Tagesspiegel: Brüsszelt gyarmatosítónak tartják Magyarországon

2013. március 22. 13:10

Az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató társaság tagesschau.de című hírportálja Szaniszló Ferenc Táncsics-díjával kapcsolatban közölt beszámolót, a Der Tagesspiegel című liberális lap pedig budapesti riportot jelentetett meg pénteki számában.

2013. március 22. 13:10

A tagesschau.de „Az antiszemita tévés műsorvezető visszaadja kitüntetését” címmel közölt beszámolót. A szerző, Stephan Ozsváth kifejtette: „sokak számára felfoghatatlan meglepetés” volt, hogy Szaniszló Ferenc megkapta az újságíróknak adható legmagasabb állami kitüntetést. Hozzátette: Balog Zoltán miniszter azt követően szólította fel az újságírót a díj visszaadására, hogy „nemzetközi bírálatok” fogalmazódtak meg a kitüntetéssel kapcsolatban, álláspontját pedig fokozatosan és „csak az erőteljes nyomásgyakorlás után” módosította. Stephan Ozsváth Balog Zoltán vonatkozó magyarázatával összefüggésben megjegyezte: a Szaniszló Ferenc által kifejtett „összeesküvés-elméletek” ismeretének hiánya „legalábbis szokatlan”, hiszen az újságíró „rendszeresen uszít az Echo-TV-ben a zsidók, a romák és a gonosz külföld ellen”.

A Der Tagesspiegel „Orbán – idegen urak ellen védekező” címmel közölt budapesti riportot. A szerző, Paul Flückiger kifejtette: Magyarország a történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságával küzd, a legtöbb magyar pedig nagyobb jólétet várt az EU-csatlakozástól. Brüsszelt ezért „idegen uralkodónak” tartják, mint egykor a Habsburgokat, majd a Szovjetuniót, a „populizmusra hajlamos kormányfő” pedig „kihasználja ezeket az érzelmeket”. Egy elemzőt idézve hozzátette, hogy az alkotmány negyedik módosítása „egyáltalán nem téma” Magyarországon, és az uniós bírálatok nem ártanak a kormánynak, hanem lehetőséget adnak Orbán Viktornak arra, hogy felvegye a népét védelmező, harcos vezető szerepét.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. március 23. 09:52
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/03/az-oroszok-szetkuldtek.html
Magyarok Pásztora
2013. március 23. 01:21
Nem az számít mit mond, az számít ki mondja. Hazudnak reggel, délben és este, hazudnak minden hullámhosszon.
ElQurMinator
2013. március 22. 22:07
"Tagesspiegel: Brüsszelt gyarmatosítónak tartják Magyarországon" Nemcsak itt... meg lehet kérdezni a görögöket, ciprusiakat, stb. Szóval igen nagy aknákra futott rá Brüsszel.
ciseaux
2013. március 22. 19:00
A propo kolonializmus...Tényleg, és ha ebben a nagy "happy EU soup"-ban valaki megkérdezte volna pl. a ciprusiakat, akik egy évvel ezelőtt még nyugiban legeltették azt a néhány kecskéjüket, hogy az országukban lévő bankok mit keresnek ott? Csak izelítőnek: "Banks Listed in the Cyprus Stock Exchange Bank of Cyprus Public Co Limited Cyprus Popular Bank Public Co Ltd Hellenic Bank Public Co Limited USB Bank Plc Subsidiaries of foreign banks Αlpha Bank Cyprus Ltd Emporiki Bank – Cyprus Limited National Bank of Greece (Cyprus) Ltd Russian Commercial Bank (Cyprus) Ltd Societe Generale Bank-Cyprus Limited Bank of Piraeus (Cyprus) Ltd Eurobank EFG Cyprus Ltd Other Banks Cooperative Central Bank Ltd Cyprus Development Bank Public Co Ltd Οργανισμός Χρηματοδοτήσεως Στέγης Κτηματική Τράπεζα Κύπρου Λτδ Branches of European Union Banks Αlpha Bank Barclays Bank PLC Bank of Piraeus Banque SBA SA Emporiki Bank Eurobank EFG First Investment Bank Ltd Joint Stock Company “Trasta Komercbanka” Εθνική Τράπεζα της Ελλάδος Α.Ε. Central Cooperative Bank PLC Banca Transilvania S.A. Joint Stock Company Akciju Komercbanka "Baltikums" AS LTB Bank Branches of banks from non-EU countries BankΜed s.a.l. Arab Jordan Investment Bank SA Banque BEMO SAL Bank of Beirut SAL BBAC SAL BLOM Bank SAL Byblos Bank SAL Credit Libanais SAL FBME Bank Ltd Open joint-stock company AvtoVAZbank OJSC Promsvyazbank Jordan Kuwait Bank PLC Jordan Ahli Bank plc Lebanon and Gulf Bank SAL Lloyds TSB Offshore Limited Privatbank Commercial Bank IBL Bank sal;" Ha a fenti lista alapján van még valaki, aki elhiszi, hogy a ciprusiak is (mint mi gazdag magyarok, többször is) elhedonizálták a "nemzeti"bank-államuk pénzét...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!