Berlinben aggódtak Magyarországért

2012. december 12. 07:58

A Velencei Bizottság kritikusan, de konstruktívan viszonyul Magyarországhoz, ajánlásait pedig komolyan kell venni – mondta Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügyi miniszter csütörtökön Berlinben.

2012. december 12. 07:58

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügy-miniszter a Német Ügyvédegyesület (DAV) és az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet Magyarországgal foglalkozó csütörtök esti rendezvényén tartott előadásában kifejtette: a Velencei Bizottság - Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testülete – igen tekintélyes intézmény, amelynek ajánlásait minden államnak meg kell szívlelni, amely az alkotmányosság és a jogállamiság elveinek fokozottabb betartására törekszik és erősíteni kívánja az emberi jogok tiszteletét. A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó liberális FDP politikusa az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: az Európai Unió (EU) nem csupán gazdasági szövetség, hanem jóval több annál, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletén alapuló értékközösség. Az emberi jogok fejlett, régi demokráciákban sem érvényesülnek természetes, magától értetődő módon, ezt mutatja például, hogy éppen tíz éve hozták létre a guantánamói börtönt, és a felszámolására tett ígéreteket még mindig nem váltották be - tette hozzá.

Leutheusser-Schnarrenberger hangsúlyozta: jogállamban a többség nem uralkodhat a kisebbség felett, akkor sem, ha a többség kétharmados. Kiemelte: a hatalmi ágak elválasztásának elvével nem egyeztethető össze, ha „az alkotmánybíróság döntéseit kétharmados parlamenti többséggel hatályon kívül helyezik”. A német igazságügyi miniszter hozzátette: gyengíti a demokráciát, aki „új médiatörvényekkel” megpróbálja befolyásolni a sajtó munkáját, aki pedig „új szabályokkal” megpróbálja megnehezíteni a részvételt a választásokon, az megkérdőjelezi a demokrácia alapelveit.

Alex Wilks, a Nemzetközi Ügyvédi Kamara Emberi Jogi Intézetének (IBAHRI) munkatársa a szervezet küldöttségének a magyar igazságügyi rendszer változásait feltérképezőt tényfeltáró látogatásáról tartott előadást. Az idén márciusban tett magyarországi látogatás tapasztalatait összegezve egyebek között kifejtette: aggodalomra ad okot a korábbi Legfelsőbb Bíróság elnökének leváltása, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása, a bírák nyugdíjkorhatárának változtatása és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) létrehozása, illetve és az OBH elnökének a hatásköre és számon kérhetősége a bírói kinevezések és az ügyek átirányítása területén.

Dénes Balázs, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet elnöke a 2010-es kormányváltás óta kibontakozott folyamatokat elemző előadásában egyebek mellett kifejtette: korántsem minden probléma a jelenlegi kormányhoz köthető, az azonban biztos, hogy Magyarországot a jelenlegi állapotában nem vennék fel az EU-ba.

A rendezvényen felszólalt Karsai Katalin, a berlini magyar nagykövet helyettese. Felkérte a szervezőket, hogy a legközelebbi hasonló eseményre hívják meg a kormányzat képviselőit is, és adjanak lehetőséget a kormányzati álláspont megjelenítésére. A diplomata hozzászólásában az új alaptörvényről szólva kifejtette: a jogszabály tartalma 95 százalékban megegyezik az előző alkotmány tartalmával, számos területen pedig előrelépést, felzárkózást jelent a régi bejáratott demokráciában alkalmazott megoldásokhoz. Ilyen például az alkotmányjogi panasz intézménye, amelyben a magyar alaptörvény a német alaptörvényt követi.

A DAV és az AI az emberi jogok nemzetközi napján rendszeresen szervez Berlinben olyan rendezvényt, amelyen egy-egy ország helyzetét tekintik át szakértőkkel, szakpolitikusokkal. Tavaly Fehéroroszország volt a téma. Az idei, Magyarországgal foglalkozó rendezvényen mintegy ötvenen vettek részt, többnyire németek, köztük parlamenti képviselők, ügyvédek és jogtudósok.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. december 12. 11:43
Dehogy is aggódnak értünk a németek, éppen azzal vannak elfoglalva, a német nemzeti szocializmus bűneit hátha sikerül nékik a nyakunkba varrni. Brüsszel se az itteni emberjogi helyzet miatt aggódik: a Benes dekrétumok, és a Trianon óta állandósult megyarüldözés cseppet sem izgatja, azzal van elfoglalva, nyomorult életünket még jobban megnyomorítsa.
liberálzöld.
2012. december 12. 10:36
"Berlinben aggódtak Magyarországért" Magyarorsuágon meg közel 3000 településen aggódnak magyarországért. Már Alcsútdobozin is!
krisztoforo48
2012. december 12. 09:58
Ránézve a képre/bár nem szívesen/,ez a szigorú,fensőbbrendűséget mutató nézés számomra valami ilyet közöl: Büdös kölke,akkor is az lesz,amit én akarok,különben egy hónap szobafogság!Roppant konstruktivitásról tesz tanúbizonyságot.
oskar
2012. december 12. 09:57
..."jogállamban a többség nem uralkodhat a kisebbség felett, akkor sem, ha a többség kétharmados. " Én úgy tudom, hogy ez nincs így. Pl az alkotmányozásba is meghívták őket és nem akartak együttműködni. Egyedül a Szociális Unió (SZili Katalin) vett részt. Attól tartok, hogy ilye obstrukciókkal a kisebbség tart be a demokratikusan megválasztott többségnek. De milyen érdekes, amikor az a kisebbség volt a többség, akkor nem aggódtak ezek a megmondók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!