Semmi hatalmat senkinek

2013. március 11. 15:51

Ha valami kiderült a 2010-es választások óta, akkor az, hogy a túlhatalom borzasztó.

2013. március 11. 15:51
Makai József
Komment.hu

Kormánypárti politikusként lehet úgy tenni, mintha a leáldozóban lévő liberális világrend folytatna utóvédharcot a magyar kabinet ellen, lehet azt hinni, hogy az EU nem föderáció lesz, hanem a nemzetek Európája (és akár még a széthullásáról is lehet ábrándozni), lehet azt kifogásolni, hogy az alkotmánybírókat »senki sem választotta« (a Parlament választja őket), lehet azt mondani, hogy Magyarország elvesztegetett húsz évet (bár ez akkor sem lesz igaz, ha még tizennyolc évig mondogatják). Mindezek ellenére a probléma forrása itt lesz, Budapesten. A Fidesz-időszak problémája pedig meglehetősen egyszerű: a túlhatalom.

Az ellenőrizetlen, az ellentmondást és a minimális korlátozást sem tűrő kormányzati túlhatalom.

Két és fél évvel a kormányváltás után azt hiszem, sokkal jobban jártunk volna, ha a gyenge és instabil kormányok bukása miatt évente rendeznek rendkívüli parlamenti választásokat. Mégis, mi bajunk lehetne? Például kiszámíthatatlan lenne a gazdaságpolitika? Vagy csak az IMF-hitelnél drágábban lehetne finanszírozni az állam működését? Esetleg gyengült volna a forint, és az euró árfolyama most valahol 290-300 körül lenne? Netán kevesebb külföldi működő tőke érkezett volna, vagy a külföldi cégek inkább kivinnék a nyereséget? Kivonulna a multinacionális cégek egy része?

Nem csökkenne a munkanélküliség? Recesszióba süllyedne a gazdaság?

Ha valami kiderült a 2010-es választások óta, akkor az, hogy a túlhatalom borzasztó. Nem éri meg. Nincs, mert nem lehet, pozitív hozadéka. Nem visz előre jottányit sem, hacsak azt nem tekintjük haladó megoldásnak, hogy az alkotmányellenes döntések - mivel a parlamenti többségnek láthatóan nincs önkontrollja - az alkotmányba írva legalizálhatók.

Ezért kiábrándító a Fidesz-KDNP regnálása. Ezért hiábavalóan elvesztegetett évek ezek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen queen
2013. március 11. 21:17
"Két és fél évvel a kormányváltás után azt hiszem, sokkal jobban jártunk volna, ha a gyenge és instabil kormányok bukása miatt évente rendeznek rendkívüli parlamenti választásokat. Mégis, mi bajunk lehetne?" Nem értem a bal-libek olthatatlan nosztalgiáját az anarchia irányában, komolyan nem. A módszerváltás utáni zavarosban halászó, mutyiban-kiskapukban-ügyeskedésben tobzódó két évtizede után egyedül a rend, a (köz)biztonság, és a kiszámíthatóság az, ami felemelkedést hozna, mind morálisan, mind gazdaságilag.
citizen queen
2013. március 11. 21:12
Én azt nem értem, miért kell ebben az irományban aljasul, tendenciózusan csúsztatni: "Miért lehet az élet elfogadott velejárója a heteroszexuális családban történő bántalmazás, és miért lenne szörnyű a gyerekeknek, ha szerető és gondoskodó - történetesen meleg - szülők nevelnék fel őket? A hajléktalanokkal legalább egyszerű a helyzet: őket úgyis mindenki utálja, még a Fidesz-KDNP szavazói bázisa is, mert büdösek, gyengék és nem akarnak hazamenni. Így aztán tényleg ideje volt, hogy végre az alkotmány mondja ki, hogy a hajléktalanság bűn." Szó nincs arról, hogy heteroszexuális családban elfogadott lenne a bántalmazás; de ha már itt tartunk, homoszexuálisok körében talán nem létezik bántalmazás, agresszió? Ők békés angyalok, szemben a gonosz, agresszív heterókkal? Nagyon gyermekded, és átlátszó ez a szembeállítási próbálkozás. A hajléktalanság sem bűn, az viszont nem állapot Európa közepén, hogy a nagyobb városok közterein csapatostul fetrengenek, mint Bangladesben, mert nem hajlandóak szállóra menni, mivel ott minimális szabályokat be kell tartaniuk. Igen, vannak olyan minimális szabályok, amelyeknek a társadalom perifériájára szorult embereknek is eleget kell tenniük. Sajnálatos az életformájuk, de ez nem ad felmentést mindenre.
tarackos
2013. március 11. 20:17
"Ha valami kiderült a 2010-es választások óta, akkor az, hogy a túlhatalom borzasztó." Nem, nem ez derült ki hanem az, hogy borzasztó is lehet. Az alkesz, pufajkás vezette ballibben volt annyi becsület, hogy nem élt vissza vele. Ha a 2/3 erkölcstelen hitványak kezére kerül, na akkor borzasztó! Mint most a magyarellenes erők esetében...
Next adósság
2013. március 11. 19:17
Bajnai: Együtt győzni fogunk, ha nem libát fogunk! Hümm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!