Mi hiányzik Erdélyből?

2014. március 23. 10:19

Nekem is van hiányérzetem, ha arra gondolok, hogy „erdélyi magyarság”. Ez a hiányérzet pedig a kritikus fiatal, lendületes magyar értelmiségi eltűnéséből fakad.

2014. március 23. 10:19
Felcser V. Örs
Jobbegyenes

Szeretném már látni azt a magyar ajkú fiatal értelmiségi kasztot, amelyik kritikusan viszonyul MINDEN politikai jövőképhez, amit a tévén keresztül sugároznak nekünk Orwell tudatlan katonái. És, amelyik EREDMÉNY alapján ítél, nem aszerint, hogy mely párt ÍGÉR szebb jövőt...

Arról is beszélni kéne már, sőt, számba venni, hogy melyek azok a területek, ahol együttműködhetünk az erdélyi románokkal, akiknek – megsúgom, mert ez Kolozsváron már nagyon látszik – tele a tökük a bukaresti fináncokkal. Mert vannak ilyen területek, és vannak olyan területek is, ahol, ha csak egy kicsi eszünk lenne, akkor rájönnénk, hogy együtt KELL működnünk a románokkal, gondolok itt arra például, hogy a korporációk erdélyi terjeszkedését valamiképp szabályozni kellene, így, 24 év után, illetve a gazdálkodóknak előnyös felvásárlói árat kiharcolni stb. Bármily meglepően hangzik, de a móc, a sármási román, a régeni szász, a hargitai székely, a Küküllő-menti magyar tejtermelőnek ugyanaz a gondja, és sokszor ugyanazzal a céggel. De ezer felé szakadnak, és mi sem tesszük egyszerűbbé a dolgukat.

Arról is kéne beszélnünk, hogy a 21. század küszöbén állunk ugyan, de az archaikus népi kultúránkat még nyomokban megőrző Magyarózdra tavasszal és ősszel, az esőzésekkor nem jutsz be, akkora a sár. Aszfalt? Ne röhögtess, a helyi kiskirály polgármesternél a kavicsozásért is udvarolni kell – magyar polgármesterről beszélek, ahogy magyar »üzletemberekre« gondolok akkor is, ha azon töprengek: hova tűntek az erdők a Hargitáról, és miért nem tudtuk ez megakadályozni?

Összességében: nekem is van hiányérzetem, ha arra gondolok, hogy »erdélyi magyarság«. Ez a hiányérzet pedig a kritikus fiatal, lendületes magyar értelmiségi eltűnéséből fakad.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2014. március 23. 14:55
Ritka dolog, hogy bsandorral egyetértenék, de most ez van :) Minden erdélyi értelmiségi évek óta itt van, néhány polfunkcit kivéve. Ha elhajítok egy téglát, biztos belőlük találok el egyet. Ha nem, akkor kiderül, hogy "származásút". Olvassatok el egy interjút manapság. Szinész, újságíró, művész stb. mind-mind "erdélyi származású". Már ugyanúgy "túl vannak reprezentálva" az értelmiségi szakmákban, mint anno a zsidók voltak.
bsandor
2014. március 23. 13:28
mit tehetünk ha minden értelmiségi barátom már nálatok él,kevés az olyan meggyőződéses motoros mint én,bár
betamás89
2014. március 23. 12:28
Mi hiányzik ? Lassacskán az erdélyi magyarok (is) fognak hiányozni.
balbako_
2014. március 23. 10:56
Milyen értelmiségről beszél? Akik tudják, merik, teszik? Mert arra rohadtul nincs szükség. A lopakodó nemzetsorvasztás mindig az innovációt, haladást tűzi a zászlajára én óvatos vagyok e kérdésben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!