A Hajdú-Bét károsultjai Bajnai bocsánatkérését várják

2013. június 14. 13:22

Bocsánatkérésre szólította fel Bajnai Gordont a Hajdú-Bét ügy károsultjai nevében Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselője.

2013. június 14. 13:22

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint Bajnai Gordonnak „a sorozatos hazugságaiért” kell bocsánatot kérnie, egyben felszólítják, hogy „végre ismerje el közvetlen felelősségét a Hajdú-Bét csődjében és több száz magyar család tönkretételében”.

Ónodiné Demeter Éva szerint „a sajtóban megjelent dokumentum egyértelműen bizonyítja Bajnai Gordon felelősségét a Hajdú-Bét csődjében”. A károsultak nevében nyilatkozó gazdálkodó felháborítónak tartja, hogy a volt miniszterelnök az elmúlt években következetesen tagadta, hogy bármilyen módon szerepet vállalt volna a Hajdú-Bét irányításában.

Álláspontja szerint azonban a most nyilvánosságra került meghatalmazás világossá teszi, hogy Bajnai Gordon egy ciprusi adóparadicsomban bejegyzett cégen keresztül személyesen járt el a Hajdú-Béttel kapcsolatos ügyekben.  Egy másik – szintén közzétett – ügyvédi levél emellett azt is bizonyítja, 2003-ban már nyilvánvaló volt a Hajdú-Bét felszámolásának közelsége. Az értékes vagyont ennek ellenére kiszivattyúzták a cégből, miközben az átvert gazdákat nem fizették ki – zárul Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselőjének nyilatkozata.

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kese
2013. június 14. 16:10
Kijjafax ez a hp? - by Dajcstompika Sokat fog fizetni ezért az ostobaságáért! :-)
red label
2013. június 14. 15:55
A pislogó soha nem fog bocsánatot kérni, mert ő, ott se volt, a sunyi emberek, soha nem ismernek el semmit, senkit.
Antigoné
2013. június 14. 15:42
Ájtatos Manó míg él, le nem mossa magáról a Hajdú-Bét-ügyet, bele kellene törődnie. Ha pedig nem volt köze hozzá, miért nyilatkozta anno: " Nem értettünk hozzá"?
Pinter68
2013. június 14. 15:28
Szeretem az ilyen "spontán civil" kezdeményezéseket. Pont, mint annak a derék nőegyletes libának a Merkelhez írott levele, akinek az egyesülete 20 milliós állami támogatást kapott az egyik minisztériumtól, mert ők "megérdemelték". Igaz, hogy ennyi pénzért én is megírnék bármilyen levelet, bárkinek. Vajon ennek a derék vállalkozó hölgynek mit ígért a Fidesz, hogy beálljon szekértolónak? Csak nem valami darab földecskét vagy valami jó kis pályázati pénzt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!