Franciaország

2021. január 18. 17:05
Párizsban egyre többen unják a hatóságok tehetetlenségét, illetve elégtelen fellépését a város egyes részeit terrorizáló bűnözői csoportok ellen. Emiatt sorban alakulnak a polgári önvédelmi csoportok, melyek önerőből kívánnak fellépni a bűnözése ellen, a párizsi hatóságok azonban nem nézik ezt jó szemmel.
2021. január 12. 13:35
Ha a francia a paradoxonok népe, akkor Emmanuel Macron az V. Köztársaság "legfranciább" elnöke - írja véleménycikkében Jacques Julliard francia történész, aki esszéjében kísérletet tesz arra, hogy magyarázatot keressen az önellentmondásoktól korántsem mentes Macron-jelenségre. Macron ugyanis mást állít ma, mint 2017-ben, és feltehetően 2022-ben is mást állít majd.
2021. január 7. 15:13
A német elnökség ideje alatt új lendületet kapott a Varsó Berlin és Párizs között a hidegháborút követően létrejött diplomáciai együttműködés – állapítja meg egy uniós elemzésekkel foglalkozó portál.
2020. december 14. 11:57
Macron iszlamizmus ellenes programja arra mindenképpen alkalmas, hogy megossza a muszlim közösséget: léteznek olyanok, akik szerint a javaslat csak az iszlamofóbiát erősíti az országban, miközben más muszlimok a társadalmi felemelkedés lehetőségét látják benne.
2020. december 9. 17:52
Azonos napon tette közzé terrorellenes fellépésre vonatkozó célkitűzéseit az Európai Bizottság és az iszlamista terrorelhárítás jelenlegi élharcosának számító Franciaország. Habár a Bizottság uniós fellépést sürget, Macron legutóbbi politikai lépései még karakteresebb akciókat vetítenek előre. 
2020. december 8. 17:34
A francia ipar válsága – amellett, hogy ennek nemzeti szakpolitikai okai is vannak – nem kis részben köszönhető a monetáris unióval járó standardizált szemléletmódnak, továbbá annak, hogy az európai vízió ma alulértékeli a nemzetállami érdekek figyelembe vételét. 
2020. december 4. 15:40
Franciaország vezetésével, holland, belga és dán támogatás mellett látszik körvonalazódni egy vétókoalíció arra az esetre, ha az Európai Unió és az Egyesült Királyság főtárgyalója nem megfelelő megállapodást kötne a Brexitre vonatkozóan.
2020. december 1. 15:46
Ezen a héten esedékes a francia elnök és a Muszlim Tanács találkozója, amelynek alkalmával Macron a franciaországi imámoktól nem vár mást, mint hogy aláírják a „köztársasági értékrend kartáját”.
2020. november 30. 11:33
Az eredetileg centrista Emmanuel Macron francia elnök idén decemberre ígérte körvonalazódni a radikalizmust felszámolni hivatott törvénycsomagját. A szélsőjobb megszólítását célzó politikai célkitűzések érvényre juttatását azonban egy november végi rendőri túlkapás árnyékolhatja be. 
2020. november 27. 12:00
Vélhetően Emmanuel Macron iszlamizmus elleni politikájára rezonálva a svéd jobbközép politikai közösség is javaslatokat fogalmazott meg a politikai iszlám elleni fellépéssel kapcsolatban. Törekvéseik a nyitott társadalom, a szabadság és a liberális demokrácia értékeinek megtartását célozzák.
2020. november 26. 16:39
Boualem Sansal Die Weltnek adott interjújában a politikai iszlám, az iszlám hit és a Nyugat társadalmainak kölcsönhatásáról beszélt. Kritikai észrevételei arra hivatottak rádöbbenteni az olvasót, hogy a Nyugat bármennyire is törekszik a megértésére, csak a felszínt kapargatja az iszlám kapcsán.
2020. november 25. 12:12
Az Európai Bizottság a tegnapi napon közzétette új irányelveit az Európába bevándorlók társadalmi integrációjára vonatkozóan. Sokan ezt a javaslatcsomagot tartják az új migrációs paktum leggyengébb láncszemének.
2020. november 20. 15:50
A belga, holland és francia vezetők arra kérik az Európai Bizottságot, készüljön fel a megállapodás nélküli Brexitre.
2020. november 19. 11:44
A Franciaországot iszlamofóbia miatt támadó muszlim országok valójában a lakosság figyelmét akarják elterelni a koronavírus-járvány helytelen kezeléséről, a mértéktelen korrupcióról, illetve a romló gazdasági helyzetről.
2020. november 13. 16:28
Joël Mergui, a franciaországi zsidó közösséget képviselő Franciaországi Központi Gyülekezet elnöke szerint az iszlám radikalizmus előretörésével nemcsak az európai zsidó közösségek, hanem az európai demokráciák is veszélybe kerültek.
2020. november 9. 16:22
Jean-Luc Mélenchon bejelentette, hogy megképezve Macron és Le Pen alternatíváját, indulni kíván a 2022-ben esedékes francia elnökválasztáson. 
2020. november 5. 19:36
Samuel Paty nyíltszíni kivégzése nemzeti gyászreakciót váltott ki a franciákból, amelyből a társadalom mintha most kezdene felocsúdni. Ennek jele, hogy újfent kiújult a közbeszéd a Mohamed-karikatúrákról, s ennek kapcsán egészen szélsőséges vélemények is napvilágot látnak.
2020. november 3. 18:56
A Franciaországban és Ausztriában történt terrortámadások az iszlám radikalizmus európai térnyerésére figyelmeztetnek. Emmanuel Macron francia elnök a szélsőséges migránsok hazatoloncolásával kezdi meg a terrorizmus elleni küzdelmet.
2020. október 29. 18:19
Folyamatosan gyorsul a koronavírus-járvány terjedése Európában, melynek hátterében a vírus új mutációja áll. Az Európai Bizottság a nyugat-európai intenzív osztályos ágyak véges kapacitására figyelmeztet, miközben egyre több uniós tagállam szigorít saját járványügyi intézkedésein.
2020. október 21. 14:25
Samuel Paty francia oktató esete az iszlamista radikalizmus tarthatatlansága mellett rávilágít arra is, hogy az attól való félelem súlyosan csorbítja az oktatói szabadságot nemcsak Franciaországban, hanem Németországban is. 
2020. október 15. 17:18
Habár a brit közbeszédet jelenleg minden bizonnyal a Brexit és koronavírus elleni védekezés uralja, a titkosszolgálat vezetője, és a brit belügyminisztérium szakértője is arra figyelmeztet, hogy az ország erőforrásait a Brexitet követően olyan tényezők is próbára tehetik mint az erősödő migráció vagy a szélsőjobboldali terrorizmus.
2020. október 13. 16:28
Az Európai Bíróság engedélyezte a tagállamok számára, hogy még akár a közösségi szintű szabályok ellenében is saját hatáskörben dönthessenek bizonyos rovarirtó szerek alkalmazhatóságáról. Döntésükről azonban kötelesek tájékoztatni a Bizottságot. 
2020. október 2. 15:17
Emmanuel Macron még az évben benyújtaná javaslatát az iszlám szeparatizmus megfékezése céljából, amely a radikalizmus elleni védekezést többletjogosítványokon és szociális intézkedéseken keresztül segítené.
2020. szeptember 1. 18:36
A közvélemény-kutatásban részt vevő franciák 58 százaléka véli úgy, hogy jelentős romlásnak indult a közbiztonság hazájukban az elmúlt években.
2020. augusztus 31. 19:15
Ava Armand tanulmányában arra jut, hogy Franciaországban úgy hirdettek bevándorláspárti politikát, hogy a társadalom nem állt erre készen - s a bevándorlók agressziója is ide vezethető vissza.
2020. június 30. 17:11
A Semmítőszék főtanácsnoka elvetné a biológiai szülő feltüntetését a gyermek születési anyakönyvi kivonatán. Döntés a közeljövőben várható.
2020. április 14. 13:45
A francia jogállam összeomlásáról ír „Megfertőzte a koronavírus a szabadságunkat” című cikkében Nicolas Baverez elismert francia történész, közgazdász és publicista. A szerző szerint az állami egészségügyi rendszer működésének csődjét a szabadságjogok megvonásával igyekeznek leplezni.
2020. április 3. 14:07
A koronavírus járvány miatt Franciaországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, illetve számos egyéb európai országban maradnak el különböző szintű választások. A választási kampány és a választások lebonyolításának időszaka jelentős mozgásokat, társadalmi kontaktusokat idéz elő, azért jelentős kockázattal járthat a vírus terjedésének szempontjából.
2020. március 31. 18:38
Egy neves francia napilap terjedelmes esszét jelentett meg a járványügyi üzemmódba kapcsolt francia jogrendről. Leegyszerűsítve a dolgot levonható az a következtetés, hogy a francia jogászi elit meghatározó része a jogállamiságot félti járvány idején is, főleg a szükségállapotot kihirdető törvény alkotmányellenesen gyors elfogadása, illetve a vonatkozó rendeleteknek az egyes szabadságjogokat korlátozó volta miatt. 
2019. november 18. 14:53
Úgy látszik, hogy a francia külpolitikát az a félelem hajtja, Európát felemészti az iszlám.
2019. május 4. 10:23
Bertrand Crettez, Bruno Deffains és Olivier Musy tanulmányukban amellett érvelnek, hogy a bírák mérlegelési jogának kiemelt szerepe van abban, hogy egyensúly alakuljon ki a jogegyenlőség és a helyi igények kiszolgálása iránti vágy között.
2019. április 25. 16:10
Franciaország nemrég olyan direktívát fogadott el, amelynek értelmében a Golán-fennsíkról, Júdeából és Szamáriából származó termékeket speciális módon kell címkézni. Ez lényegében azt jelenti, hogy a francia kormány nem ismeri el Izrael fennhatóságát az említett területeken. Egy izraeli bortermelő cég az Európai Unió Bírósága elé vitte az ügyet, mivel szerintük sértő és diszkriminatív az új előírás.
2018. december 3. 16:03
A francia parlament olyan új törvényt fogadott el a napokban, amelynek értelmében a bírák azonnal töröltethetik a „fake news”-nak számító tartalmakat, azaz álhíreket a választási kampányok idején. Kritikusok szerint ez a lépés veszélyt jelent a demokráciára és a szabad sajtóra.

összesen: 33 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó