Így küzdenek egy tengerbe esett segélyszállítmányért Gázában (Videó)
A helyiek ölre mentek a túlélést jelentő csomagokért.
Idén ez volt a tizenhetedik ilyen akció Izrael részéről a szíriai célpontok ellen.
Izrael légicsapásokat hajtott végre a Hezbollah szíriai támaszpontjai ellen, a támadás halálos áldozatokat is követelt. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) tájékoztatása szerint Izrael légicsapásokat intézett Damaszkusz déli határában található célpontok ellen – írta meg a Portfolio.
A brit székhelyű aktivistahálózat szerint a damaszkuszi vezetéssel szövetséges libanoni Hezbollah síita milícia két támaszpontját érte támadás Szajjida Zajnab és Basatin térségében, ahol négy nagyerejű robbanást lehetett hallani. Az OSDH szerint halálos áldozatok is voltak, de pontos számot nem közöltek.
Idén ez volt a tizenhetedik ilyen akció Izrael részéről a szíriai célpontok ellen.
A szíriai védelmi tárca szerint sikerült a légvédelemnek hatékonyan megakadályoznia a rakétatámadásokat.
Izrael az elmúlt években rendszeresen mért légicsapásokat szíriai célpontokra, kifejezetten a szíriai hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, ideértve a libanoni Hezbollah síita szervezet infrastruktúráját ellen. Az izraeli vezetés többször kihangsúlyozta elkötelezettségét abban, hogy megakadályozza Irán térnyerését Szíriában, különös figyelmet fordítva a Golán-fennsík régiójára.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A helyiek ölre mentek a túlélést jelentő csomagokért.
Nyitókép: Amir Levy/Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?