Nem anyakönyvezhetők azonos nevű párok gyermekei Lengyelországban

2019. december 02. 19:50

Brit anyakönyvi kivonat alapján szerette volna anyakönyveztetni fiát egy lengyel nő, csakhogy az okmányban a gyermek apjaként nem férfit tüntettek fel.

2019. december 02. 19:50

Lengyelországban nem lehet anyakönyveztetni gyermeket olyan külföldi születési anyakönyvi kivonat alapján, amelyen azonos nemű szülők szerepelnek – döntött hétfőn a lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság. A további lengyelországi jogi gyakorlatra is kiható határozatot azon fellebbezés kapcsán hoztak létre, amelyet az alsóbb fokú bíróságok döntései miatt nyújtott be egy 2015-ben, Londonban született fiú anyja. A lengyel származású asszony fia lengyel állampolgárságát akarta megerősíteni, ebből a célból akarta őt anyakönyveztetni a brit anyakönyvi kivonat alapján, amelyen a másik szülőként is nő szerepelt.

A legfelsőbb közigazgatási bíróság hétfői határozatában rámutattak: a lengyel jogrend nem ismeri a szülők más kategóriáját, mint az anya és az apa. Úgy látták, a polgári jog nem teszi lehetővé, hogy a gyermek apjaként az okmányban olyan személyt tüntessenek fel, aki nem férfi. A bíróság egyúttal hangsúlyozta: a lengyel állampolgárság megerősítése nem köthető feltételként külföldi anyakönyvi kivonat alapján történő lengyelországi anyakönyvezéshez, az alkotmány alapján ugyanis a gyermek automatikusan jogosult anyja állampolgárságára.

Az Egyesült Királyságban lehetséges az azonos neműek házassága és bejegyzett partnersége. A lengyel alkotmány férfi és nő kapcsolatának tekinti a házasságot, az azonos nemű párok civiljogi helyzete azonos az össze nem házasodott kétnemű párokéval.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. december 03. 19:48
Most akkor ki a hüle? Nevű, nemű?
luzitanxaver
2019. december 03. 11:40
Akármekkora összegben mernék fogadni arra, hogy ebből egy új Coman-ügy lesz: https://bit.ly/34M8lxr
aehrenthal
2019. december 02. 23:08
Hahó, hülyeséget írtatok! Nem először, de mindegy....
Akitlosz
2019. december 02. 21:02
Mivel a brit anyakönyvi kivonat nyilvánvalóan hamis. A születési anyakönyvi kivonatra a valódi szülőket kell felvezetni és ugyan nem az anya párját. Ha a valódi apa személye ismeretlen, akkor meg senkit, de csalni és hamisítani akkor sem elfogadható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!