Mindenhol mindent szabad?

2018. augusztus 29. 12:05

A luxemburgi bíróság merészet húzott az azonos nemű házasságokkal kapcsolatban.

A luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága (EUB) 2018. június 5-i ítéletében kimondta, hogy a tartózkodási jog megadása szempontjából egy tagállamnak akkor is el kell ismernie az azonos neműek közti házasságot, ha egyébként jogrendje ilyen kapcsolatot nem tesz lehetővé. Ellenkező esetben ─ érvelt az EUB ─ a tagállam polgára elveszítené annak lehetőségét, hogy „házastársával” együtt visszatérhessen abba a tagállamba, amelynek állampolgára.

Az ítélet hátterében a román R. A. Coman ügye állt, aki 2010. november 5-én Brüsszelben kötött házasságot R. C. Hamilton amerikai állampolgárral. A pár 2012 decemberében az illetékes román hatósághoz fordult tájékoztatásért, hogy az amerikai a román férfi családtagjaként miképp kaphatna három hónapot meghaladó tartózkodási engedélyt Romániában. A kérelemre válaszul a hatóság arról tájékoztatta őket, hogy az amerikait csak három hónapos tartózkodási jog illeti meg, mivel azonos nemű személyekről lévén szó, a házasságukat nem ismerik el, így Hamilton romániai ideiglenes tartózkodási engedélyének meghosszabbítása családegyesítés címén nem engedélyezhető.

Coman és társa erre keresetet indított egy romániai bíróság előtt, hogy az állapítsa meg a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megvalósulását az Unió területen való szabad mozgáshoz való jog gyakorlása tekintetében, és kötelezze a hatóságot e hátrányos megkülönböztetés beszüntetésére, valamint nem vagyoni kár címen kártérítés megfizetésére. A jogvita során a román Alkotmánybíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be az EUB-hez.

Az EUB ítéletében rögzítette, hogy ugyan a tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy lehetővé teszik-e az azonos neműek közötti házasságkötést, egy esetleges tilalommal azonban nem akadályozhatják az uniós állampolgárok szabad tartózkodáshoz való jogának gyakorlását. Az EUB értelmezése szerint a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló uniós irányelv nem tesz különbséget házastárs és házastárs között annak nemi identitása alapján. Így az irányelv vonatkozásában házastárs alatt az uniós állampolgár azonos nemű házastársát is érteni kell.

Az EUB véleménye szerint nem vezet a házasság intézményének sérelméhez, ha egy tagállam kénytelen elismeri az azonos nemű személyek által egy másik, megengedőbb tagállamban megkötött házasságot. Az EUB tovább szűkítette a tagállamok mozgásterét annak deklarálásával, hogy egy nem uniós állampolgár tartózkodási jogának elismerési kötelezettsége nem sérti a nemzeti identitást, és nem veszélyezteti a közrendet sem. Így az érintett tagállam sem saját, esetlegesen eltérő nemzeti identitására, sem közrendjének védelmére nem hivatkozhat a nem uniós állampolgár családegyesítési kérelmének elbírálásakor.

Az EUB nagy horderejű döntését több elemző is történelmi jelentőségűnek minősítette. A döntés mindenestre jól illeszkedik az EUB és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága azon gyakorlatába, amely valamely alapjog vagy a szabad tartózkodáshoz való jog ürügyén lassacskán kiüresíti a konzervatívabb tagállamok azonos nemű személyek házasságának tilalmára vonatkozó szabályozását.

Az azonos nemű házasságok igen vitatott megítélése kapcsán az Unión belüli fő törésvonal a nyugati és északi, valamint a keleti tagállamok között húzódik. Hollandia például már 2001-ben lehetővé tette az azonos neműek házasságát. Példáját később számos nyugat-európai állam, így – többek között – Belgium, Spanyolország, Portugália, Dánia, Franciaország és Németország is követte. Svédországban akár egyházi szertartás keretében is egybekelhetnek az azonos nemű párok.

Ezzel szemben például Romániában egészen 2001-ig hatályban volt a büntető törvénykönyvben az a cikkely, amely akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat. Mint ismeretes, Magyarország Alaptörvénye a házasság intézményét mint férfi és nő közötti életközösséget védi. Lengyelország még erősebben ragaszkodik saját hagyományaihoz és értékrendjéhez, és a Lisszaboni Szerződéshez csatolt egyoldalú nyilatkozatában leszögezte, hogy az Unió Alapjogi Chartája nem befolyásolja arra vonatkozó jogát, hogy az a közerkölcs, a családjog, és az emberi méltóság szférájában törvényeket hozzon.

Kérdéses, hogy az érintett, az azonos neműek házasságát akár alkotmányi szinten elutasító tagországok mit tehetnek Luxemburg „szalámi-taktikája” ellen. Az Uniós jog primátusának abszolút felfogását követve nem sokat, és még a nemzeti identitásra és a közrendre vonatkozó kibúvót is elzárták előlük. A konfliktus elmérgesedése nem valószínűtlen szcenárió, hiszen a nemi identitás és az azzal összefüggő kérdések igen érzékeny területnek számítanak a kelet-európai országok lakossága szemében.

Nem feltétlenül szerencsés, ha az Unió a szorosabb gazdasági együttműködés érdekében biztosított alapszabadságok örve alatt ilyen húsbavágó, intim életterületek szabályozásába is beleszól. A sokak szemében kioktató modorú „szexuális felvilágosítás” által generált felháborodást könnyen a meglovagolhatják az euroszkeptikus pártok, tovább élezve az Unión belül már amúgy is meglévő konfliktust. A melegek jogaiért küzdő mozgalmaknak is érdemes elgondolkozniuk azon, hogy hosszú távon valóban célravezető-e az uniós gazdasági jog fegyverként való felhasználása az ügy érdekében.

Hogy mi lesz a következő lépés, még nyilván senki sem látja előre. Az azonban elgondolkodtató, és jóval túlmutat az azonos neműek házasságának problémakörén, hogy a migrációs válság kellős közepén az EUB fontosnak látta hangsúlyozni ítéletében, hogy egy nem uniós állampolgár tartózkodási jogának elismerése nem sérti a tagállamok nemzeti identitását, és nem veszélyezteti a közrendet sem.

A szerző Deli Gergely, jogász.

A bejegyzés trackback címe: http://precedens.mandiner.hu/trackback/32105