Vitray Tamás 91 évesen újra megnősült

2024. február 22. 07:24

A veterán tévés volt kolléganőjével kötötte össze az életét.

2024. február 22. 07:24
null

A legendás televíziós, Vitray Tamás újra nősülésre adta a fejét. A tévés korábban már háromszor volt házas, de most negyedszer is az oltár elé járult –  írta meg a Virayval interjút készítő Story magazin.

Vitray első felesége Vasvári Terézia volt, kapcsolatukból két gyermek született. Másodjára Földi Teri színésznővel házasodott össze, harmadszorra pedig Kállay Bori színésznővel. A vele való házasságnak 2019-ben vetett véget.

Kállayval 32 évig éltek együtt, a házasság felbontása után Vitray úgy nyilatkozott, hogy „általában nem szokott 87 évesen válni, de a sors így rendelte”. 

Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan

– tette hozzá akkor.

Még 2020-ban is azt bizonygatta a sajtóban, hogy nem akar újra nősülni. Akkor az érveit egy sporthasonlattal támasztotta alá. „Egykori sportriporterként jól tudom, hogy legalább hat atlétikai versenyszámban a versenyzőknek ugyanazon a magasságon három kísérletük lehet. Ha mindháromszor leverik a lécet, nem mehetnek tovább. Nekem sincs több kísérletem” – mondta Vitray.

Tavaly novemberben azonban kiderült, hogy a legendás tévés egy párt alkot az egyik volt kolléganőjével, és hogy már egy ideje távkapcsolatban élnek egymással.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / Czimbal Gyula

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. február 24. 12:50
hihi, a kis kujonka .... " 2024.02.23. Ez ám a nagy fordulat: Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, aki legutóbb a barátnője volt Napok óta másról sem szólnak a hírek, miszerint Vitray Tamás megnősült. A 91 éves tévés legenda azt azonban nem verte nagydobra, hogy a negyedik felesége nem az a nő, akivel egy évvel ezelőtt még együtt volt.... " -->> https://ripost.hu/fules/2024/02/vitray-tamas-hazassag-titok
Syr Wullam
2024. február 23. 07:45
Amikor a szexuális életed már évtizedek óta az inkontinenciabetét kicseréltetését jelenti, kénytelen vagy jutalmazni a bejárónőt. 🥱
Roadkill
2024. február 23. 02:10
vén geci zsidó elvtárs
Jacques Foche
2024. február 22. 22:59
Nem akart már megnősülni, de a nagyszülei erőltetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!