Sukoró: Oszkó szigoríttatta a feltételeket

2012. január 10. 21:44

A sukorói projekt létesítésére már kiírták a koncessziós pályázatot, amikor Oszkó Péter pénzügyminiszter lett; a pályázati feltételeket csak a pályázat elbírálásakor, 2009 augusztus közepén ismerte meg - derült ki egy keddi jogvita során.

2012. január 10. 21:44

A sukorói projekt létesítésére már kiírták a koncessziós pályázatot, amikor Oszkó Péter pénzügyminiszter lett, a pályázati feltételeket csak a pályázat elbírálásakor, 2009 augusztus közepén ismerte meg; a pályázatot a pályázatértékelő bizottság értékelése alapján nyilvánította eredményesnek, kinyilvánítva: a legszigorúbb feltételeket kell szabni az ingatlan birtoklásával kapcsolatban – erről Oszkó Péter kedden, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt folyó jogvitában beszélt, ahol tanúként hallgatták meg.

Oszkó Péter elmondta: pénzügyminiszterként az első intézkedése a pályázatértékelési bizottság felállítása és annak ügyrendjének meghatározása volt a Sukoró-ügyben. A pályázati kiírással nem foglalkozott, az értékelő bizottság beszámolója alapján hozott döntést. Hozzátette: a pályázati kiírás lehetővé tette, hogy a koncessziós szerződésben módosításokat tegyenek.

„Az általam személyesen megfogalmazott igény alapján került bele a koncessziós szerződésbe kötelezettségként, hogy már 2011. január 1-jével bizonyítania kell tudnia a koncesszió jogosultjának, hogy rendelkezik olyan ingatlannal, amelyen a szükséges beruházást végre tudja hajtani, s a kaszinó koncessziót meg tudja valósítani. Ez a pályázati kiírásban nem volt kötelezettség” – hangsúlyozta.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
popzene
2012. január 10. 23:11
A malevval az a helyzet, hogy mar annak idejen minden lepest egyeztetett a fidesszel, es nagyon szivesen nyilvanossagra hozza a levelezest. Mondjuk miota ezt megirta a blogjaban kb 3 hete, azota eleg nagy kuss van errol a budaigyulanal.
Bdam
2012. január 10. 22:41
Szakértő Péter magyarázza a megmagyarázhatatlant. A Malévvel mi újság, Péter?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!