nemzetközi jog

2019. szeptember 18. 11:08
Valódi korszakváltást sejtetnek az emberi jogi felfogás terén az amerikai bírósági politika új törekvései. E korszakváltás pedig több mint időszerű. Az elmúlt 70 esztendő során az emberi jogok valódi mozgalommá fejlődtek, de ahelyett, hogy konszenzust építettek volna, csak megosztottságot idéztek elő, főleg a nyugati világban.
2019. szeptember 9. 14:42
Innovatív döntéssel szerzett érvényt az alkotmánynak a beruházásvédelmi vitarendezéssel szemben a kolumbiai alkotmánybíróság. Ennek értelmében a vizsgált beruházásvédelmi egyezmény csak akkor ratifikálható, ha azzal együtt olyan értelmező nyilatkozatot léptetnek életbe, amely a nemzetközi jogi mércéket összekapcsolja a nemzeti alkotmány rendelkezéseivel.
2019. augusztus 30. 16:10
Nem elvont ideológiákra, hanem a nemzetekre támaszkodik a második emberi jogi forradalom. A globalizáció negatív hatásai megmutatták, hogy korántsem a nemzetállam az emberi jogok fő ellensége. E második emberi jogi forradalom éppen ezért olyan nemzetközi jogban érdekelt, amely a szuverén nemzetekkel és a demokratikus akarattal szoros szövetségben cselekszik.
2019. augusztus 16. 13:31
A második világháborút követően zajló „ember jogi forradalom” olyan mítoszt teremtett, amely azt sugallja, hogy az emberi jogokat az államok ellenében kell érvényesíteni. Az új évezred kihívásaiból kiindulva, egy „második emberi jogi forradalom” során ugyanakkor nem ellenségnek, hanem partnernek és szövetségesnek kell tekinteni az államot.
2019. július 29. 10:23
A beruházásvédelmi egyezmények megkötésével az államok egy számukra ismeretlen vállalati kör javára mondanak le szuverenitásuk gyakorlásáról, pedig a befektetések védelmét érdekeik ilyen jelentős sérelme nélkül is garantálhatnák – véli Gus Van Harten, a kanadai York egyetem professzora.
2019. május 17. 10:05
Hurst Hannum nemzetközi jogász szerint téves úton járnak az emberi jogok terjesztői, hiszen kényszerítéssel nem lehet rávenni a kormányokat arra, hogy tiszteljék ezen jogokat. A Tufts University professzora Rescuing Human Rights: A Radically Moderate Approach című könyvében arra világít rá, hogy az emberi jogok kapcsán univerzálisabb megközelítésre lenne szükség, vagyis centrumába a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat kellene helyezni.
2019. április 24. 16:40
Legújabb tanulmányukban Marie-Bénédicte Dembour és Neil Stammers amellett érvelnek, hogy a neoliberális szellemiségben létrejött szabadkereskedelmi egyezmények legfeljebb nevükben hirdetik az árucsere szabadságát. Burkolt céljuk valójában az, hogy megakadályozzák harmadik országok beavatkozását a szerződő felek gazdaságába. Sőt, a jelenség olykor az EU belső piacán is megjelenik, gyakran fogyasztóvédelmi, környezetvédelmi vagy egyéb legitim szabályozási köntösbe burkolva.
2019. április 15. 8:46
Paolo Palchetti, az olasz Macerata Egyetem professzora szerint annak ellenére, hogy az Európai Unió aktívan részt vesz a nemzetközi jog alakításában, továbbra sem tud teljes értékű jogalanyként fellépni a nemzetközi ügyek döntő többségében. Ennek az az elsődleges oka, hogy a tagállamok által biztosított jogok és kötelezettségek csak korlátozott nemzetközi jogalanyiságot biztosítanak számára. A professzor úgy látja, hogy az EU-nak még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy a nemzetközi jog klasszikus szereplőivel azonos megítélés alá eshessen.