók mögött, füstös szobákban meghozott döntések világával. Ugyanakkor az Európai Unió működése nagyon nagy mértékben alapul informális döntéseken, és ez már szinte a kezdetektől fogva így volt. Erre mutat rá egy nemrégiben megjelent kötet.
2020. június 10. 16:58
Miközben mindenki a koronavírus-járvány következményeinek kezelésére figyel, az Európai Unió – nem utolsósorban szintén a járványnak köszönhetően – érezhetően elmozdult a kormányköziség irányába. A kérdés csak az, hogy átmeneti jelenségről vagy egy új korszak kezdetéről van szó.
2020. május 19. 16:57
Az Europol szerint az irreguláris migráció új lendületet kaphat, amint a COVID-19 kapcsán bevezetett korlátozásokat feloldják. Ez pedig emberkereskedelem területén is változásokat hozhat. 
2020. május 8. 18:30
Éppen egy brit magazin, a tekintélyes Spectator inti véleménycikkében óvatosságra Németországot olyan ügyekben, mint az uniós és a tagállami jogrend közötti hierarchia. Noha ez egy vélemény a sok közül, mindenképpen pikánsan hat egy olyan szerző tollából, akinek a hazája nemrég lépett ki az Európai Unióból.
2020. május 5. 18:15
A Carnegie Europe elemzésében Jean-Claude Juncker Bizottságának működését teszi mérlegre. A baloldali kötődésű agytröszt elemzése arra világít rá, hogy a Bizottság külpolitikája nem ad különösebb okot a büszkeségre.
2020. április 30. 14:28
Az Európai Néppárt frakciójának tegnap este elfogadott migrációs és menekültügyi álláspontjában elvetné a kötelező kvóta ötletét, helyette egy önkéntességen alapuló rendszert vezetne be. A dokumentum számos ponton a visegrádi országuk által sokat hangoztatott elemeket tartalmaz, így például a származási országok megsegítésére törekedne. Ez azonban csupán egy apró lépés az uniós migrációs- és menekültügyi politika megújításáig: a java még hátravan.
2020. április 17. 17:33
2008 óta a “válság” kifejezés számos eseményt illetett, legyen az gazdasági, migrációs, környezeti, politikai jellegű, s igencsak úgy fest, hogy a szó mára elhasználódott. 
2020. április 13. 13:34
A COVID-19 járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi válság is egyben, ezért kijelenthető, hogy jelenleg fennállnak a szükséghelyzet nemzetközi jogi feltételei – fogalmazott Federica Cristani. A Jean Monnet-ösztöndíjas jogászprofesszor a vesztegzár alatt álló észak-olasz Veneto tartományból nyilatkozott a Mandinernek.
2020. április 3. 17:22
Az Európai Unió tagállamai hosszas tárgyalásokat követően végre megállapodtak Albánia és Észak-Macedónia integrációjáról. A csatlakozási egyeztetések meg is indultak ezekkel az államokkal, majd jött a koronavírus-járvány, és árnyékot vont az egész integrációs folyamat fölé.
2020. március 23. 17:30
Harangszó jelzi egy újabb koronavírusos beteg halálát az észak-olasz Lombardia tartományban. 
2020. március 5. 17:34
Az Emberi Jogok Európai Bírósága februárban Spanyolországnak adott igazat, amikor kimondta, hogy a dél-európai állam jogszerűen küldte vissza a határsértő migránsokat Marokkóba. Habár az ítélet mindenképpen a Bíróság újszerű hozzáállását mutatja, a kérdés árnyaltabb az uralkodó EU-s paradigmák tükrében.
2020. február 13. 16:59
Ismét napirendre került az uniós külső határokon zajló migrációs helyzet témája az Európai Parlament plenáris ülésén. A baloldali, zöld és liberális képviselők a migránsok jogainak védelmében szólaltak fel, illetve több ízben kritizálták a horvát és bosnyák hatóságok munkáját a határvédelem kapcsán. A néppárti és más jobboldali képviselők alaptalannak nevezték a brutális fellépésről szóló vádakat, illetve az európai emberek érdekeinek képviseletére szólítottak fel.
2020. január 27. 15:42
Több uniós tagállamban is korlátozzák a választójog gyakorolhatóságát azon állampolgárok tekintetében, akik születési országuktól huzamosabb ideig távol maradnak. Mindez mind a demokratikus jogállamisággal, mind pedig az amúgy fennen hirdetett uniós értékekkel szembemegy.
2020. január 20. 14:33
A jogászi, politikusi és értelmiségi szerep viszonyáról, a nemzeti szuverenitásról és a be nem avatkozás tilalmáról, az Országgyűlés tekintélyéről és a jogállamiság fogalmának képlékenységéről Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett Bárándy Gergely ügyvéddel, volt szocialista képviselővel.
2020. január 15. 13:12
Nem hagyható figyelmen kívül az alapító atyák és a kereszténydemokrácia szellemisége, ha az EU jövőjéről van szó - hívta fel a figyelmet Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő az Unió jövőjét érintő konferenciasorozatról tartott plenáris vitán. A képviselő kiemelte, hogy az EU egy olyan érdek- és értékközösség, amelynek pillérei alulról felfelé ívelnek, valamint rámutatott, hogy az európai identitás kizárólag a tagállami identitások tisztelete mellett erősödhet meg.
2020. január 6. 17:52
Ugyanazzal a problémával néz jelenleg szembe az Európa Unió, mint az USA történelmének első nyolc évtizedében. Az alapvető kérdés, hogy inkább szövetségi államot, vagy államszövetséget építsenek – mutat rá ki Bruce Ackerman, a Yale Egyetem jogászprofesszora.
2020. január 3. 16:59
Az erősebb tagállamoknak – bár nem szabad megfeledkezni önmaguk jelentőségéről – önmérsékletet kell gyakorolniuk.
2020. január 2. 15:08
Clément Beaune, a francia elnök európai ügyekkel foglalkozó tanácsadója a Politico-nak vázolta, milyen jövőt képzel el Emmanuel Macron az EU számára. A tanácsadó a legfontosabb megoldandó kérdésként a migrációt nevezte meg, ahol ad hoc jellegű megoldások helyett automatikus elosztási mechanizmust szeretne a francia elnök. De a tervek között szerepel közös európai hadsereg felállítása, vagy akár európai szintű segélyezési rendszer kiépítése is.
2019. november 19. 21:17
A tagállamok közötti bizalom képezi az unió alapját. A legtöbb javaslat olyan irányba mutat, melynek eredményeként a bizalom helyébe intézményesített bizalmatlanság lép, az alkotmányos párbeszédet az egyoldalú betagozódás elvárása váltja fel, a kohéziót pedig tovább gyengíti az újabb és újabb megosztottság.
2019. november 12. 17:19
A mai ítélet kiemeli azt a sokszor ellentétes, ha nem súlyosan ellentmondásos hozzáállást, amely az EU-t jellemzi az egyes megszállt területekkel kapcsolatos kereskedelemben.
2019. november 6. 11:47
Az EU azon képessége, hogy megvalósítsa a maga elé kitűzött ambiciózus céljait, még sosem tűnt ilyen bizonytalannak.
2019. október 29. 15:30
Minden alkalommal, amikor az Európai Unió bezárja kapuit a potenciális új tagok előtt, a hanyatlás útját választja.
2019. október 19. 14:38
"Biztos vagyok benne, hogy a konzervatívok számára nyilvánvaló a válasz, függetlenül attól, hogy az Atlanti-óceán melyik oldalán élnek. Ragaszkodnunk kell a kulturális örökségünk megtartásának jogához, a nemzeti szuverenitás koncepciójához, és a személyes szabadsághoz. A behódolás nem opció!"
2019. július 21. 12:38
Elvi szinten utasította el a brit törvényhozás azt a hard Brexit körökben népszerű elképzelést, amely szerint októberben az új miniszterelnök a „no deal” kilépés véghezvitele érdekében kiiktathatná a parlamentet a kilépési folyamatból.
2019. július 9. 14:43
Az Európai Parlament eljárásjogi kiskapuk kijátszásával és egyéb jogrendszeren kívüli eszközökkel éri el, hogy érdekei a lehető leghatékonyabban érvényesüljenek az együttdöntési eljárás során – állapítja meg a krakkói Jagelló Egyetem kutatója, Adam Kirpsza.
2019. július 2. 9:31
Az Európai Unió „jogállamiság védelmében” tett intézkedései mögött kézzelfogható politikai kalkulációk húzódnak meg. Ez a fő állítása Gát Ákos Bence idén májusban magyar nyelven is megjelent kötetének, amelyben a szerző többek között a gyakran jogi köntösbe bújtatott mögöttes politikai érdekeket igyekezett felderíteni és bemutatni a magyar olvasóközönség számára. A szerző a Precedensnek adott interjút.
2019. június 25. 15:26
Davor Petrić, a Zágrábi Egyetem Jogtudományi Karának kutatója legújabb tanulmányában az Európai Unió Bírósága (EUB) és a nemzetállami igazságszolgáltatások közt feszülő konfliktusok kérdését járta körbe. Írásában bemutatta, hogy az EUB különféle stratégiákat alkalmaz annak érdekében, hogy saját szupremáciáját elismertesse a tagállamok Legfelsőbb Bíróságaival szemben. Ezek sorában találkozhatunk meglehetősen homályos és túlzó érvekkel is.
2019. június 21. 10:01
Mind az Egyesült Államok Kongresszusa, mind pedig az amerikai hatóságok komoly versenyfelügyeleti vizsgálatok megindítását fontolgatják a nagy technológiai cégekkel szemben. Bár az Európa Unió már több évtizede erősebb versenyjogi ellenőrzésre törekszik ezen a téren, mégsem voltak képesek átütő változást elérni a digitális piacon. Az amerikai hatóságoknak ezért inkább Európa nemzeti, különösen pedig a német versenyhivatal gyakorlatából kell inspirációt meríteniük, ahol nem a nagy összegű bírságokon, hanem az üzleti modell megértésén és lényegének megragadásán keresztül törekszenek a probléma orvoslására.
2019. június 19. 16:02
Azt követően, hogy a nagyvállalatok emberi jogi gondossági kötelezettségeit egyre több nemzeti törvényhozás írja elő, úgy tűnik, hogy a finn EU-s elnökség alatt európai jogalkotási témává is válhat a kérdés. Bár sok vállalat saját maga kezdeményezi a jogalkotást ezen a téren, a legtöbb mégsem fogadja el önként ezt a kötelezettséget. A nagy infrastrukturális beruházásokkal együtt járó kockázatok, a gyermekmunka elterjedtsége és a világszerte illegálisan dolgozó több száz millió munkavállaló, valamint a nagy technológiai vállalatok egyre növekvő befolyása a magánszféra szabadságára ugyanakkor világosan igazolják, hogy az emberi jogi gondossági kötelezettség megalkotására valóban szükség van.
2019. június 19. 9:22
Brüsszel egyik legfontosabb befolyásolási eszköze a gyengülés jeleit mutatja – állítja Thibault Larger, a Politico-n megjelent elemzésében. A tiltott állami támogatásokkal összefüggő eljárásokban az utóbbi időben egyre többször a tagállam javára ítélt az Európai Unió Bírósága (EJB). Ezért egyre több jogász jut arra az álláspontra, hogy a Bizottság gyakorlatában politikai szempontok egyre jobban háttérbe szorulnak az objektívebb, jogi normákkal szemben.
2019. június 14. 8:42
Az egykori egészségügyi uniós biztos, John Dalli még 2012-beny kényszerült lemondani posztjáról, miután kiderült, hogy egy vele kapcsolatban álló személy több tízmillió eurót kért egy svéd dohányvállalattól azért, hogy befolyásolja az uniós biztos döntését. Dalli azóta is tagadja, hogy részese lett volna a korrupciós botránynak, és közel 2 millió eurós kártérítést követelt azért, mert véleménye szerint jogtalanul jártak el vele szemben. Ezt az igényt utasította vissza döntésében az Európai Unió Bírósága (EUB).
2019. június 13. 9:30
A transznacionális gazdasági jognak is meg kell felelnie az emberi jogok mércéjének, egy belső piacon pedig egyáltalán nincsen helye beruházásvédelmi rendszernek – fogalmazott Markus Krajewski jogászprofesszor, a Nürnberg-Erlangen Egyetem Közjogi és Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője, akivel Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója beszélgetett.
2019. május 24. 12:15
A Juncker-féle Bizottság politikai törekvéseinek egyik megnyilvánulása a deep state, azaz a láthatatlan állam térnyerése volt az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusában, illetve az EU-s intézményekben.
2019. május 23. 15:27
Az Európával való azonosulás létezik, de egy olyan bonyolult jelenség, amelyet sokféleképpen lehet értelmezni.
2019. május 23. 9:58
Nehéz tudományos igénnyel írni olyan folyamatokról, amelyek szinte részei mindennapjainknak. Gát Ákos Bencének mégis sikerül ez a nem hétköznapi feladat. Könyvében egyszerre elemzi az EU-n belüli jogállamiság-politika fordulópontjait, s krónikása hazánk európai küzdelmeinek.
2019. május 22. 9:50
Erik Longo, a Firenzei Egyetem alkotmányjog professzora szerint a baloldal által populizmusnak nevezett előretörés mögött az uniós intézmények demokráciadeficitje áll. The European Citizens’ initiative: too much democracy for EU polity? című cikkében azt állítja, hogy az emberek úgy érzik, nem képesek érdemben befolyásolni az európai döntéseket.
2019. május 20. 15:26
Az Európai Bizottság szerepének átpolitizálódása állandó téma volt Jean-Claude Juncker elnöksége alatt. Neil Nugent, a Manchasteri Metropolitan Egyetem kutatója és Mark Rhinard, a Svéd Külügyi Intézet munkatársa legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogy pontosan mit is érthetünk a Bizottság „politikai” szerepvállalásán, és ez milyen területeken nyilvánult meg az elmúlt ciklus során.
2019. május 14. 9:32
Az Európai Unió karakterét jelenleg két összefüggő politikai kérdés határozza meg Brigid Laffan szerint. Az egyik az, hogy az EU eddig függetlennek kikiáltott intézményei a jövőben mennyire fognak politikai színezetet kapni, a másik pedig az, hogy mi lesz a sorsa a csúcsjelölti rendszernek.
2019. április 15. 8:46
Paolo Palchetti, az olasz Macerata Egyetem professzora szerint annak ellenére, hogy az Európai Unió aktívan részt vesz a nemzetközi jog alakításában, továbbra sem tud teljes értékű jogalanyként fellépni a nemzetközi ügyek döntő többségében. Ennek az az elsődleges oka, hogy a tagállamok által biztosított jogok és kötelezettségek csak korlátozott nemzetközi jogalanyiságot biztosítanak számára. A professzor úgy látja, hogy az EU-nak még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy a nemzetközi jog klasszikus szereplőivel azonos megítélés alá eshessen.
2019. április 12. 15:18
Horst Seehofer (CDU), Németország belügyminisztere azt szorgalmazta a G7 belügyminisztereket tömörítő párizsi találkozóján, hogy a nemzetközi közösség hozzon létre egy speciális büntetőbíróságot az Iszlám Állam nevében elkövetett bűncselekmények tetteseinek felelősségre vonására. Seehofer felvetését a szíriai kurdok is támogatják.
2019. április 8. 14:04
Egy magyar alkotmányjogász arra tesz javaslatot a Verfassungsblogon, hogy ha a májusi választás után összeálló Európai Parlamentnek (EP) nem tetszik például a magyar választás lefolyásának körülménye (és eredménye?), akkor tagadja meg a megválasztott képviselők mandátumának igazolását, akik így ne vehessenek részt a testület munkájában. Jogi szempontból a felvetés egyértelmű nonszensz, így inkább csak politikailag értelmezhető. Eképpen viszont jól illeszkedik az európai elit azon projektjébe, amelyben európai birodalmat akarnak létrehozni – akár az európaiak akarata ellenére is.
2019. március 20. 12:10
Mi az Európai Unió? A leginkább elfogadható meghatározás, amit említeni tudnék, az a liberális birodalom. A birodalom ugyanis az államok egy hierarchikusan szerveződő tömbje, amelyet egy centrumból induló, lefelé gyűrűző erő tart egyben egészen a perifériákig nyújtózkodva. Az EU középpontjában Németország áll, amely a „Mag-Európa” koncepcióban – több-kevesebb sikerrel – igyekszik elbújni Franciaország mögött.
2019. március 20. 12:07
A Brexitnek nem lesz egzisztenciális hatása az EU-ra.
2019. március 20. 10:11
Az európai egységesülést övező lakossági lelkesedés hiányában már a legfontosabb európai „alapító atya”, Jean Monnet is úgy fogalmazott, hogy az uniót az egyenes út helyett cikcakkban és félrevezetések árán építik fel. Ennek megfelelően az „egyre szorosabb uniót” támogató politikusok sok esetben úgy adtak át hatalmat, hogy nem voltak tisztában azzal, mibe is egyeznek bele. Jean-Claude Juncker ezzel kapcsolatos elképzelését korábbi nyilatkozata jellemzi, miszerint „természetes, hogy lesz szuverenitásátruházás. Persze elég intelligens vagyok ahhoz, hogy erre ne hívjam fel a közvélemény figyelmét.” Elnökségét övező egyre erősödő ellenállás, különösen pedig a Brexit ugyanakkor egyáltalán nem adhat okot büszkeségre.
2019. március 15. 12:50
Budapest adott otthon az „Alkotmányos EUdentitás 2019” című rendezvénynek 2019. március 8-án. Az Alkotmánybíróság elnökének meghívására Magyarországra érkezett többek között Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke; Andreas Voßkuhle, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke; valamint Marteen Feteris, a holland Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Az esemény résztvevői az európai és nemzeti identitás aktuális kérdéseit vitatták meg.
2019. március 12. 10:39
A Bundestag európai uniós részlege szakértői elemzést készített arról, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy az Egyesült Királyság három hónappal elhalasztja a kilépést. Az elemzés szerint a tárgyalási időszak meghosszabbítása, valamint az európai parlamenti választás meg nem tartása komoly uniós szintű jogi káoszhoz vezethet.
2019. február 12. 11:23
​Mivel nem képes irányváltásra, az Unió látványosan fog elbukni.
2019. január 22. 15:06
A mérsékelt EU-párti publicista szerint az Európai Uniót kizárólag az emberek akaratának ellenében lehetne föderális állammá alakítani. Az így létrehozott Európai Egyesült Államok azonban jó esetben is csak felvilágosult diktatúra lehetne. A szerző szerint a történelem logikája azt sugallja, hogy az Európai Unió új Német-római Birodalommá alakulhat, amely csak akkor maradhat fenn, ha a kontinens megőrzi ősi közösségeinek identitását és autonómiáját.
2019. január 2. 12:27
Magyarország részt vesz abban a többoldalú nemzetközi megállapodásban, amely megszünteti az Európai Unión belüli beruházásvédelmi egyezményeket. A beruházásvédelmi egyezmények egy sajátos történelmi korszakban, gyarmatbirodalmak széthullásakor születtek meg, de fénykorukat a ’90-es évek neoliberális korszakában élték. A közép-európai országok is ekkortájt váltak részeseivé, majd pedig az egyezmények vitarendezési mechanizmusai által utóbb érvényesített szabadpiaci felfogás számos alkalommal korlátozta piacszabályozási önállóságukat. Az Európai Unió keleti irányú bővítéseivel ezek az egyezmények unión belülivé válva immáron az egységes belső piac működését veszélyeztetik, így megszüntetésük immáron közös érdek és közös erőfeszítést igényel.
2018. december 29. 11:17
Az Európai Bizottság szerint EU-s alapelvet sért a jelenleg hatályos cseh közjegyzőkről szóló törvény, mivel a letelepedés szabadságának elve sérül a jogszabályban. A Bizottság emiatt beperelte Csehországot, és az ügyben végül az Európai Bíróság mondott ítéletet.
2018. november 10. 10:48
Egy friss tanulmány szerint az elmúlt években megsokszorozódtak a referendumok az Európai Unió országaiban. A legtöbb népszavazás valamilyen formában a szuverenitás kérdése köré szerveződik. A skót és katalán függetlenségi mozgalmak a nemzetállamokkal; míg a magyar, a görög és a holland népszavazások az EU-val szembeni célokat tűztek ki. A tapasztalatok alapján az EU ellenséges a nemzetállami szuverenitást erősítő referendumokkal szemben, azonban passzívan támogatja a nemzetállamok gyengítését célzó regionális népszavazásokat.
2018. október 29. 9:02
Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ezúttal Varga Zs. Andrással, az Alkotmánybíróság és a Velencei Bizottság tagjával beszélgetett demokráciáról, jogállamiságról és szuverenitásról.
2018. október 24. 13:40
Egy német kutató arra vállalkozott, hogy több német jog- és alkotmánytudós vitáját mutassa be az EU jövőjével kapcsolatban. A vita tárgya az, hogy az EU válasza a gazdasági válságra, a válságkezelési mechanizmusok mennyire és hogyan erodálják az EU demokratikus működését. A cikk állást is foglal: bizonyos értelemben rendkívüli állapotot vezettek be az EU-ban, ami politikai megosztottsághoz és jogállamiság erodálódásához vezet.
2018. október 19. 10:54
Kevés figyelem irányul arra, hogy egy szavazás során miért tartózkodnak egyes képviselők. Pedig épp a Sargentini-jelentés elfogadása körüli polémia világított rá arra, hogy egyáltalán nem mindegy mit gondolunk a tartózkodásokról. Egy német és egy osztrák kutató statisztikai eszközökkel vizsgálta, milyen helyzetekben tartózkodnak az egyes képviselők. Az eredmények egyértelműek, a képviselők „üzennek” tartózkodásaikkal, ezért az ilyen szavazatokat is érdemes figyelembe venni.
2018. október 18. 15:23
Sorra jelentik be az uniós tagállamok, hogy ideiglenes határellenőrzéseik határidejét kitolják. Az intézkedés hátterében két tény áll. Az egyik a Németországot érintő migrációs folyamatok, illetve az ebből eredő terrorveszélyhelyzet megjelenése. Több ország sem kockáztat, inkább meghosszabbítják az ideglenes határellenőrzésre irányuló nemzeti szabályozásokat.
2018. szeptember 28. 15:03
Számos teszt és felmérés kimutatta, hogy az élelmiszergyártók – jellemzően Közép- és Kelet-Európában – figyelmen kívül hagyják az EU-s fogyasztóvédelmi előírásokat és félrevezetik a vásárlókat. Kiderült ugyanis, hogy egyes cégek ugyanazon márkanév és csomagolás mellett teljesen más minőségű árukat forgalmaznak például Olaszországban, Ausztriában vagy éppen Magyarországon. A jelenségre korábban a magyar kormány is felhívta a figyelmet.
2018. szeptember 24. 10:35
Az Európai Unió arra készül, hogy az adótrükkökkel spóroló nagy techvállalatok miatt újfajta adót vezessen be. Írország azonban jelenleg nem támogatja a javaslatot, ezért az Európai Bizottság politikai nyomásgyakorlással akarja rávenni a szigetországot arra, hogy engedelmeskedjen.
2018. szeptember 18. 11:34
A vita azonban ingoványos terep, mivel azokat, akik nem értenek egyet az EU-val, egyből rasszistának és nacionalistának kiáltják ki.
2018. szeptember 17. 16:08
Tehát itt nem „csak” arról van szó – ahogy eddig sokan gondolták –, hogy mi tartozik uniós hatáskörbe és mi nem. Hanem deklaratíven arról is, hogy ami elvileg nem uniós hatáskör, az – csiribí-csiribá – mégis uniós hatáskör.
2018. szeptember 17. 11:27
Az Európai Parlament megszavazta a szerzői jogokról szóló szabályozás megváltoztatását. Ezzel a lépéssel nemcsak a nagy technológiai vállalatokat büntetik, hanem a hétköznapi felhasználók internetes felhasználói élményét is csorbítják.
2018. szeptember 12. 10:31
A technológiai fejlődés zárójelbe tehet olyan ideológiai és etikai vitákat, mint például az abortusz, aminek drámai társadalmi következményei lehetnek az emberi jogi felfogásban és érvelésben egyaránt, nem beszélve a demográfiai folyamatokról, kiküszöbölve a jelenlegi jogi és erkölcsi paradoxonokat.
2018. szeptember 8. 9:42
A közkeletűen csak az Európai Unió „atomfegyverének” hívott 7. cikket az Amszterdami Szerződés iktatta a közösségi jogrendbe. A Szerződés szövegezői eredeti szándékuk szerint egy olyan intézményt kívántak létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy a közösség a Szerződésben foglalt alapvető értékek – úgymint szabadság, demokrácia, egyenlőség, emberi jogok – megsértése esetén közjogi eszközökkel lépjen fel az ezen értékeket megsértő tagállammal szemben.
2018. szeptember 6. 9:53
Nagy József, Európai Néppárti képviselő javaslattervezetét vitatták meg a hét elején az Európai Parlamentben. Az előkészített joganyag a kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokról szól. A LIBE tagja kritikaként fogalmazta meg a Bizottsággal szemben, hogy habár a testület más területeken rugalmasan áll a hatáskörök kiterjesztésének kérdéséhez, a kisebbségi jogok vonatkozásában ódzkodik attól. Külön érdekesség, hogy napirendre került a kisebbségek kérdése, hiszen a magyarokat is pozitívan érintő ügyekben ritkán foglal állást az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság.
2018. szeptember 6. 8:15
A Sargentini-jelentés kapcsán tartalmi megalapozatlansága mellett az is vita tárgyát képezheti, hogy pontosan hogyan tudja lefolytatni az erről szóló szavazást az EP. Jóllehet az erre vonatkozó szabályokból egyértelműen következik, hogy a plenáris ülés szavazásán az igenek és a nemek mellett a tartózkodó voksok is számítanak, a jelentés támogatói várhatóan igyekeznek ettől eltérően értelmezni a szabályzatot a számukra kedvező végeredmény érdekében. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE) a jelentésről lefolytatott szavazás során több néppárti képviselő is tartózkodott, és várhatóan a parlamenti szavazáson is hasonlóan jár majd el.
2018. augusztus 23. 9:31
Egy brit alkotmányjogász szerint az Európai Unió a Brexit-tárgyalások során jelentősen megsérti a nemzeti szuverenitás elvét. A kilépés lehetőségének garantálása korábban fontos szimbóluma volt annak, hogy az Európai Unió tiszteli a nemzeti önrendelkezés elvét, és garantálja annak érvényesülését. Ennek köszönhetően az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkelyének jelenlegi, EU általi eltorzítása szintén fontos szimbolikus erővel bír, annak a szimbólumává vált, hogy a szervezet ma már nem tiszteli a tagállamok nemzeti szuverenitását.
2018. augusztus 6. 14:00
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egy olyan közös közleményt adtak ki, amelyben arra szólítják fel az Airbnb-t, hogy tartsa be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat.

összesen: 72 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó