Lassan tetőpontjára hág az autósok és kétkerekűek közötti ellentét Budapesten. A fővárosban egyre nehezebb gépjárművel közlekedni. Megpróbáltunk utánajárni, mi vezetett idáig.
2022. szeptember 06. 21:00
p
10
24
131
Mentés
Aki rendszeresen közlekedik a főváros útjain, bizonyára tapasztalhatta már, hogy az elmúlt időszakban mennyit romlott Budapest közúti közlekedése. Naponta számtalan hír szól arról, hogy a város különböző pontjain nem jár a busz, a troli, a villamos, mert baleset történt. Bár ez általában minden nagyvárosra jellemző, Budapesten azonban példátlanul kaotikussá vált a helyzet.
Egyre több a jármű, egyre több az idegesség
Már több mint tíz éve járom a főváros útjait, először csak 50 köbcentis robogóval, majd 125 köbcentissel és ma már autót is használok. Nap mint nap tapasztalható, mennyire rossz a helyzet. Motorosként első kézből tapasztalom, milyen agresszív autósok vannak. Ha a dugóban két sor között próbál evickélni az ember – amit pár éve már a KRESZ is enged –, vannak autósok, akik ezt nem tudják elfogadni és a kétkerekű haladásának segítése helyett – tisztelet a kivételnek – inkább akadályozzák az utat azzal, hogy a felezővonal irányába mozdulnak. Számos autós fejében ilyenkor az játszódik le a szakértők szerint, hogy ő a dugóban áll, a kis kétkerekű meg elhúz mellette, hát inkább ő is várjon.
Megkerestük Pető Attilát, a Kreszprofesszort, ő hogyan látja a budapesti közlekedés jelenlegi állapotát. A Mandiner kérdésére a szakértő kijelentette, ma már nem a régi sztereotípiákban jelenlévő, nagy fekete autókkal van a legnagyobb probléma, hanem a futárokkal és a jellemzően fehér színű dobozos áruszállítókkal. Úgy véli ő is, egyértelműen romló tendencia tapasztalható jelenleg a főváros közlekedési életében.
A probléma azzal van, hogy sokan egyáltalán nem tisztelik a KRESZ-t”
– jelentette ki.
Rendszeres látvány Budapest útjain, hogy kerékpárosok, legyenek azok futárok vagy egyszerű biciklisek, rendre áthajtanak a piroson. Előbbieknél – bár nem mentség –, magyarázható ez azzal, hogy időszűkében vannak, hiszen pontosan kell kivinniük a megrendelt ételt, ám vannak, akik csak egyszerűen azért tesznek így, mert szinte a nullával egyenlő az esélye, hogy felelősségre legyenek vonva.
Pető Attila lapunknak úgy fogalmazott, „mivel a biciklire és a segédmotoros kerékpárra, azaz az ötven köbcenti alatti lökettérfogatú robogóra nem kell rendszám, így őket gyakorlatilag lehetetlenség felelősségre vonni, hiszen szinte lehetetlen őket azonosítani.
Csak akkor van esély rá megbüntetni őket, ha a szabálysértés pillanatában pont ott áll egy rendőr és el tudja kapni”
– közölte.
Hol a hiba?
A főváros útjain közlekedő ételfutárok – amennyiben a három legnagyobb vállalatnak dolgoznak–, általában cím- és kilométerpénz alapján kapják fizetésüket, magyarul egy műszak alatt minél többet mennek, és minél több ételt visznek ki, annál magasabb lesz a fizetésük. Pető Attila szerint a biciklisek azért is mehetnek át nagyobb számban a piros jelzés ellenére, mert sokkal jobban átlátják a környéket, mint az autósok, ugyanis nem takarja nekik a kilátást gyakorlatilag semmi, nincsenek oszlopok.
Sokan csak elforgatják a fejüket és ha épp nem jön senki, már mennek is. De ez nagyon veszélyes, súlyos baleseteket is okozhatnak ezzel”
– véleményezte.
Megkerestük a három legnagyobb, Budapest is közlekedő ételfutár vállalatot: a Foodpandát, a Woltot és Bolt Foodot, mit gondolnak a kialakult helyzetről, milyen statisztikáik vannak. A finn gyökerekkel rendelkező Wolt a Mandinernek küldött válaszában kifejtette,
nagyjából hatezer futár partnerrel dolgoznak országszerte, akik szerződéses alvállalkozóik, így nem tudnak munkáltatóként fellépni velük szemben.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy futár partnereink a közlekedési szabályoknak megfelelően, a forgalom összes résztvevőjének biztonságát mindvégig szem előtt tartva végezzék a kiszállítási szolgáltatást” – fogalmaztak, majd azzal folytatják, hogy a futár partnerekkel szerződésben is rögzítik azok közlekedésbiztonsági és egyéb, például élelmiszerbiztonsággal vagy adatvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeit.
Amennyiben ezek valamelyikét igazoltan megszegi a partnerük, az eset kivizsgálását követően felmondják a szerződést. A cég ezen felül minden esetben kötelezi a szerződött alvállalkozóit, hogy részt vegyenek egy oktatáson, ahol bemutatják a közlekedés- és élelmiszerbiztonsági, illetve viselkedési irányelveket, valamint „a Wolt által képviselt értékeket”. Válaszukban kifejtették, ha futár partnerünk a szolgáltatást olyan járművel nyújtja, amelyre vezetői engedély kötelező, rendelkeznie kell a hatályos szabályoknak megfelelő, érvényes engedélyekkel.
Szigorúak a szabályok, de be is tartják őket?
A Foodpanda megkeresésünkre elmondta, a szerződéskötés előtt a jelentkező futárpartnerek részt vesznek egy úgynevezett onboarding folyamaton, ahol megismerkednek a szerződés részét képező etikai kódexünkkel.
Ebben bemutatjuk a tökéletes futár ismérveit és közlekedésbiztonsági normákról is esik szó”
– közölték, majd azzal folytatták, hangsúlyozzák az óvatosságon túlmutató fokozott figyelmet a közlekedés többi résztvevője felé és a KRESZ betartására. Kijelentették, hogy a partnereiknek kötelező betartani az összes közlekedési szabályt, „a szállítás során az aktuálisan érvényben lévő közlekedési szabályok megszegése nem megengedett”.
A Foodpanda megkeresésünkre elárulta, hogy a közlekedéssel kapcsolatos panaszok rendszerint útközben keletkeznek, havonta átlagosan egy ilyen jellegű értesítést kapnak, melyet kivizsgálnak és eljárás esetén együttműködnek a hatósággal. A futárcég, amennyiben egy jelentkező autóval vagy motorral akar elkezdeni kiszállítani, ellenőrzik, hogy megvan-e a megfelelő jogosítványa ehhez.
A Bolt Food volt a legkevésbé közlékeny, annyit írtak válaszukban,
nagyon köszönik az érdeklődést, ám üzleti okok miatt nem válaszolnak.
Van megoldás?
A Kreszprofesszor szerint már az nagyon sokat segítene a dolgon, ha mindenki csak egy kicsivel nyugodtabban közlekedne, már akkor nem lenne ilyen kaotikus a helyzet. Állítása szerint sok autósnak nő meg a vérnyomása attól, ha azt látja, hogy a kétkerekűek akár szabálytalanul a járdán vagy a villamossíneken mennek. Azonban megjegyezte, amennyi szabálytalanságot elkövetnek a biciklisek, annak arányában nincs annyi baleset.
Nem nagyon hallani olyat, hogy a kerékpáros átmegy a piroson és ütközik”
– mesélte.
Kifejtette, morálisan rendkívül helytelen, amit egyes szabálytalankodó kerékpárosok tesznek. Pető Attila szerint egyfajta tanítással, oktatással már segíteni lehetne azon, hogy csökkenjenek a szabálysértések számai. Szavai szerint, akinek van bármilyen jogosítványa, az tanulta a KRESZ-t és tudnia kéne, hogy nem szabad átmenni például a piros jelzésnél.
Az elrettentő erő azért jó lenne, vannak szakavatott szervek, akik a felelősségre vonást gyakorolhatják. Akár gyalogosokat is meg lehet büntetni”
– közölte a Kreszprofesszor.
Megkerestük a rendőrséget is, naponta hány közlekedési baleset történik, melyben érintett motoros vagy biciklis futár, illetve naponta hány feljelentés vagy rendőri intézkedés történik velük szemben, ám annyit válaszoltak, hogy a BRFK nem vezet statisztikát a közúti közlekedési balesetek okozóinak, részeseinek, illetve az intézkedés alá vontak foglalkozásáról.
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel.
p
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 131 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
begmann1
2022. szeptember 07. 21:39
Én is bringázok, igaz inkább városon kívül. Azt is megértem, hogy az utakat nem csak az autósoknak tartják fent, de a pl a körúton ha a járdából vesznek el az a gyalogos forgalomnak meg sem kottyan. Igaz nem olyan egyszerű, mint felfesteni a kerékpár sávokat.
Szerintem az autósok állapítsák meg a biciklisek, gyalogosok dugó, parkolási, behajtási díját, a biciklisek meg az autósokét.
Még az is lehet, hogy nulla jön ki.
A baj forrása Karácsony Gergely nevű egyén, akit valakik Budapest főpolgármesterévé tettek és az X számú rabló, a 40 már nem is érvényes!
Ha ezeket el lehetne takarítani, felszabadulna a főváros!
Azt állítottad,h jól átgondoltál mindent.
Leírtam h mit nem gondoltál át.
Én pedig azt mondom,h se magamat,se mást nem tartok fel.
Nekem az autósok tartják fel a forgalmat.
A forgalmat alig lassítom.Ha megnéznék a sofőrök mekkora átlagsebességgel haladnak az autók a városban.csodálkoznának.
Miért is lettek keskenyebbek miattam/biciklisektől az utak?
Eddig is jártam télen biciklivel,minden gond nélkül.Természetesen,ha olyanok a körülmények nem szállok fel rá.
Szerintem pont te vagy ön és közveszélyes ezzel a gondolkodással.
Nem állítom,h nem lennének szabályszegő biciklisek,d amikor gépjárművet vezetek több agresszív ,frusztrált, szabályszegővel találkozom.