Eddig 79 embert állítottak elő közterületen élés miatt a fővárosban

2014. december 19. 13:26

Budapest területén eddig 2012 embert szólítottak fel és 79-et állítottak elő életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt. Az ezt tilalmazó, tavaly december elején hatályba lépett rendelet türelmi ideje tavaly december 31-én járt le.

2014. december 19. 13:26

Eddig 79 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI megkeresésére.

A rendelet hatályba lépése óta december 15-ig a BRFK munkatársai a főváros területén 2012 embert szólítottak fel a közterület elhagyására, valamint 79 embert állítottak elő életvitelszerűen közterületen tartózkodás miatt a kijelölt kormányhivatal épületébe.

Tavaly december 3-án lépett hatályba a Fővárosi Közgyűlés azon rendelete, amely jogellenesnek minősítette az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A türelmi idő 2013. december 31-én járt le.

A rendelet értelmében jogellenes az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, az állomásokon, az utasvárókban, a Liszt Ferenc-repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzet. Ezek között vannak egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos-aluljáró.

A tilalom kiterjed a játszóterekre, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézményekre és a köztemetőkre, valamint 100 méteres körzetükre. A dokumentumban szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.

A rendelet felsorol kerületi tulajdonú közterületeket is, amelyekről a kerületi testületek döntöttek, és a törvény erejénél fogva részei a jogszabálynak.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2014. december 19. 20:04
1. A hajléktalanoknak van szálláslehetősége , tehát menjenek oda . 2.Minden nem-hajléktalannk joga van a tiszta terekhez , és az akadálymentes közlekedéshez . 3.Mi itt a probléma ?
Jancsipapa
2014. december 19. 16:15
Én a helyükben nem hagynám magam vegzálni .Inkább vennék egy villát ,vagy luxuslakást és a Pintér-féle gyülekezet mehetne a p.csába...
Wazze
2014. december 19. 14:36
Erre van kapacitása a "rend"őrségnek... A kibm őket a seggüknél fogva... Micsoda szar emberek! Bezzeg a bűnözőktől rettegnek!
Mich
2014. december 19. 14:11
"Eddig 79 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI megkeresésére." Ennyi. Egy éves aggódás után...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!