Rajtad Múlik! — felsőoktatási verseny az EU költségvetéséről

2012. április 01. 09:50

Magyarországon először került megrendezésre felsőoktatási hallgatók számára az Európai Unió tárgyalásait modellező szimulációs verseny.

2012. április 01. 09:50

Magyarországon a hét végén rendezték meg először — az Európai Bizottság, az Európai Parlament és Magyarország Külügyminisztériuma által kezdeményezett — Rajtad múlik! elnevezésű EU tárgyalási szimulációs versenyt. A verseny díjátadóján beszédet mondott Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője és Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályának vezetője. Szűcs a versenyről szólva elmondta: örömmel látta, hogy bár voltak viták a résztvevők között, a diskurzus mégis kulturált mederben folyt. Majd hozzátette, az ilyen versenyeknek pont az a lényegük, hogy a résztvevők megtanulják az európai vitakultúrát, valamint mélyítsék az ismereteket az Európai Unióról. Kaleta kiemelte: Magyarországon nem volt még példa ilyen léptékű uniós szimulációs versenyre, amelyen 18 felsőoktatási intézmény 106 hallgatója vehetett részt. A főosztályvezető örömét fejezte ki, hogy a Külügyminisztérium ennek a sikeres rendezvénynek az egyik kezdeményezője lehetett.

A verseny témája az Európai Unió 2014-2020 közötti többéves pénzügyi kerete volt. A négynapos versenyt egy háromnapos szakmai felkészítés és háromhetes online távmunka előzte meg. A szimuláció során a hallgatók által alkotott csapatok egy-egy európai uniós tagállam tárgyalódelegációjának, majd az Európai Parlament frakcióinak szerepét játszották el. Feladatuk volt, hogy az adott témában felmérjék saját országuk és frakciójuk, illetve a többi tagállam és képviselőcsoport érdekeit, majd a tárgyalási szimuláció alatt a valóságnak megfelelően saját véleményüket képviselve próbálják meg előmozdítani a közös álláspont kialakítását. A verseny résztvevőinek kooperálniuk kellett a többi féllel annak érdekében, hogy sikerüljön konszenzusra jutni, és eredményesen végződjenek a tárgyalások. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már több évtizedes múltra tekintenek vissza a szimulációs versenyek, az ilyen programokon való részvétel, valamint a jó szereplés az új kapcsolatok kialakításán kívül, akár tudományos vagy munkaerő-piaci lehetőségekben is manifesztálódhat. A versenyzők a négynapos program során európai uniós szakértőkből álló zsűri, és a sajtó nyilvánossága előtt mérték össze képességeiket. 

A zsűri értékelése alapján az Európai Unió Tanácsát szimuláló versenynapokat Ausztria csapata nyerte (tagjai: Dombi Laura, Budapesti Corvinus Egyetem; Nagy Szabolcs, Szegedi Tudományegyetem; Szilágyi Viktória, Pázmány Péter Katolikus Egyetem; Takács Tivadar, Budapesti Gazdasági Főiskola). Az Európai Parlament működését szimuláló versenynapok kiemelt díjazottjai: Paál András, Esterházy Károly Főiskola; Nemes Balázs, Budapesti Corvinus Egyetem; Lovas András, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola; Grafjódi Péter, Budapesti Corvinus Egyetem. A négynapos összteljesítmény alapján a zsűri két résztvevőt díjazott: Brenner Gábort, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóját és Kaszab Róbertet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóját. A versenyen mutatott teljesítményük alapján az MTI egy, a Kitekintő.hu két, a Külügyminisztérium kilenc résztvevőnek ajánlott fel gyakornoki lehetőséget.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!