Vége a kényszerpihenőnek: újra repül a kormány tehergépe

2023. szeptember 12. 07:36

A HA-LHU lajstromjelű Airbus A330-as kedden teljesíti a tervek szerint az első járatát azután, hogy az augusztus 20-i ünnepségen madárral ütközött.

2023. szeptember 12. 07:36
Portuguese Minister Of State And Foreign Affairs Receives The Minister Of Foreign Affairs And Foreign Trade Of Hungary Coinciding With The Arrival Of 200 Thousand AstraZeneca Vaccines Bought By Portugal From Hungary
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Augusztus 20-án százezrek tekintették meg a helyszínen, ahogy a légiparádén elhúz Budapest felett a Külgazdasági és Külügyminisztérium tehergépe, akkor azonban sokan nem is sejtették, hogy valami nem a tervek szerint történt. 

A repülőnek a Flightradar 24 adatai szerint már aznap tovább is kellett volna állnia, hogy megtegye a szokásos Budapest-Hangcsou-Almaty-Budapest járatát, ám az Airbus A330F nem szállt fel. 

Később a külügyi tárca a HVG-nek megerősítette, hogy a Duna felett áthúzó repülő egy kisebb testű madárra ütközött. A lap írta meg, hogy a hatvan percnyi ünnepi repülést követően átvizsgálták a járművet, ahol a megállapították, hogy a hajtóműlapátok megsérültek. 

Az Airbus A330-as repülőgép madárral ütközött, amely ütközés nem veszélyeztette a repülőgép biztonságos működését” 

– írta akkor a minisztérium, mely szerint a javításhoz Budapestre hívták a hajtóműveket gyártó Rolls-Royce szakembereit. 

Kieső összegek 

Bár van biztosítás a repülőgépen és a mostani javítást is fizeti a biztosító, azért nagyon nem jó hír, hogy kiesett a kormány tehergépe, ugyanis ez idő alatt nem termelt pénzt. A gépet a Wizz Air üzemelteti és szinte pihenő nélkül ingázik Magyarország és Kína között Kazahsztán érintésével. 

A HA-LHU lajstrommal bejegyzett Airbus A330-as repülőgépet még három éve vette a kormány a Qatar Airwaystől 17 milliárd forintért, hogy a járvány alatt egészségügyi felszerelést lehessen probléma nélkül hazánkba szállítani.

A Mandiner által megkérdezett, az érintett repülőn is szolgálatot teljesítő, névtelenséget kérő pilóta elmondta, akkor nagyon jó üzletet kötött az állam, hiszen a gép jó műszaki állapotban van. 

 

A járvány lecsengésével bérfuvarozásra álltak át a géppel, mely tavaly 1,6 milliárd forintnyi hasznot termelt hazánknak. 

 

A Combatant katonai blog a vásárláskor azt írta, hogy a gép azért is remek vétel és jó üzleti potenciál, mert a régiónkban nincsen egyik ország tulajdonában sem hasonló kaliberű cargo, azaz tehergép és civil repülőként könnyebben tud a Távol-Keletre repülni.

Minden sima: irány az ég!

A Mandiner kereste a gépet üzemeltető Wizz Airt a napokban, mikor várható, hogy a HA-LHU újra repüljön, ám a légitársaság sajtóosztálya a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumhoz irányított minket, mondván, ők pontosabb információk birtokában vannak, ám a tárca cikkünk megjelenéséig nem reagált. 

Az Airportal légiközlekedéssel foglalkozó hírportál a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint hétfőn tartotta a karbantartás utáni tesztrepülését a repülő. Az Airbus a ferihegyi felszállást követően egy nagy iskolakört tett Pannonhalma érintésével, majd visszatért Budapestre. A tervek szerint szeptember 12-én teljesíti majd a javítás utáni első járatát Kínába – írta a lap. 

A nyitóképen a HA-LHU lajstromú magyar Airbus A330-as még ideiglenes festéssel. A repülőt 2021 nyarán festették át fehér-arany színűre és ekkor került rá a „Hungary” felirat is. Fotó: Horacio Villalobos / Contributor / Getty Images 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2023. szeptember 14. 03:18
Azt hitte Fuckitlosz, hogy az anyád?
Akitlosz
2023. szeptember 12. 12:27
"a Duna felett áthúzó repülő egy kisebb testű madárra ütközött" Meg akarta hágni, vagy minek ütközött a madárra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!