Kitoloncolták Németországból Oszama bin Laden egykori testőrét

2018. július 13. 11:38

Kitoloncolták Oszama bin Laden egykori testőrét Németországból – jelentette pénteken a Bild című német lap.

2018. július 13. 11:38

Kitoloncolták Németországból Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjének egyik egykori testőrét – jelentette pénteken a Bild című német tömeglap.

A lap honlapján megjelent tudósítás szerint hajnali 3 óra után érkeztek meg a hatóságok ahhoz a létesítményhez a kelet-vesztfáliai Bürenben, ahol a 43 éves Sami A. kiutasítási őrizetben volt. Egy kisbusszal a düsseldorfi repülőtérre vitték, ahol rendőri kísérettel, kéz- és lábbilincsben feltették egy charterjáratra, amely szülőhazájába, Tunéziába vitte, és ott átadták a helyi hatóságoknak. A Bild azt írja, hogy Németország egy szalafista fenyegetéstől szabadult meg, mert a férfi az elmúlt években rendszeresen kapcsolatba lépett németországi és külföldi iszlamista terroristákkal. „Az alkotmány- és államvédelmi nyomozók biztosak abban, hogy Sami A. több terrortámadás értelmi szerzője volt” – írja a Bild.

Az ügy érdekessége, hogy miközben a férfit éppen kitoloncolták, a kérdésben dönteni hivatott gelsenkircheni bíróság pénteken úgy döntött, hogy Sami A.-t nem szabad visszaküldeni Tunéziába, mert nincs rá garancia, hogy ott nem fogják megkínozni. A bíróság szóvivője úgy vélte, hogy az illetékes hatóságok talán nem kapták meg időben az erről szóló faxot. „Talán egyszerűen várniuk kellett volna a kitoloncolással" – fogalmazott a szóvivő a Die Welt című lapnak.

Sami A. 2005 óta élt családjával együtt Bochumban. A német hatóságok terrorszervezetben eltöltött múltja miatt potenciális fenyegetésként tartották számon, rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az egyik ilyen alkalommal vették őrizetbe június végén, és került kiutasítási őrizetbe, miután a bevándorlási hivatal felfüggesztette annak a korábbi bírósági döntésnek a hatályát, amely megtiltotta a férfi kitoloncolását, ugyanúgy amiatt, mert Tunéziában megkínozhatják.

Azt a bíróság nem vitatta, hogy a férfi az ezredforduló környékén az al-Kaida tagja volt. Bizonyítottnak találták, hogy Afganisztánban a terrorszervezet egyik táborában kapott kiképzést, és egy időben Oszama bin Laden testőrségének tagja volt. Sami A. azt állította, a kérdéses időszakban vallási tanulmányokat folytatott a pakisztáni Karacsiban.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2018. július 15. 06:46
Á, Karacsi világhírű az oktatás színvonaláról.
luzitanxaver
2018. július 14. 06:03
Jöhet az új cikk a témában, az abszurd abszurdja: Az illetékes gelsenkircheni bíróság ugyanis úgy döntött, hogy az illetőt _vissza kell vinni_ Tunéziából Németországba. És ez nem vicc. Ki az a Monthy Python?!
matykox
2018. július 13. 15:20
Na, a szóvivőt meg a gelsenkircheni bírót is vele együtt kellett volna kitaszítani. 3000 m magasan, ernyő nélkül. Möllemann módra.
Gombóc XVI. Artúr
2018. július 13. 13:25
Vajon őt mint testőrt zavarta, ha hittestvérei megkínoztak egy embert, netán levágták a fejét a szerencsétlennek??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!