Fegyveresek a nemzeti parkokban

2010. szeptember 17. 08:37

Ranger szolgálattal, azaz kiképzett fegyveresekkel védené meg Illés Zoltán a nemzeti parkokat a természetkárosító bűncselekményektől. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi ügyekért felelős államtitkára nem számít szekértábor-küzdelmekre, mert azonnal eltávolítja azt, aki ellenáll.

2010. szeptember 17. 08:37

Illés Zoltán a Népszabadságnak elmondta: megtiltja munkatársainak, hogy brüsszeli tanácskozásokra utazzanak, mivel azt szeretné, ha az apparátus a hivatali munkára, és nem az utazgatásra összpontosítaná az energiáit. Nem tart fenn státuszt a nyugdíjasoknak, noha a szaktudást továbbra is megbecsüli. „Aki durva szakmai hibát vét, jogszabályt sért a munkája során, attól – kortól függetlenül – megválok, ugyanúgy, mint a vízügyi főfelügyelőség vezetőjétől” - indokolta döntését a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Illés elmondta: nem kizárt, hogy még ebben a ciklusban létrehozzák a Zempléni Nemzeti Parkot, melyre két-három éves távlatban nyílhat lehetőség. Az államtitkár megóvná a védett értékek őrzését is: „Létrehozunk egy ranger szolgálatot rendészeti kiképzést kapó, fegyveres, hatósági emberekből, akik valóban képesek lesznek megvédeni a természeti értékeket, és megakadályozni a természetkárosító bűncselekményeket. Százfős testület esetén tíz-tíz ranger juthat minden nemzeti parkba, ezzel már érzékelhető védelmet lehet biztosítani” - tette hozzá Illés, aki a napokban egyeztet a témáról Pintér Sándorral.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabuci
2010. szeptember 18. 01:05
Ez a szerencsétlen sok Chuck Norris filmet nézett mostanában.
Ígymegyez
2010. szeptember 18. 00:42
Ja, és mezőr, mezőőri szolgálat is létezik. De az ő hatáskörük még kisebb és kizárólag a külterületek elsősorban a mezőgazdasági területek őrzése a feladatuk. Ebbe beletartozhatna a fatolvajok figyelése is, de intézkedési jogaik igen korlátozottak. Őket egy adott települési önkormányzat alkalmazza, ha akarja, vagy ha tudja. Sok településen nem működik, vagy nagyon gyengén. Fizetésük általában minimál bér vagy nagyon közeli. Gk. használat általában a saját autó vagy motor vagy bringa. Így tutira sikeresen tudnak működni.
Ígymegyez
2010. szeptember 18. 00:28
Nos, ennek a kifejezésnek valóban ez a hivatalos, elfogadott nemzetközi angol megfelelője, hogy ranger. De bármily meglepő is ez az itt kommentelőknek, van már ilyen szervezet Magyarországon! Természetvédelmi őrszolgálatnak hívják s tagjai a természetvédelmi őrök. Amiről Illés úr beszél, az csakis azt bizonyítja, hogy nagyon akar valamit tenni, de fogalma sincs, hogy mit és hogyan. Nagyon esélyes, hogy nem ismerti a nemzeti park igazgatóságok, a természetvédelmi őrszolgálat, és egyáltalán a hazai állami természetvédelem gyakorlati működését. Mióta e funkciót betölti, még egyetlen nemzeti park igazgatóságot, KÖTEVIFE-t (elsőfokú term.védelmi, körny.védelmi és vízügyi hatóság) sem látogatott meg, egyetlen természetvédőt sem hallgatott meg aki 10-20 éve gyakorlati feladatokat lát el (nem a minisztériumi aktatologatókra gondolok) és egyetlen természetvédelmi őrt sem látott még munka közben. Azért eddig minden államtitkár, néha még a politikai is, tiszteletét tette az általa irányított nemzeti parkok legalább egyrészében. Illés úr nem akarja, hogy befolyásolják, tanácsokkal tömjék, ezért inkább meg sem ismeri őket, nehogy már elrontsák az otthon oly szépen kifundált gondolatait. A sajtónak meg olyanokat mond, amelyek szakmailag teljes dilettánsként tüntetik fel, ráadásul e nyilatkozatok néha teljesen ellentmondanak egymásnak. Tehát Illés úr, köszöni szépen a természetvédelmi őrszolgálat a kiváló ötleteket, de megvan, létezik és virulna is, ha az előző kormány nem kezdte volna el szépen lenyesegetni a szárnyairól a tollakat (mellesleg a fityisz akkor ellenzékként egyetlen szót sem szólt még a törvénytelen jogszabály módosításokra sem. Illés úr, akkor hol volt?). Most a szárnyát is ki akarják tépni. A termvédelmi őrszolgálat egyenruhás, fegyveres testület, jelenleg a nemzeti park igazgatóságok keretében működik. A jogaik sajna elég korlátozottak, és az őrzés mellett többek közt foglalkozniuk kell a gazdálkodással, a túrizmussal, erdő- és mezőgazdasággal, vízügyi, régészeti, bányászati problémákkal, s emellett még adatokat is kel gyűjteniük a természeti értékekről, plusz rohanni kell a sérült madarakért, a fészekből kipottyant kisrigókért, ami ám az államnak igen sok lóvéba kerül, és elvonja a munkát fontosabb feladatoktól. Hatáskörük kiterjed a nem védett területekre is. Őrkerületekben működnek, egy őrkerület általában 20-60 ezer hektárt ölel fel s ebben egy ember tevékenykedik adott km kerettel, már ha van szolg-i autója. S ha rázósabb ügybe botlik, eljárást kezdeményez, mondjuk csóró vállalkozó a gyepet feltúrja horgásztónak, mert mit neki a koszos fű meg valami védett kis lófasz virágok, akkor az elsőfokú hatósághoz kerül az ügy, ott már elindul a mutyi, hogy nem is úgy volt, mert az őr rosszul látta, az kérem nem horgásztó, hanem csak sok a talajvíz, aztán a hatóság elkeni, megy feljebb az ügy, az igazgatóság lassan kihátrál az őr mögül aki magára marad, s örül, ha megúsza. És ha meg bíróságra kerül az ügy jobb esetben tanúként meghallgatják, de a végét már ritkán tudja meg. Nos, így megy ez.
Reakczy Jóska
2010. szeptember 17. 14:18
Nem csak a nemzeti parkokban kellene fegyveres. A rapsicokat is össze kéne fogdosni. Lassan több a tolvaj, mint a hal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!