Célkeresztben a Szent Korona

2020. június 22. 08:06

A Pride lételeme a provokáció.

2020. június 22. 08:06
Vágvölgyi Gergely
Vasarnap.hu

„A Pride idén is megragad minden eszközt, hogy felhívja magára a figyelmet: ahogy a Vasárnapon is megírtuk, ebben az esztendőben a Szent Korona köré vontak szivárványt, sokak rosszallását, felháborodását vívva ki.

A liberális fesztiválok jellemzője, hogy a figyelemfelhívás részeként szándékoltan társadalmi vitát robbantanak ki, ezt pedig sokszor úgy érik el, hogy erős keresztény/konzervatív szimbólumokkal »viccelődnek« – emlékezzünk csak a jobb létre szenderült Budapest Parádé reklámjaira, amelyen Till Attila a Hősök tere Gábriel arkangyalának fülébe üvöltözött. (Zárójeles megjegyzés, de tanulságos, hogy az önmagukat közösségi élménnyel reklámozó fesztiválok általában sikeresebbek, gondoljunk például a »Kell egy hét együttlét« szigetes mottó sikerére. Nem igaz tehát, hogy konzervatív értékekkel nem lehet jó reklámot csinálni.)

A Pride lényegéhez tartozik, gyakorlatilag lételeme, hogy durván és gátlástalanul provokál, agresszív és offenzív társadalmi szemléletformálást végez, ezzel pedig az első pillanattól fogva kizárja a valós és érdemi társadalmi diskurzus kialakulásának lehetőségét, holott állítólag ez lenne a célja. Valójában azonban számukra a provokáción, az offenzíván van a hangsúly.

Nem véletlen, hogy a homoszexuális közösség jóérzésű része automatikusan elhatárolódik a látványelemekre hajazó, médiaorientált felhajtástól. 2020-ban azonban a Pride átlépte a vörös vonalat. Az idei támadás azért különlegesen aljas, mert duplán üt: a magyarság szent szimbólumát helyezi a célkeresztbe.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2020. június 22. 20:17
Buziparádét betiltani. Ennyi. Menjenek vonulni Hegyeshalomtól nyugat felé. Gyalog és mezítláb, természetesen.
Mr Diener Mann
2020. június 22. 20:10
Rossz cím, célkeresztben a melegek.
Sulammit
2020. június 22. 16:04
Természetesen provokálni akarnak a pride szervezői és résztvevői, méghozzá azért háromszorosan, mert augusztus 20-a után két nappal vonaglanak, vannak akik láncra kötve pórázon. Mindenesetre nagyon kreatívak és találékonyak, és gyomorforgató kinézetűek.
catalina9
2020. június 22. 14:37
A Pride idén is megragad minden eszközt, hogy felhívja magára a figyelmet: ahogy a Vasárnapon is megírtuk, ebben az esztendőben a Szent Korona köré vontak szivárványt, sokak rosszallását, felháborodását vívva ki." Márai Sándor: Nem szeretem a homoszexuálisokat: társaságuk...kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!