Esterházy: Csak Remélni lehet, hogy az ellenzék egymásra talál

2013. március 10. 16:58

Esterházy Péter szerint a társadalmi konszenzus helyreállításán kívül ma nincs más esély – írja az ATV.hu.

2013. március 10. 16:58

Az ATV.hu szerint Esterházy Péter Esti című művének német megjelenése kapcsán tartott felolvasóestet az osztrák fővárosban, az APA hírügynökségnek pedig interjút is adott. Ebben elmondja: „konszenzusnak kellene uralkodnia olyan dolgokban, amelyeket ha elveszítünk, akkor mindnyájan vesztesek vagyunk. Ez a konszenzus jelenleg nem létezik.” Az író úgy véli, nincs más esély: vissza kell állítani ezt a konszenzust.

Esterházy előbbi esélyeit latolgatván elmondta: nem vagyunk könnyű helyzetben, amit a maga példáján is lát, hiszen „semmilyen bizalma nincs ebben a kormányban”, így viszont az objektivitása is behatároltnak mondható. Kijelentette: csak remélni lehet, hogy az ellenzék egymásra fog találni annak ellenére, hogy a kormány „beavatkozott a struktúrákba, mindezt a parlamentben és demokratikusan”.

Az író aggódva figyeli, hogy az állam egyre csak növekszik, ami szerinte könnyen autoriter szellemet teremthet. Sokan „úgy vélik: egy apafigura megoldja a problémákat. Az erős emberek időnként hasznosak, de nem veszélytelenek” – tette hozzá az író.

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunor N.
2013. március 11. 08:49
Örömmel látom, hogy a magyarok hogyan "gondozzák" az eszterházijukat. :o)
Next adósság
2013. március 11. 06:58
"Esterházy: Semmilyen bizalmam nincs ebben a kormányban" Akkor lenne szar, ha lenne benne bizalmad. Hümm!
imres
2013. március 11. 06:05
Esterházy elvtárs! De örülök. Örülök, hogy aggódsz. Remélem, aggodalmad, mint egy igazi baloldalié, tartós lesz.
kuzmics
2013. március 10. 21:17
Péter, mitől vagy ennyire frusztrált? Csak nem önigazolás ez nálad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!