A BKK és a BKV dönthet a busztenderről

2012. október 15. 13:22

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. igazgatóságára bízta a Fővárosi Közgyűlés, hogy döntést hozzon a busztenderrel kapcsolatban.

2012. október 15. 13:22

A Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. igazgatóságára bízta, hogy milyen döntést hoz a busztenderrel kapcsolatban. A határozat szerint a közgyűlés kijelenti: elkötelezett a közösségi közlekedési rendszer fejlesztése, valamint az új buszüzemeltetési modell mellett, és minden olyan keretfeltétel adott, amelyek alapján a busztender eredményhirdetésével kapcsolatban a BKK és a BKV Zrt. igazgatósága saját hatáskörében képes meghozni a megfelelő döntést. A képviselők több mint kétórás vita után 18 igen és 13 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el a javaslatot, Tarlós István nem szavazott. Kaltenbach Jenő LMP-frakcióvezető jelezte: tévedésből szavazott igennel, de új szavazást nem kért.

Az előterjesztés eredeti szövege szintén a BKK és a BKV igazgatóságára bízta volna a döntést, megjegyezve, hogy ha többletforrásra van szükség, akkor azt a főváros nem tudja biztosítani. A többletforrásra vonatkozó részt törölték a javaslatból. Az előterjesztés tárgyalását a meghirdetett időpontnál mintegy másfél órával később kezdték meg, mert Tarlós István főpolgármester és a Fidesz-KDNP-frakció hosszasan egyeztetett a kérdésben. A vitában az ellenzéki frakciók többnyire azt kifogásolták, hogy úgy akarnak éven túli kötelezettséget vállalni, hogy arra nincs meg a fedezet. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ezzel szemben azt mondta, a BKK vállalhat éven túli kötelezettséget, de csak a menetdíjbevételek összegéig. Hozzátette: közlekedésbiztonságilag vállalhatatlan a BKV mostani buszparkjával a 2013-as évet megoldani, mivel 500 buszt le kell selejtezni.

A döntésről a rendkívüli közgyűlés után Tarlós István sajtótájékoztatót tart. Az új buszüzemeltetési modellel kapcsolatos tenderen a VT-Transman adott be ajánlatot 75 szóló és 75 csuklós Mercedes Citaro busszal. A BKK és a BKV igazgatósága október elején úgy döntött, eredményesnek minősíti az eljárást, Várszegi Gyula, a BKV igazgatóságának elnöke ugyanakkor Tarlós Istvánnak küldött levelében azt írta: a 3-3,5 milliárdos többletköltség ellehetetleníti a BKV-t. Ezért a főpolgármester a közgyűlés döntésére bízta a kérdést, az most visszautalta azt az igazgatóságokhoz. A tenderen várhatóan kedden hirdetnek eredményt.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!