Véget ért az egyetemfoglalás

2013. március 26. 16:36

Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az egyetemfoglalókkal, ennek értelmében a hallgatók a Gombocz Zoltán teremben rendszeres, nyilvános fórumokat tarthatnak. Ezt a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta.

2013. március 26. 16:36

A tájékoztatásban felidézték, hogy a hallgatók a felsőoktatásban végrehajtott és tervezett átalakítások, a forráskivonások, az oktatói elbocsátások, a keretszámcsökkentés, a hallgatói szerződés és az egyetemi autonómia lehetséges csorbítása elleni tiltakozásul február 11-én elfoglaltak egy termet. Ez a terem a mostani megállapodás megkötésével a hallgatói önszerveződés legális színterévé, a fórumok engedélyezett helyszínévé vált – jelezték az ELTE BTK dékánja és az egyetemfoglalók közös közleményében.

Dezső Tamás az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Gombocz Zoltán terem az a helyiség, amelyet a hallgatók elfoglaltak. A megállapodással kapcsolatban közölte, a termet bármely hallgatói önszerveződés használhatja hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön 17 órától 22 óráig.

Az egyetem közleménye szerint az ELTE vezetőivel kötött megállapodás mutatja, hogy a jelenlegi oktatáspolitikai helyzetben elengedhetetlen az érintettek együttműködése. „Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahogy élen jár az oktatás és a kutatás területén, úgy a hallgatói aktivitás támogatásában is példát mutat” – zárul a kommüniké.

Mint az Első Magyar Egyetemfoglalás Facebook-oldalán olvasható, ezzel véget ér az egyetemfoglalás, egyben várják az érdeklődőket a március 26-án Fábri Györggyel közösen tartandó sajtótájékoztatóra.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. március 26. 20:09
No, kedves Ron! Most új blöfföt kell kitalálni, ez szép csendben kimúlt. Legyen kreatív!
tarackos
2013. március 26. 19:40
"Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az egyetemfoglalókkal..." És ezt most így hogy?! Kik ezek a zegyetemfoglalók, ki választotta űket nemzet naccsága? Klinghammer elvtárs erre varrjál gombot ha maradt még a pofidon bőr!
bookmark
2013. március 26. 18:38
Azért engem érdekelne, hogy mennyi bérleti díjat fizetnek.
ottapont
2013. március 26. 17:28
Szép megoldás, kapott egy hordót a szónok,"használhatja hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön 17 órától 22 óráig." Érdektelenségben fogtok kimúlni, ne kábítsátok magatokat, a forradalmi tömeg most valahogy inkább elmarad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!