„Nyugodj békében, Édes kicsi Angyalkánk!” – így búcsúzik édesanyja a szívbeteg debreceni lánytól
Csire Zsuzsi mindössze 21 évet élt.
Térdig járunk az őszben, közeledünk az októberi forradalom és szabadságharc évfordulójához. Ne feledjük, 1956 volt eddig az utolsó olyan fegyveres szabadságküzdelem, amely hazánk területén zajlott.
A hősök előtti főhajtás természetesen többféle kötelezettséggel jár. A tiszteletadás és a szabadságvágy továbbörökítése mellett a számvetés kötelezettségével is, ami felett hajlamosak vagyunk az ünnepi rutinban szemérmesen átsiklani. Október 23-a ugyanis rákényszerít minket, hogy a lyukas zászlók erdején át a múltba tekintve, majd újra a jelen felé fordulva megvizsgáljuk, hogyan is gazdálkodtunk a ránk bízott javakkal.
S hogy milyen javakat hagyományoztak ránk, az utódnemzedékre ötvenhat hősei? A nemzeti egység megteremtésének lehetőségét, az idegen befolyás elleni állhatatos küzdelmet és a magyar érdekek önfeláldozó képviseletét – tűzön-vízen, barikádon át.
Ilyen talentumokkal pedig lelkiismereti kötelességünk felelősen gazdálkodni, hiszen minden ősszel minden főhajtással minden kopjafa előtt számot kell adnunk velük. És fel kell tennünk a kínzó kérdést: egy nemzetként, közös célokért, lánglelkű elszántsággal létezünk-e a Kárpát-medencében mi, magyarok?