Szombaton csak Orbán megválasztásával foglalkozik a parlament

2014. május 08. 12:41

Egyedül a miniszterelnök megválasztása szerepel a parlament szombati napirendjén. Az ülést egyórásra tervezik. Megválasztása után a kormányfő ünnepélyes eskütétele és beszéde következik.

2014. május 08. 12:41

A kedden megalakult Országgyűlés szombat délutáni ülésén kizárólag a miniszterelnök megválasztásával foglalkozik majd. A házbizottság csütörtöki napirendjavaslata alapján a 15 órakor kezdődő és egyórásra tervezett ülés a kormányfő megválasztásával kezdődik, ezt követi a miniszterelnök ünnepélyes eskütétele, majd – a Himnusz után – felszólalása. A képviselőcsoportok megállapodása alapján ezen az ülésen napirend előtti felszólalások nem hangzanak el, mint ahogy a kormány megalakulásáig interpellációkat, azonnali kérdéseket és kérdéseket sem mondanak el a képviselők.

A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg, az eredményes döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. Áder János Orbán Viktort, az április parlamenti választáson győztes Fidesz elnökét, jelenlegi miniszterelnököt javasolta kormányfővé választani. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2014. május 08. 16:30
Hiába gúnyolódtok cionbolsik, ez jár a mindenkori min.elnöknek! savanyúúúúúúúúú....?
Mich
2014. május 08. 13:46
"Egyedül a miniszterelnök megválasztása szerepel a parlament szombati napirendjén... Megválasztása után a kormányfő ünnepélyes eskütétele és beszéde következik." Világos, az ilyet méltósággal kell lebonyolítani (mégha vannak is, akik bohóckodni szeretnének...)!
Ouroboros
2014. május 08. 13:08
Ez a minimum a Tekintetes Nemzeti Miniszterelnök Úr boldogságos beiktatása tiszteletére.
Fahrenheit 451
2014. május 08. 13:03
"Lázár János átvett egy igazolást" - http://vastagbor.blog.hu/2014/04/25/lazar_janos_atvett_egy_igazolast
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!