Jövőre két magyar csapat lesz a szlovák első osztályban – feljutott a Révkomárom

2024. május 07. 21:00

A klub 124 éves történelme alatt először szerepel majd az első osztályban.

2024. május 07. 21:00
null

Nyitókép: KFC Komárno Facebook

Megnyerte a szlovák másodosztályú bajnokságot, ezzel 124 éves történelme alatt első alkalommal jutott fel az élvonalba a komáromi labdarúgócsapat, a Komáromi Football Club. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Szlovák Labdarúgó-szövetség engedélyét megkapják, jövőre a Dunaszerdahely mellett még egy magyar csapat szerepel majd a szlovák első osztályú labdarúgó-bajnokságban. 

Bár még két fordulót le kell játszania, az 1900-ban alapított Komáromi FC a bajnokság 28. fordulójában a Slavoj Tőketerebes elleni idegenbeli 3-1-es győzelmével hétpontos előnyt szerzett az eperjesi Tatran előtt, ezzel pedig bebiztosította idei bajnoki címét. Vincze István, a révkomáromi lila-fehérek sportigazgatója a Ripostnak nyilatkozva úgy fogalmazott, 

„A Fradi ugyan egy évvel előttünk jár, hiszen 125 esztendős, de a nyomukban maradunk”

elmondta azt is, hogy klub vezetése teljesen magyar, hiszen az elnök Baráth György, a vezetőedző Radványi Miklós, a pályaedző az egykori szlovák válogatott védő, Saláta Kornél, a kapusedzőjük pedig az a Novota János, aki aktív játékosként a DVSC-ben és bécsi Rapidban is szerepelt. Jelenleg a szlovák nemzeti tizenegy kapusedzője, és ebbéli minőségében utazik a nyári németországi labdarúgó Eb-re. 

A lap azt írja, tőketerebesi idegenbeli meccsen eleinte kicsit megfogta a KFC játékosait a hirtelen jött kánikula, aztán ment minden, mint a karikacsapás. 

A 44-szeres magyar válogatott Vincze öröme érthető, hiszen február óta a csapat hét alapembere dőlt ki sérülés miatt, 

ráadásul stadion-rekontstrukciójuk miatt nem is Észak-Komáromban játszották hazai találkozóikat.

„Az építkezések befejezésükhez közelednek, a pályatalaj minősége remek, azon lehetne már most is játszani, de az összességében négyezres nézőtéri kapacitásúra tervezett létesítményben még folyik a kivitelezés, így elképzelhető, hogy a Niké Liga, azaz az első osztály nyitómeccseit még nem Komárnóban játsszuk” – ismertette az egyesület helyzetét a sportvezető, aki szerint a későbbiek során játékoserősítésre is gondolnak, elvégre az ottani legfelső osztály tévéközvetítéseiből nagyobb bevétel várható

Így ünnepelték a bajnoki címet a klub játékosai:

 

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:49
🍓 ️ ­­É­­r­­t­­é­­k­e­­l­­d­­ ­­a­­ ­­­s­­z­e­­­x­i­­ ­­p­­­u­­­n­­­c­i­­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
Búvár Kund
2024. május 08. 08:11
A Kassa is többségi magyar tulajdonban van.
Jack Reynor
2024. május 08. 00:31
Van még tippem: Fülek, Nagymegyer, Párkány, Gúta, Nagykapos, Udvard, Ekecs, Nádszeg, Pered és Bős jusson fel, és a szlovák bajnokság magyar bajnoksággá alakul.
figyelő4322
2024. május 08. 00:10
Hát ez tényleg nagyszerű. Szép teljesítmény, fiúk! Bárcsak a szlovákiai (fevidéki) politikában is ilyen jó eredményeket érnének el az ottani magyarok! Akkor nem lenne túl sok probléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!