Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Cáfolja a jegyzőkönyvezés vádját az almádi iskola igazgatója

2012. december 20. 11:53

Gránásiné Bácsi Tünde közleményében elmondta: egy szülői bejelentés kapcsán kérte a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ, hogy vizsgálódjon a demonstrációkkal kapcsolatban, ám azt cáfolta, hogy jegyzőkönyvet készített volna a beszélgetésekről.

2012. december 20. 11:53

A Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ kérésére vizsgálódott a diákok és a tanárok körében a hallgatói tüntetésekkel összefüggésben a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatója. Ezt az érintett közölte az MTI-vel csütörtökön. Gránásiné Bácsi Tünde közleményében azt írta: szülői bejelentés érkezett a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központhoz arról, hogy a tanórán – tanítás helyett – tüntetésre buzdítják az iskola tanulóit. A fenntartó ezután arra kérte az igazgatót, hogy vizsgálja ki az ügyet, majd adjon tájékoztatást annak eredményéről.

Ennek megfelelően saját hatáskörben tájékozódtam, tanulókkal és a pedagógusokkal egyaránt beszéltem, hogy teljes képet kapjak arról, megalapozottak-e a szülői panaszok. Azokat a vádakat, hogy a vizsgálathoz jegyzőkönyvet írtam, illetve írattam alá, határozottan visszautasítom. A vizsgálat eredménye nem igazolta a bejelentésben elhangzott vádakat” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: az iskola nyugalmának visszaállítása érdekében az esettel kapcsolatban egyéb nyilatkozatot nem kíván tenni.

A hvg.hu kedden azt írta: a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban tájékozódnak a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről, és jegyzőkönyvezik az általuk elmondottakat. A szülők a portálnak azt mondták, hogy gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, és arról faggatták őket, beszélnek-e a meghirdetett sztrájkról, buzdítják-e a tanárok őket erre, és szóba kerülnek-e közöttük a keretszámok.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2012. december 20. 17:24
Privátban pedig bocsánatot kért az érintettektől, ENNYIBEN azért mégiscsak jobb ember lehet, mint egy igazi fideszes.
kjkj945
2012. december 20. 16:06
a hóvég nagyon nagyon réges-régen mikor még a kő is lágy volt, mondott (írt) igazat!!!!
tarackos
2012. december 20. 14:53
Ez érdekes: "A Veszprém Megyei Kormányhivatal közlése szerint az intézménynek semmi köze nincs a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban történtekhez, valótlanok azok az állítások, amely szerint bármilyen "adatgyűjtést" kértek volna." Az elvtárső szerint viszont: "A Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ kérésére vizsgálódott a diákok és a tanárok körében" Most akkor ki hazudik: az állam embere, vagy az állam embere? Már minden napra jut egy narancsbolsi hazugság...
tatka46
2012. december 20. 14:14
A politika már rég betette a lábát az iskolákba nem csodálkoznék ha ez az igazgatónő fideszes lenne,mindent Orbán-é.Szégyent hoz az iskolára nem saját magára ez nem tanárnő hanem egy törtető nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!