Súlyos állításokat fogalmazott meg Ungár Péter, az LMP társelnöke, az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában, mikor a tavalyi választáskor az ellenzékhez érkezett több milliárd forintnyi külföldi támogatás sorsáról kérdezték.
Ungár Péter elmondta, hogy korábban semmilyen információja nem volt arról, hogy ennyi pénz érkezett volna külföldről az ellenzékhez a kampány során. Ezt követően meglehetősen erős állítást fogalmazott meg a felhasználással kapcsolatban.
Meggyőződésem, hogy ez a 4 milliárd forint nem a kampányra lett elköltve, legalábbis egy része biztosan nem
– mondta Ungár.
Szerinte ennek a ténynek az egyik bizonyítéka, hogy Márki-Zay Péter és csapata folyamatosan kérte az ellenzéki pártoktól, hogy adjanak még több pénzt a kampányhoz, mert úgy tűnt, kevés forrással rendelkeznek.
A politikus úgy látja, ha valóban érkezett is ekkora összegű külföldi támogatás a Márki-Zay vezette ellenzékhez, annak egy része biztosan nem a kampányra lett elköltve. Ungár Péter, bár nem tartja tisztességtelennek Márki-Zayt, mégis tragédiának nevezte az egész külföldi támogatást, mivel
nem lehet biztosan tudni, hova tűnt az a pénz
– tette hozzá az LMP-s politikus.
Rónai Egon kérdésére, hogy elképzelhető-e, hogy valaki elsikkasztotta ezt a pénzt, Ungár Péter úgy válaszolt, hogy szerinte itt valami probléma történhetett, és igen, valószínűsíti, hogy valaki rosszul használta fel a támogatást.
***
Nyitókép: Képernyőfotó