West Balkán-tragédia: letöltendő fogházat kért az ügyész

2012. június 06. 18:55

Letöltendő fogházbüntetés kiszabását kérte vádbeszédében az ügyész a három halálos áldozatot követelő West Balkán-beli diszkótragédia miatt indított büntetőperben.

2012. június 06. 18:55

Letöltendő fogházbüntetés kiszabását kérte vádbeszédében az ügyész a budapesti, West Balkán-beli diszkótragédia miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Nyugati téri – azóta bezárt – West Balkán szórakozóhely egyik rendezvényén – amelyen mintegy háromezer fiatal volt jelen –, 2011. január 15-én éjjel pánik tört ki, s a tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A rendőrség két hét alatt befejezte a nyomozást, meghallgatott több mint száz tanút, és bevont az eljárásba tucatnyi szakértőt. Nyolc gyanúsított esetében javasoltak vádemelést az ügyészségnek, amely végül négy ember – a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, az intézményt bérbe adó Szalontai Győző, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervező, a program biztonságáért felelős Hranek István – ellen emelt vádat, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A vádbeli cselekmény a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az ügyészség szerint a vádlottak a rendezvénnyel kapcsolatban rájuk vonatkozó szabályokat bérbeadóként, szervezőként, illetve a biztonsági szolgálat vezetőjeként hanyag módon megszegték és ezzel idézték elő a tragédiát.

A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. Az elsőrendű vádlott azt állította, ő csak bérbeadó, a két megvádolt szervező arról beszélt, hogy ők csak a zenei programokért, illetve a vendéglátóipari egységért, a kiszolgálásért feleltek, a biztonsági szolgálat vezetője pedig úgy ítélte meg, hogy őt a tragédia éjszakáján "kész tények elé állították". Ugyanakkor az ügyész vádbeszédében több példát is hozott arra, amikor álláspontja szerint a vádlottak nemcsak egymás felelősségéről, mulasztásáról, de a magukéról is árulkodó vallomásokat tettek.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valandil
2012. június 07. 08:06
Fogház nem is durva ezért. Őrzött apartman gyakorlatilag.
faberion
2012. június 07. 04:13
az igazi baj az, hogy nincsenek felelősök, mindenki hárít, és miért, mert megteheti. ha belegondoltok, ki valójában a felelős? lehet, hogy elsőre úgy tűnik, hogy a fent említett személyek, és igen persze ők is. De ha egy szintet lejjebb lépünk, a biztiőrők/személyzet nem? és ha feljebb, a rendszer nem, amiben ez megtörténhet? és mit gondoltok a többi szórakozóhelyen, legalábbis sok helyen, nem ugyanez a helyzet? nincsenek kiosztva a pontos szerepek, hogy ki miért felelős. és ez minden téren így működik,legalábbis nálunk. ha bárhol bármi problémád akad, könnyű megtalálni azt, aki felelőssé tehető érte? szerintem a válasz: nem. Ilyen szempontból a boszorkányüldözés szerintem nem rossz szinonima, bár félreértelmezhető... És azt gondolom amíg nincsenek meg a felelősök, a börtönbüntetés tényleg kicsit erős... annak is, aki pl elütött 3 gyalogost. a szándék szerintem nagyon fontos, és az, hogy ha beláttad, hogy rosszat cselekedtél, tudj változni, erre pedig jobb módszerek is vannak mint elzárni valakit évekre a külvilágtól. Nem ott fogják megtanulni, mit jelent felelősséget vállani a tetteikért és embertársaikért...
nagykata
2012. június 06. 20:29
izgalommal várom, hogy a bíróság meglátja-e az alkalmat a megtépázott nimbusza helyreállítására, vagy tovább ront azon. ha ez utóbbi érvényesül, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy az országnak van igazságszolgáltatása, vagy az igazságszolgáltatásnak országa.
Öreg
2012. június 06. 20:19
Legalább olyan büntetés kell, mintha egy autós -saját hibájából- három gyalogost gázolt volna el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!