jog

2020. augusztus 26. 14:45
Aggasztónak tartom az algoritmikus döntéshozatal közhatalmi, bírósági döntésekben való felhasználását. Az alapvető kérdés az, hogy hol is húzzuk meg a határt aközött, ami segíti kiterjeszteni a szellemi képességeinket, illetve aközött, ami kiváltja azt. Az emberi döntéshozatal egyre több részének automatizálása végső soron a jogállami értékeket torzítja, helyébe léptetve a technológia uralmát – mutatott rá Christopher Markou, a Cambridge-i Egyetem jogászprofesszora. Sándor Lénárd interjúja.
2020. augusztus 26. 9:27
Lichtenstein Csehországgal szemben a Benes-dekrétumok miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az alkotmányos monarchia egy, a második világháború után Csehországhoz csatolt terület kapcsán kéri a strasbourgi bíróságtól a tulajdonhoz fűződő alapjogi sérelmek megállapítását.
2020. július 31. 12:25
A progresszív és liberális felfogást vallók az alkotmány folyamatosan változó fogalmában hisznek. Paradox módon ugyanakkor épp ez a felfogás ágyaz meg azelőtt a „King Kong” szerepet öltő amerikai elnökség előtt, amelyet sok esetben elvetnek – mutatott rá Saikrishna Bangalore Prakash, a Virginia Egyetem alkotmányjogász professzora és a nemrég megjelent, The Living Presidency című könyv szerzője. Sándor Lénárd interjúja.
2020. július 29. 14:09
Mély konfliktus van az amerikai és brit kulturális és politikai eliten belül is, amelynek fő csataterén immár az alkotmányos patriotizmus és a multikulturalizmus áll szemben egymással.
2020. július 29. 11:31
Németország elutasította Donald Trump amerikai elnök javaslatát arra vonatkozóan, hogy Oroszország visszatérhessen a világ hét legnagyobb gazdaságát tömörítő együttműködésbe, vagyis az úgynevezett G7-ek közé.
2020. július 27. 13:32
Markus Söder bajor miniszterelnök interjút adott a Frankfurter Rundschau-nak. A német politikus szerint jogállami kérdésekben leginkább a párbeszéd képes feloldani az EU és a kelet-közép-európai államok közötti vitákat.
2020. július 27. 13:15
Stephen Walt szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a szuverenitás eszméje a globalizációs törekvéseknek is ellenáll, és újból megerősödik a 21. században. Ez pozitív fejlemény, hiszen a határok, és a szuverenitás tiszteletben tartása az államok, így az emberiség érdekét is szolgálja.
2020. július 27. 11:02
Europe (and the West in general) are afflicted by a curious form of subconscious self-destruction: the unwillingness to defend their own cultural identity and strategic interests. The Visegrad states are for the moment the last large sanctuary of true European identity. This might be a historical occasion: they could become a firm basis from which Western European conservatives could proceed to the cultural reconquest of Europe – pointed by David Engels, professor of the Free University Brussels in a conversation with Lénárd Sándor, researcher at the National University of Public Service. An interview by Sándor Lénárd.
2020. július 27. 10:53
A testületen belül jelenleg egymással éles ellentétben álló ideológiai felfogásokat látva hiú ábránd abban reménykedni, hogy a bírók együtt fognak „Kum ba Yah”-t énekelni."
2020. július 24. 9:30
Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője elégedetlen a tagállami vezetők által elfogadott pénzügyi megállapodással. Szakmai kérdéseken túl a jogállamisággal kapcsolatos feltételeket is hiányolja.
2020. július 23. 9:19
Az amerikai elnökök a saját közpolitikai elképzeléseik előmozdítása érdekében gyakorolják az alkotmány szerint őket megillető szövetségi bírák kinevezésének jogát.
2020. július 23. 8:54
A nyári ítélkezési szünet előtti utolsó ülésén az Alkotmánybíróság fontos büntetőeljárási kérdésben hozott döntést. Határozatában kimondta, hogy nem sérti az Alaptörvényt, ha a büntetőbíróságok a vád tárgyává tett cselekmény feltárása érdekében saját döntése alapján szerez be bizonyítékot.
2020. július 22. 14:43
Lengyelország újra bevezeti a latin nyelv oktatását a gimnáziumokban. A képzés célja, hogy a tanulók jobb rálátást nyerjenek a nyugati civilizációt meghatározó műveltségre.
2020. július 22. 12:07
A nyugat-balkáni országoknak három, államiságot érintő kihívással kell megküzdeniük: az alkotmányozás megkésett voltával, az etnikai feszülségek meglétével, valamint a funkcionáló igazságszolgáltatás és közigazgatás hiányával. 
2020. július 21. 16:18
A német Münchner Merkur interjút készített a német belügyminiszterrel, Horst Seehoferrel. A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a polgárok sajnos egyre gyakrabban lépnek fel erőszakosan a rendőri szervekkel szemben.
2020. július 21. 12:50
A „bírósági politika” voltaképpen már az amerikai történelem kezdetén is ismert volt. Stephen B. Burbankkel, a Pennsylvania Egyetem jogászprofesszorával Sándor Lénárd, az NKE Amerikai Tanulmányok Kutatóintézet kutatója beszélgetett.
2020. július 20. 13:40
A szavazáson a nyugati elköteleződésű Zoran Zaev pártjanyert, a kormányalakításhoz viszont koalíciós partnerre lesz szüksége.
2020. július 20. 9:11
Sylvie Kauffmann, a francia lap publicistája szerint az EU nem hátrálhat meg, feltételekhez kell kötnie a források kifizetését. Mint írja, az EU nem csak közös piac, hanem értékközösség is. Mindemellett Kauffmann úgy látja, Angela Merkel már meg is hátrált, s hajlandó kompromisszumot kötni a renitens keleti államokkal.
2020. május 7. 18:10
2018-ban Filippov Gábor megírja, hogy Magyarország hibrid rezsim. 2020-ban a Freedom House kihozza jelentését arról, hogy Magyarország hibrid rezsimmé vált. A 2020-as jelentést készítette: Filippov Gábor. Így lesz egy magyar kutató leíró elmélete egy nemzetközi szervezet „számokkal alátámasztott” értékítélete.
2020. május 7. 17:46
Társadalomtudományi folyamatokat rendkívül nehéz számszerűen mérni, mivel ezek egyfelől nem mennyiségi jellegűek, másfelől nem a fizikai térben létező folyamatok. Ennek ellenére számtalan olyan mérőszám létezik, amely ezt a lehetetlen feladatot tűzi ki célul. Az eredmény szinte borítékolhatóan elfogult jelentés lesz, számos önkényes megállapítással. Nincs ez másként a Freedom House Nations in Transit névre hallgató indexével sem, amely egyébként rendre elmarasztalja Magyarország politikai berendezkedését.
2020. április 6. 18:41
Gaspard Koenig francia filozófus a Le Figaro hasábjain amiatt aggódik, hogy a Franciaországban bevezetett különleges jogrend egyes elemei a járványveszély elmúltával is megmaradhatnak.
2020. március 19. 16:11
Milyen következménye lehet annak, ha a koronavírus miatt nem érkezik meg a rendelt nyersanyag? Mi a helyzet az előre kifizetett szállásokkal, repülőjegyekkel? Dolgozhatok-e otthonról, ha szeretnék? Bezárnak-e a bíróságok? A koronavírus járvány kapcsán számos jogi vonatkozású kérdés is felmerül, amelyek azonosítása önmagában is kihívást jelent a folyamatosan változó helyzetben, nem beszélve azok megoldásáról.
2020. március 16. 17:15
A német ellenzéki pártok a CDU/CSU-t bírálják, mert kereszténydemokraták továbbra sem nyújtották be a képviselők létszámát csökkentő törvényjavaslatot. A Bundestag ismét egyórás vitát tartott a kérdéses törvénymódosításról, ezúttal az AfD-frakció kérésére.
2020. március 12. 16:34
Cass R. Sunstein a Harvard Law School jogász professzora, korábbi elnöki politikai tanácsadó új könyvében [Conformity: The Power of Social Influences] a közvélemény alakulásának dinamikájáról ír, állításait pszichológiai kísérletek eredményeivel alátámasztva. Eszerint a közvélemény által generált társadalmi nyomás legalább akkora szerepet játszik a globális problémák eszkalálódásában, mint az azok hátterében azonosítható tényleges okok.
2020. január 3. 16:59
Az erősebb tagállamoknak – bár nem szabad megfeledkezni önmaguk jelentőségéről – önmérsékletet kell gyakorolniuk.
2020. január 2. 16:08
Az újfajta nacionalizmussal szembenálló erők, ideértve mind a jobb, mind a baloldali erőket, nem voltak képesek politikai vízió megfogalmazására.
2020. január 2. 15:08
Clément Beaune, a francia elnök európai ügyekkel foglalkozó tanácsadója a Politico-nak vázolta, milyen jövőt képzel el Emmanuel Macron az EU számára. A tanácsadó a legfontosabb megoldandó kérdésként a migrációt nevezte meg, ahol ad hoc jellegű megoldások helyett automatikus elosztási mechanizmust szeretne a francia elnök. De a tervek között szerepel közös európai hadsereg felállítása, vagy akár európai szintű segélyezési rendszer kiépítése is.
2019. december 6. 16:29
James Traub, az nagynevű Council on Foreign Relations kutatója szerint a liberalizmus elveszítette egykori támogatottságát és elavult ideológiává vált. Az 1990-es években az eszmerendszer képviselői a globalizációt helyezték a liberalizmus középpontjába, amelynek hatására elveszítették a középosztály és munkásosztály támogatottságát.
2019. december 4. 17:32
Az úgynevezett progresszívek a politikát vallásuknak tekintik. Úgy vélik, hogy „szent küldetésük”, hogy az állam kényszerítő erejének felhasználásával az embert és a társadalmat a saját képükre formálják.
2019. december 4. 16:40
A 2008-as válság előtti szintnél is magasabb arányban tudnak elhelyezkedni a végzett joghallgatók az Egyesült Államokban. Egy friss felmérés szerint rég nem volt ilyen könnyű jogászként elhelyezkedni.
2019. december 2. 18:05
A problémát az okozza, hogy míg a muzulmán vallás lehetővé teszi a többnejűséget, addig a nyugati típusú jogrendszerek, így az angol jog is a kölcsönös exkluzivitást írja elő. A probléma már a brit bíróságokat is bejárta. A brit kormány a muzulmán házasságok el nem ismerése mellett érvel, míg nővédő egyletek az elismerés mellett teszik le voksukat.
2019. december 2. 17:54
Egy nemrég megjelent könyvben két kutató a World Values Survey adatai alapján vizsgálja az iszlám világ és Nyugat kapcsolatát. Hussein Solomon és Arno Tausch politikatudósok szerint az iszlamizmussal szembeni küzdelem ideológiai szinten nyerhető meg, ugyanakkor az intellektuális szférának és a gazdaságnak is nagy szerepe lehet a konfliktusok sikeres rendezésében.
2019. november 28. 17:08
Nehéz elképzelnem a Legfelsőbb Bíróságot Ginsburg nélkül.
2019. november 27. 15:50
John Gray (LSE) és Michael Matheson Miller (Acton Institute) politikatudósok két külön írásban mutatják be, hogy az olyan keresztény ethoszok, mint például a mártírium, az emberi személyiség testi képességektől függetlenül való tisztelete, illetve a gyengék védelme az egész nyugati világ gondolkodását – így később a szekuláris humanizmust és azon keresztül a liberalizmust is – alapvetően meghatározták.
2019. augusztus 16. 9:43
A technológiai ipar már most is azon dolgozik, hogy elejét vegye a változásnak, és a közhangulat ebben a segítségére van.
2019. augusztus 16. 9:42
Ritka az olyan ember, aki jónak ítéli meg, ha óriásvállalatok uralják a világot.
2019. augusztus 16. 9:40
Oscar Wilde szerint kétfajta tragédia van az életben: ha nem kapjuk meg, amit szeretnénk, és ha megkapjuk azt.
2019. augusztus 15. 10:08
Ha a techcégek szabályozására vonatkozó szakirodalomra szeretnénk keresni a Google-ben, kifejezetten ellentétes tartalmú cikkeket tár elénk a kereső. Ironikus, de talán éppen ez a tény mutatja, miért is van szükség szabályozásra.
2019. augusztus 13. 16:23
Kelet-Közép-Európában sosem volt jellemző a nyugati minták változatlan átvétele. A Nyugat sokkal inkább referenciapontként szolgált, de az onnan érkező eszméket csak kritikai átértelmező folyamat után emelték át a térség országai saját politikai gondolkodásukba – állítja öt kutató frissen megjelent kötetükben.
2019. július 2. 9:31
Az Európai Unió „jogállamiság védelmében” tett intézkedései mögött kézzelfogható politikai kalkulációk húzódnak meg. Ez a fő állítása Gát Ákos Bence idén májusban magyar nyelven is megjelent kötetének, amelyben a szerző többek között a gyakran jogi köntösbe bújtatott mögöttes politikai érdekeket igyekezett felderíteni és bemutatni a magyar olvasóközönség számára. A szerző a Precedensnek adott interjút.
2019. június 27. 12:51
Egy olasz kutató szerint megismerhetőbbé kell tenni az egyes szabályozások hátterét nyújtó szaktudományos eredményeket, mert enélkül elvész a döntések legitimációja.
2019. június 26. 13:24
Egy kiszivárgott levél szerint az internetes óriás Átláthatósági és Etikai Csoportja arra készül, hogy az olyan „nácik”, mint Jordan Peterson, Ben Shapiro, vagy ismert jobboldali think-tank, a PragerU munkatársainak megnyilvánulásai, nem sorolja majd ajánlott tartalomnak. Úgy tűnik, hogy a keresési és hírlisták szerkesztése nem tényszerű kritériumok, hanem ideológiai/politikai alapon működik az elvileg piaci logika mentén szerveződő Google-nél.
2019. június 25. 15:26
Davor Petrić, a Zágrábi Egyetem Jogtudományi Karának kutatója legújabb tanulmányában az Európai Unió Bírósága (EUB) és a nemzetállami igazságszolgáltatások közt feszülő konfliktusok kérdését járta körbe. Írásában bemutatta, hogy az EUB különféle stratégiákat alkalmaz annak érdekében, hogy saját szupremáciáját elismertesse a tagállamok Legfelsőbb Bíróságaival szemben. Ezek sorában találkozhatunk meglehetősen homályos és túlzó érvekkel is.
2019. június 25. 11:05
Az ügyben eljáró Lieven bírónő szerint az abortusz szolgálja legjobban a terhességének 22. hetében járó fiatal nő érdekeit.
2019. június 24. 18:08
Pat Buchanan korábbi republikánus elnökjelölt és elismert paleokonzervatív gondolkodó a The American Interest hasábjain arról értekezik, hogy mik ma az Egyesült Államok valódi értékei. Úgy látja, hogy a konzervatívok és progresszívek között folytatott kultúrharc mára teljesen megosztotta az országot, ami kockáztatja az Egyesült Államok további fennmaradását.
2019. június 21. 10:01
Mind az Egyesült Államok Kongresszusa, mind pedig az amerikai hatóságok komoly versenyfelügyeleti vizsgálatok megindítását fontolgatják a nagy technológiai cégekkel szemben. Bár az Európa Unió már több évtizede erősebb versenyjogi ellenőrzésre törekszik ezen a téren, mégsem voltak képesek átütő változást elérni a digitális piacon. Az amerikai hatóságoknak ezért inkább Európa nemzeti, különösen pedig a német versenyhivatal gyakorlatából kell inspirációt meríteniük, ahol nem a nagy összegű bírságokon, hanem az üzleti modell megértésén és lényegének megragadásán keresztül törekszenek a probléma orvoslására.
2019. június 20. 15:28
A hazai jogásztársadalom olyan változásokkal néz szembe, amelyek alapvetően írhatják át a jelenleg uralkodó, jogászi hivatáshoz kapcsolható trendeket. Az ügyek személyes jellege eltűnik majd, hiszen a mesterséges intelligencia és a digitalizáció térhódítása hamarosan eléri az ügyvédi hivatást is. Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Sárhegyi Zoltánnal folytatta beszélgetéssorozatát.
2019. június 20. 11:51
Az amerikai Legfelső Bíróság rendhagyó ügyben vette szemügyre a digitális korszak alkotmányjogi dilemmáját. A szűk többséggel meghozott döntés - szigorúan értelmezve az alkotmány alkalmazási körét - a közönség műsorkészítési részvételével működő televíziós csatorna szerkesztői autonómiáját és szabadságát részesíti előnyben az alkotmányból fakadó követelményekkel szemben. A döntés indokaiból kiolvashatóan pedig mind a konzervatív, mind pedig a progresszív bírók egyaránt elzárkóznak az alkotmányjogi követelményeknek a közösségi médiaplatformokkal, vagyis a digitális korszak „modern köztereivel” szembeni alkalmazásától.
2019. június 19. 16:02
Azt követően, hogy a nagyvállalatok emberi jogi gondossági kötelezettségeit egyre több nemzeti törvényhozás írja elő, úgy tűnik, hogy a finn EU-s elnökség alatt európai jogalkotási témává is válhat a kérdés. Bár sok vállalat saját maga kezdeményezi a jogalkotást ezen a téren, a legtöbb mégsem fogadja el önként ezt a kötelezettséget. A nagy infrastrukturális beruházásokkal együtt járó kockázatok, a gyermekmunka elterjedtsége és a világszerte illegálisan dolgozó több száz millió munkavállaló, valamint a nagy technológiai vállalatok egyre növekvő befolyása a magánszféra szabadságára ugyanakkor világosan igazolják, hogy az emberi jogi gondossági kötelezettség megalkotására valóban szükség van.
2019. június 19. 9:22
Brüsszel egyik legfontosabb befolyásolási eszköze a gyengülés jeleit mutatja – állítja Thibault Larger, a Politico-n megjelent elemzésében. A tiltott állami támogatásokkal összefüggő eljárásokban az utóbbi időben egyre többször a tagállam javára ítélt az Európai Unió Bírósága (EJB). Ezért egyre több jogász jut arra az álláspontra, hogy a Bizottság gyakorlatában politikai szempontok egyre jobban háttérbe szorulnak az objektívebb, jogi normákkal szemben.
2019. június 14. 8:42
Az egykori egészségügyi uniós biztos, John Dalli még 2012-beny kényszerült lemondani posztjáról, miután kiderült, hogy egy vele kapcsolatban álló személy több tízmillió eurót kért egy svéd dohányvállalattól azért, hogy befolyásolja az uniós biztos döntését. Dalli azóta is tagadja, hogy részese lett volna a korrupciós botránynak, és közel 2 millió eurós kártérítést követelt azért, mert véleménye szerint jogtalanul jártak el vele szemben. Ezt az igényt utasította vissza döntésében az Európai Unió Bírósága (EUB).
2019. június 13. 9:30
A transznacionális gazdasági jognak is meg kell felelnie az emberi jogok mércéjének, egy belső piacon pedig egyáltalán nincsen helye beruházásvédelmi rendszernek – fogalmazott Markus Krajewski jogászprofesszor, a Nürnberg-Erlangen Egyetem Közjogi és Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője, akivel Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója beszélgetett.
2019. június 12. 11:11
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) olyan ügyet vett napirendjére, amelynek alapját egy Szlovénia és Horvátország közötti, évtizedekre visszanyúló jogvita képezi. Jugoszlávia két utódállama egy olyan szlovén bank miatt méri össze erejét az EJEB előtt, amely még az 1980-as években horvát vállalatoknak nyújtott hiteleit próbálta sikertelenül behajtani a horvát bíróságok előtt. A kuriózumnak számító ügyben az EJEB Nagykamarája jár el.
2019. június 12. 11:00
Ruth Bader Ginsburg bírónő szerint azok a nők még nem nevezhetők anyának, akik abortuszon estek át, mivel még semmilyen kapcsolat nem alakult ki a magzat és köztük.
2019. június 11. 9:55
Idén áprilisban lezárult Szlovákiában Marian Kotleba pártjának éveken keresztül húzódó betiltási ügye. A Legfelsőbb Bíróság a szélsőjobboldali párt számára kedvező döntésében egy korábbi alkotmánybírósági döntés is szerepet játszhatott.
2019. június 10. 9:24
Donald Trump elnök fontos győzelmet aratott a washingtoni székhelyű szövetségi bíróság előtt a képviselőházi demokratákkal szemben. Trevor McFadden szövetségi bíró elutasította azt a demokrata kérelmet, miszerint a szükségállapot során végrehajtott költségvetési átcsoportosítások sértik a Kongresszus költségvetés feletti jogosítványait. A bíró indokolása szerint a Kongresszusnak a politika küzdőterén, nem pedig a bíróság előtt kell harcolnia az elnökkel.
2019. június 7. 14:06
Egy friss tanulmány szerint az Egyesült Államokban 2018-ban a bevándorláshoz köthető bűncselekmények száma jóval meghaladta a korábbi években legnagyobb bűnözési kategóriának számító droggal kapcsolatos jogsértések csoportját.
2019. június 7. 11:10
E-per, e-illetékfizetés, e-panasz, pertartam kalkulátor – leginkább egy tech-startup bemutatójára emlékeztető hívószavak uralták a Bíróságok a digitális univerzumban című konferencia előadásait. Az Országos Bírósági Hivatal által szervezett esemény nemcsak azt mutatta meg, hogy a magyar bíróságok felkészültek a digitalizációra való átállásra, hanem azt is, hogy Európában szinte egyedüliként zajlanak hazánkban olyan fejlesztések, amelyek nemcsak a bírósági dolgozók, hanem az ügyfelek mindennapjait is megkönnyítik majd.
2019. június 5. 9:20
A katolikus jogi oktatás azzal kerüli el mind az individualizmus, mind pedig a kollektivizmus veszélyeit, hogy kiemelt figyelmet szentel az emberi méltóságnak és az emberi kapcsolatoknak – fogalmazott Thomas C. Berg, a St. Thomas Egyetem jogászprofesszora, a jog és a vallás kapcsolatának elismert amerikai szakértője, akivel Sándor Lénárd beszélgetett.
2019. június 4. 16:28
Az amerikai Legfelső Bíróság elé került Indiana állam azon szabályozása, amely a magzat betegségein, nemén vagy faji hovatartozásán alapuló abortusz tilalmát írja elő. A szabályozást az alsóbb fokú bíróságok alkotmányellenesnek mondták ki, a Legfelső Bíróság pedig egyelőre visszautasította a kérdés érdemi vizsgálatát. A döntéshez Clarence Thomas fűzött éles hangvételű párhuzamos indokolást, amelyben a 20. századi fajnemesítésre használt abortusz történetét felidézve figyelmeztet arra, hogy az ilyen abortusz lehetőségének jogként való elismerése a fajnemesítési mozgalmak elképzeléseit is alkotmányos védelemben részesítené.
2019. június 4. 9:31
A Brexit már így is politikai krízis.
2019. június 3. 9:19
Michael Bobelian a „Battle for the Marble Palace: Abe Fortas, Earl Warren, Lyndon Johnson, Richard Nixon, and the Forging of the Modern Supreme Court” című könyvében azoknak a történelmi fordulópontoknak a feltárására tesz kísérletet, amelyek hozzájárultak a jelenkori Legfelső Bíróság egyre erőteljesebb politizálódásához, illetve a kinevezési eljárásokat övező viták elmérgesedéshez. A szerző olvasatában Lyndon Johnson és Richard Nixon elnökök 1968-ban fektették le a modern kori „bírósági politika” alapjait, mely a bírák kinevezése során annak a választókra gyakorolt hatását tartja elsődlegesnek. A szerző következtetése szerint bár a Legfelső Bíróság politikai intézmény, a politikai szempontok ilyen eluralkodása nem segíti, hanem aláássa a legitimációját.
2019. június 2. 17:20
Bár a humoros petíciója miatt elítélt férfi javaslata az Oroszországgal való egyesülésre vonatkozott, a bíróság döntése akár az európai föderalizáció híveit is fenyegetheti.
2019. május 31. 8:55
Mark Dawson és Elise Muir arra világítanak rá közös elemzésükben, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Bírósága szisztematikusan igyekeznek mozgásterüket bővíteni, és a saját politikai céljaiknak megfelelően, kiterjesztő módon értelmezni az alapjogokat. Magyarország példáján keresztül azt mutatja be a szerzőpáros, hogy a tisztán közigazgatási vagy alkotmányjogi kérdéseket miként tematizálják át alapjogi dilemmákká. Dawson és Muir szerint ezzel a lépéssel a Bizottság és a Bíróság teljes mértékben aláássa az egész EU-s jogrendszer megbízhatóságát, hiszen saját szerepkörükből kilépve politikai szerepet is vállalnak.
2019. május 30. 15:00
Márki Zoltán szerint a nemzetközi jog térhódításával párhuzamosan egyre jobban szűkült a nemzetállamok jogi mozgástere. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, illetve a Precedens rovatvezetője a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnökével folytatta interjúsorozatát, amelyben jogászokkal beszélget kötetlenül jogról, politikáról és közéletről.
2019. május 28. 17:16
A „deep state” jelensége Donald Trump elnök beiktatása óta áll a tengerentúli közéleti viták középpontjában. Bár valóban csak az elmúlt évtizedek során nevezték nevén, mégsem újkeletű jelenségről van szó. Amerika történelmében számos ponton kitapintható a különféle érdekcsoportok olyan hálózatának jelenléte, amelyek az alkotmányos intézményektől függetlenedve a közpolitika demokratikus alakításának manipulálására és aláásására törekedtek. A „deep state” azonban nem csak amerikai sajátosság, a globalizálódó világban pedig saját maga is „transznacionálissá” vált, és jelenléte a nemzetközi szervezetekben is érzékelhető.
2019. május 28. 14:29
Az Európai Unió Bírósága szerint a német ügyészségek nem nyújtják a végrehajtó hatalomtól való függetlenség kellő garanciáját ahhoz, hogy európai elfogatóparancsot bocsáthassanak ki. Ezzel szemben Litvánia főügyésze a függetlenség ilyen garanciáját nyújtja – állapította meg a napokban az Európai Unió Bírósága (EUB).
2019. május 27. 9:57
Donald Trump amerikai elnök bejelentette átfogó bevándorlási reformjavaslatát, amely kongresszusi elfogadása esetén alapvetően alakítja át a jelenleg hatályos szabályozási elveket. Az elképzelés szerint a családegyesítést és a „sokszínűséget” szem előtt tartó szabályozást az érdemeken, vagyis elsősorban az iskolai végzettségen és a munkaerőpiaci hasznosságon alapuló szempontok váltják fel. Az integráció elősegítése és a nemzeti egység megőrzése érdekében pedig az angol nyelv magas szintű tudását, valamint az állampolgári ismeretek igazolását várják el az újonnan érkezőktől.
2019. május 24. 12:15
A Juncker-féle Bizottság politikai törekvéseinek egyik megnyilvánulása a deep state, azaz a láthatatlan állam térnyerése volt az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusában, illetve az EU-s intézményekben.
2019. május 23. 15:22
A Donald Trump által elsőként kinevezett főbíró a testület egyik legaktívabb tagja volt az elmúlt hónapok során.
2019. május 22. 17:17
Az amerikai Legfelső Bíróság nagy horderejű döntésben védte meg az őslakos indiánokat megillető vadászati jogokat. Az apró vadászati szabálysértésből kikerekedő, és egészen Amerika legfőbb bírói fórumáig jutó ügy fő kérdése az volt, vajon a perben érdekelt indián törzzsel még 150 évvel ezelőtt kötött szerződésben biztosított vadászati jog védelmet élvez-e a tagállamokkal szemben. A négy progresszív bíróhoz ebben a kérdésben csatlakozó konzervatív Neil Gorsuch-al egy olyan koalíció látszik formálódni, amely hosszabb távon is kedvezhet az őslakosok jogvédelmének.
2019. május 22. 15:05
A Facebook májusban szigorú átláthatósági szabályokat vezetett be a politikai hirdetésekre vonatkozólag, melyek azonban akár visszaélésekre is lehetőséget adhatnak.
2019. május 22. 12:16
Pokol Béla szerint a jelen kihívásait csakis sikeres nemzetállami együttműködéssel lehet kezelni, nem pedig az Európai Egyesült Államok rugalmatlan koncepciójával. Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ezúttal Pokol Bélával, az Alkotmánybíróság tagjával beszélgetett.
2019. május 21. 9:51
Az amerikai Legfelső Bíróság a fogyasztók javára ítélt az iPhone-okat gyártó technológiai vállalattal, az Apple-lel szemben indított versenyjogi ügyben. A döntés értelmében mivel az App Store-ban elérhető alkalmazások felett az Apple monopóliumot gyakorol, a túlárazás miatt a fogyasztók versenyjogi keresetet nyújthatnak be. A mostani döntés jól illeszkedik a nagy technológiai cégek működésével szemben egyre erőteljesebb versenyjogi vizsgálatokat követelő közhangulatba.
2019. május 20. 15:26
Az Európai Bizottság szerepének átpolitizálódása állandó téma volt Jean-Claude Juncker elnöksége alatt. Neil Nugent, a Manchasteri Metropolitan Egyetem kutatója és Mark Rhinard, a Svéd Külügyi Intézet munkatársa legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogy pontosan mit is érthetünk a Bizottság „politikai” szerepvállalásán, és ez milyen területeken nyilvánult meg az elmúlt ciklus során.
2019. május 17. 16:40
A kormány indoklása szerint erre azért van szükség, mert Svédország közrendje és biztonsága még mindig fenyegetés alatt áll.
2019. május 17. 10:05
Hurst Hannum nemzetközi jogász szerint téves úton járnak az emberi jogok terjesztői, hiszen kényszerítéssel nem lehet rávenni a kormányokat arra, hogy tiszteljék ezen jogokat. A Tufts University professzora Rescuing Human Rights: A Radically Moderate Approach című könyvében arra világít rá, hogy az emberi jogok kapcsán univerzálisabb megközelítésre lenne szükség, vagyis centrumába a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat kellene helyezni.
2019. május 16. 16:57
Az elmúlt évtizedek alatt a fejlesztésért felelős biztos brüsszeli erőműből ruha nélküli császárrá változott.
2019. május 16. 10:10
Az Egyesült Államok határrendészete arcfelismerő rendszerek alkalmazásától várja az országot elhagyó személyek könnyebb és hatékonyabb számontartását. Az új technológia alkalmazása megoldást nyújthat arra a növekvő problémára, amely szerint az utóbbi években a törvénytelen bevándorlóknak már nagyobb hányadát teszik ki azok, akik a megengedettnél hosszabb ideig tartózkodnak az országban, mint azok, akik eleve jogellenesen lépnek be az országba.
2019. május 15. 9:55
A WikiLeaks-ügy újabb fordulóponthoz érkezett az elmúlt hónapban, amikor a szervezet alapítóját, Julian Assange-ot a brit hatóságok őrizetbe vették. Az Egyesült Államok Assange kiadását nem újságírói tevékenysége, hanem számítógépes jelszavak feltörésében nyújtott bűnsegédi magatartása miatt kéri. A WikiLeaks-eset azonban a jelenkor globalizációjának és digitalizációjának dilemmáit is érinti.
2019. május 13. 15:49
A bíróság anélkül állapította meg saját filozófiai következtetésének igazságosságát, hogy bármilyen támogató érvet felsorolt volna.
2019. május 13. 15:44
Meglepő döntést hozott Kansas állam Legfelsőbb Bírósága, amikor az állam 1859-ben elfogadott alkotmányára hivatkozva hatálytalanított egy abortuszt szabályozó törvényt.
2019. május 10. 9:35
A német közigazgatás jelenleg tehetetlen azzal szemben, ha többnejű férfi folyamodik német állampolgárságért.
2019. május 9. 9:15
Egy holland bíróság megállapította a hatáskörét abban a kártérítési ügyben, amelyet a ’90-es években Nigériában kivégzett aktivisták özvegyei indítottak a Shell energiavállalattal szemben. Az áldozatok több évtizede húzódó küzdelmük során először Nigériában, majd pedig külföldi bíróságokon kerestek jogorvoslatot. A Shell energiavállalat tiszteletben tartja a holland bíróság döntését, és eleget tesz a kérésének, de továbbra sem ismeri el felelősségét a jogsértésekért.
2019. május 7. 14:59
A spanyol Legfelsőbb Bíróság döntésének értelmében a száműzetésben lévő katalán politikusok is indulhatnak az EP-választáson.
2019. május 6. 8:49
Jay Krehbiel, a West Virginia University kutatója legújabb cikkében azt mutatta be, hogy az alkotmánybíróságok hajlamosak a választási kampányok idejére időzíteni az egyes jogszabályok alkotmányosságáról hozott ítéleteik kihirdetését. A fokozott nyilvánosság ugyanis alkalmas lehet arra, hogy erősítse az ítéletek társadalmi legitimációját.
2019. május 4. 10:23
Bertrand Crettez, Bruno Deffains és Olivier Musy tanulmányukban amellett érvelnek, hogy a bírák mérlegelési jogának kiemelt szerepe van abban, hogy egyensúly alakuljon ki a jogegyenlőség és a helyi igények kiszolgálása iránti vágy között.
2019. május 3. 17:30
Hosszabb börtönbüntetés és szigorúbb szabályok vonatkoznak mostantól a terrorista cselekményekkel vádolt elkövetőkre az Egyesült Királyságban.
2019. május 1. 10:08
Bár a döntés közvetlen hatással egyelőre nem jár, az ítélet mégis komoly precedensértékkel bír a szlovák alkotmánybíróság jogkörére nézve.
2019. április 29. 14:59
A demokratikus hatalom és a jogi fékek közötti egyensúly megtalálása helyett az utóbbiak látványos erősítésére koncentrálnak a nyugati EU-tagországok, miközben hagyományos identitásuk komoly válságba jutott – véli Bertrand Mathieu francia alkotmányjogász. Szerinte éppen az különbözteti meg a nyugati és keleti tagállamokat, hogy az utóbbiak sokkal erőteljesebben törekednek nemzeti identitásuk és kultúrájuk megőrzésére, miközben a nyugati államok a sajátjukhoz hasonló irányú fejlődét látnának szívesen keleten is. Mindez pedig alapvetően meghatározza a tagállami szuverenitás és az EU kapcsolatáról alkotott elképzeléseket.
2019. április 29. 14:19
Egy brit bírósági döntés értelmében a UKIP pártnak fel kell fednie, hogy milyen információszerzési szolgáltatásokra költött el 300.000 fontot a 2015-ös általános választások, illetve a 2016-os Brexit-referendum alatt.
2019. április 26. 9:56
Akár börtönbüntetés is várhat Szingapúrban azokra az internetezőkre, akik a kormány véleménye szerint valótlan állításokat terjesztenek.
2019. április 23. 16:10
Gareth Davies, a Vrije Universiteit Amsterdam Jogi Karának kutatója szerint egyre több gondot okoz, hogy az Európai Bíróság uniós jogról alkotott értelmezéseit gyakran véglegesnek és kötelező érvényűnek fogadják el. Ennek káros politikai következményei olyan demokráciaproblémákat vetnek fel, amelyek a nemzeti bíróságok ellenállásához vezethetnek. Az értelmezési pluralizmus ezzel szemben az eltérő értelmezéseknek kíván lehetőséget adni, ezzel együtt pedig hozzájárulni az európai integrációhoz.
2019. április 20. 15:05
A svéd Zöld Párt két prominens politikusa a tegnapi nap folyamán véleménycikket tett közzé a svéd sajtóban, amelyben az európai demokrácia védelmére kidolgozott programjukat ismertették.
2019. április 19. 11:45
A német kormány elfogadta a menekültek kiutasításáról és a munkaerőpiaci integrációjáról szóló törvénytervezeteket. Bár Seehofer belügyminiszter szerint jó kompromisszum született, a kormánypártok, az ellenzék és a tartományok részéről is sokan kritikával illették a javaslatokat.
2019. április 17. 16:15
A nyugati országokat megrázó terrortámadásokra válaszul az Európai Parlament szigorította a fegyvertartásra vonatkozó uniós irányelveket. A cseh kormány az Európai Unió Bírósága előtt támadta meg a sokak által vitatott rendelkezéseket.
2019. április 17. 10:52
A legnagyobb vállalatok ki akarják iktatni a versenyt – állítja Tim Wu, a Columbia Egyetem professzora. Az egyre több felvásárlás és jogellenes kiskapu a technikai fejlődés lassulásához, az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezet.
2019. április 16. 9:40
A mesterséges intelligencia világszerte egyre nagyobb szerepet játszik a kormányzat és a közigazgatás áramvonalasításában, valamint az igazgatási ügyintézés hatékonyságának növelésében. Emellett Észtország egy olyan ambiciózus tervvel állt elő, amely a mesterséges intelligenciát az igazságszolgáltatás terén is hasznosítaná, és a kisebb jogviták elbírálására „robotbírók” kapnának jogosítványt. Bár a „robotbírók” alkalmazása valóban tehermentesítheti a bíróságokat, David Engstrom jogászprofesszor az amerikai tapasztalatok alapján annak veszélyére is felhívja a figyelmet, hogy a robotbírók döntéshozatala a betáplált információktól és az automatizálás fokától függően súlyos hibalehetőségeket rejthet magában.
2019. április 12. 9:30
Az üzenetküldő mobilapplikációk és a közösségi média térhódítása magával hozta az emojik és emotikonok elterjedését. Eric Goldman, a Santa Clara University School of Law jogászprofesszora azt vizsgálja cikkében, hogy miért nő rohamosan az olyan bírósági tárgyalások száma, ahol az emoji vagy az emoticon szavak elhangzanak. Az internetes joggal, reklámjoggal és a szellemi tulajdon kérdéseivel foglalkozó szerző szerint a közeljövőben egyre nagyobb szükség lesz emojiszakértőkre a jogi világban.
2019. április 11. 10:45
Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ezúttal Varga Istvánnal, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettesével beszélgetett. A Polgári Eljárásjogi Tanszék tanszékvezetőjeként Varga István elmondta: az egyetemi oktatók küldetése és egyben magától értetődő kötelezettsége a szakmai tudástartalmak átadása, nem pedig az egyetemi tanóra közéleti véleménynyilvánításra történő felhasználása.
2019. március 12. 10:39
A Bundestag európai uniós részlege szakértői elemzést készített arról, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy az Egyesült Királyság három hónappal elhalasztja a kilépést. Az elemzés szerint a tárgyalási időszak meghosszabbítása, valamint az európai parlamenti választás meg nem tartása komoly uniós szintű jogi káoszhoz vezethet.
2019. február 15. 11:46
Darák Péter szerint az elmúlt években egy teljesen új szemléletű eljárásjogi koncepció született Magyarországon, mely hozzájárul a bírák tehermentesítéséhez. A Kúria elnöke azt is elmondta, hogy a digitalizáció számos tekintetben megkönnyíti az ítélkezést, de az emberi tényezőt sosem válthatják fel algoritmusok. Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kúria elnökével folytatta interjúsorozatát, amelyben jogászokkal beszélget kötetlenül jogról, politikáról és közéletről.
2018. december 10. 10:49
A német kormány ellenzi Dimitrisz Avramopulosz EU-biztos azon tervét, miszerint 2020-ra 10.000 főre növeljék a Frontex személyi állományát. Németország szerint a 2014–2020-as pénzügyi keretnek ez a lépés nem volt része, illetve a kezdeményezés az Európai Bizottság eredeti tervétől is eltér.
2018. november 10. 10:48
Egy friss tanulmány szerint az elmúlt években megsokszorozódtak a referendumok az Európai Unió országaiban. A legtöbb népszavazás valamilyen formában a szuverenitás kérdése köré szerveződik. A skót és katalán függetlenségi mozgalmak a nemzetállamokkal; míg a magyar, a görög és a holland népszavazások az EU-val szembeni célokat tűztek ki. A tapasztalatok alapján az EU ellenséges a nemzetállami szuverenitást erősítő referendumokkal szemben, azonban passzívan támogatja a nemzetállamok gyengítését célzó regionális népszavazásokat.
2018. november 8. 14:22
A kormánykoalíció által még nyáron benyújtott alkotmánymódosító javaslata szerint új eljárással kellett volna megválasztani a szlovák alkotmánybíróság új tagjait. A javaslatot a napokban tárgyalták: az éjszakába nyúló viták és felszólalások után a szlovák parlament végül nem fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet.
2018. szeptember 20. 16:04
A jog fontos eleme a mindennapjainknak, akár érzékeljük ezt, akár nem. Ezért is kell, hogy kiemelt figyelmet kapjanak a jövő jogászai, akik a magyar jogot alkalmazzák, alakítják majd. Most róluk, az őket képző egyetemekről és a velük szemben támasztott elvárásokról, továbbá az országban egyedülálló államtudományi képzésről tájékozódhat az olvasó röviden.
2018. augusztus 22. 11:44
Külön ki kell emelni, hogy a szóban forgó szabályozás (annak ellenére, hogy büntetőjogi jellegű) végső soron a hajléktalanok evidens érdekeit szolgálja, az ő méltóságukat védi.
Új rovat
2018. augusztus 21. 10:31
Mától újabb tematikus portállal bővül a Mandiner portfóliója. A Precedens a jog kérdéseivel foglalkozik a közélet szemszögéből.

összesen: 108 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó