Mihez kezd Ecuador Julian Assange-dzsal?

2018. július 27. 15:48

Hat éve él Ecuador londoni nagykövetségén a Wikileaks kiszivárogtató oldal hatóságok elől menekülő alapítója. Lenin Moreno ecuadori elnök szerint ez nem tartható fenn a végtelenségig.

2018. július 27. 15:48

Ecuador folyamatosan tárgyal Nagy-Britanniával arról, hogy miként oldják meg Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának helyzetét, aki már hat éve él londoni nagykövetségükön menedékjogi oltalom alatt – mondta Lenín Moreno, a dél-amerikai ország elnöke egy Madridban tartott fórumon pénteken.

Az ecuadori államfőt a héten Nagy-Britanniában tett látogatása kapcsán kérdezték a témáról. „Az egyetlen ember, akivel nem beszéltem soha, az Assange” – jegyezte meg Lenín Moreno, és az előző ecuadori kormánytól örökölt problémának nevezte ezt a kérdést. Az elnök hangsúlyozta: a kialakult állapotot nem lehet a végtelenségig meghosszabbítani, de garanciákat kérnek arra, hogy Assange "élete nem forog veszélyben". Beszélt arról is, hogy ő maga sosem értett egyet a WikiLeaks vezetőjének tevékenységével.

A portál hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer bizalmas amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét át is adta médiapartnereinek. Julian Assange-t azonban nem ezért, hanem szexuális bűncselekmények gyanúja miatt körözték a svéd hatóságok. A férfi mindig is tagadta e bűncselekmények elkövetését, az ügyben Svédországban tavaly végül megszüntették az eljárást.

Assange annak idején azért kérte Ecuador menedékjogi oltalmát, mert attól tartott, hogy ha Nagy-Britannia kiadja Svédországnak, a svéd hatóságok kiadhatják őt az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene. 

Nagy-Britanniában letartóztatási parancs van érvényben Assange ellen, aki tavaly Ecuadortól állampolgárságot kapott.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. július 29. 16:43
Jobban jártak volna egy arkangellel.
Akitlosz
2018. július 27. 18:45
És persze Assange is bátor. Ennél kevesebbért is gyilkolnak a titkosszolgálatok.
Akitlosz
2018. július 27. 18:44
Bátor ország az az Ecuador.
Lion
2018. július 27. 17:26
Ha kiadják a briteknek, repül USA-ba és egy életre lesittelik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!