MSZP: Matolcsy nem alkalmas jegybankelnöknek

2013. február 28. 15:25

Az MSZP szerint a forintárfolyam zuhanását, a devizahitelesek terheinek növekedését, a gazdaság lefagyását és az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő, ha nem megfelelő embert jelöl a Magyar Nemzeti Bank élére. A szocialisták Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak tartják a feladatra.

2013. február 28. 15:25

Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: remélik, hogy Orbán Viktor választása nem Matolcsy György lesz, ő ugyanis a jegybankelnöki tisztség betöltéséhez szükséges feltételek egyikének sem felel meg. Semmilyen banki tapasztalata nincs, a Fidesz tagjaként nem tekinthető függetlennek, csak a miniszterelnöki akarat szervilis végrehajtójának, és többször bizonyította szakmai alkalmatlanságát – sorolta. Az MSZP-s politikus hozzátette: Matolcsy György gazdasági miniszterként is sok kárt okozott, a jegybank élén viszont még súlyosabb helyzetbe sodorhatja az országot.

A lehetséges veszélyek között említette a forint árfolyamának „beszakadását”, az infláció elszabadulását és a jegybanki tartalék „elherdálását”. Ebben az esetben a magyar gazdaság teljesen lefagy, a devizahitelek törlesztőrészletei drasztikusan megemelkednek, a családok és a vállalkozások többsége pedig végképp kiszolgáltatottá válik – fűzte hozzá.

A szocialista politikus tizenhat pontban foglalta össze, eddigi teljesítménye alapján miért tartják alkalmatlannak Matolcsy Györgyöt az MNB vezetésére. Ide sorolta, hogy a gazdaság mélyülő recesszióba zuhant, hogy a forint árfolyama elszakadt más régiós valuták értékének alakulásától, hogy az üzleti környezet versenyképtelenné vált, nincsenek beruházások, hogy csökkennek a reálbérek és nőtt az adóterhelés mértéke a kormányváltás óta, hogy a kormány súlyos megszorításokat hajtott végre, hogy az infláció meghaladta az öt százalékot, illetve hogy négymilliónyian élnek a létminimum alatt. Józsa István sajnálatosnak nevezte, hogy a miniszterelnök az utolsó pillanatig titkolja jegybankelnökjelöltjét, szerinte a gazdaság érdeke azt kívánta volna, hogy az új MNB-elnök személyét és elképzeléseit a pénzpiacok időben megismerhessék.

Orbán Viktort végezetül arra szólította fel, ne pártpolitikai szempontok alapján hozza meg döntését, legyen tekintettel a gazdaság, a vállalkozások és a családok érdekeire, és ne bízza a nemzeti bank irányítását egy teljesen alkalmatlan emberre. A szocialista politikus nem akart megnevezni számukra elfogadható jelöltet, de hangsúlyozta: az ismertetett feltételeknek – banki tapasztalat, szakmai felkészültség és politikai függetlenség – jó néhány pénzügyi szakember megfelel.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. február 28. 18:19
Büdös moslék disznók az esti betevő tálalva ,zabáljatok ,hogy holnap röföghessetek.
elfelejtette
2013. február 28. 18:11
Az MSZP foglalkozzon azzal, amihez ért: Jóléti ígéretekkel. A pénzügyekbe inkább ne ugassanak bele.
Next adósság
2013. február 28. 17:43
Az MSZP nem alkalmas jósnak, eddig még semmit nem tudott megjósolni, itt egy néhány az MSZP-s jóslatokból ateljesség igénye nélkül. Elvtársak már csak egy kis időt kell kibírni és önöknek is jó lesz. Minnél több adót fizetsz annál jobban élsz. A Magas fizetések nem jók, csak Kovács Laci bácsi, Bokros Lajos, és Simor András vállalták ennek az ódiumát. Hümm!
várúr
2013. február 28. 17:15
Hívő vagyok, de kezdem azt hinni, Matolcsy mindenható. A hajtépő Józsa Pista szerint. Eddig Orbán tehetett a világ bajairól, most Matolcsy. Ehhez a gondolkodáshoz képest bonyolult műszer a kapanyél. Nem sajnálnám Józsa Pistától. Zsenge legénykorban maradt szegény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!