Orbán olyan, mint Erdoğan?

2013. július 05. 13:40

A török kormányfővel hasonlítja össze a Der Standard internetes oldalának cikke a magyar miniszterelnököt.

2013. július 05. 13:40

A liberális osztrák napilap honlapján, a fiataloknak és bevándorlóknak szóló internetes mellékletében azt írta: Orbán Viktor nemrég „működő demokráciának” nevezte Törökországot, „bátorító szavai” Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnökhöz nem okoznak meglepetést, ugyanis a két kormány politikája között hasonlóságok fedezhetők fel.

A cikkíró, Balazs Csekö úgy látja, Erdoğan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen: saját állampolgáraik egy része „isteníti” őket, míg mások hangosan tiltakoznak ellenük. Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már „politikai fanatizmusról” lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak – vélekedett a szerző.

A lap szerint a két kormányfő között az a különbség, hogy míg Törökország az elmúlt években ragyogó gazdasági mérleget mutatott fel, a magyar kormánynak unortodox lépései ellenére „a jelek szerint nem sikerült megtalálni a mágikus formulát”.

Csekö végül úgy vélekedett: nem zárható ki, hogy Orbán bírálói a jövőben hangosabbak lesznek. Senki sem tudja jelenleg, hogyan kezelne Orbán több tízezer kitartó tüntetőt, a nemzetközi közösségnek ezért rajta kellene tartania a szemét a magyar kormányon – állt a cikkben.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2013. július 06. 12:06
A cikket, meg a hozzászólások egy részét olvasva, az embernek az benyomása keletkezik, hogy ez a "liberálissá" meg "demokratikussá" áthazudott posztkommunista-bolsevista mantra és imamalom tekergetés, sehogyan sem akar összejönni.
liberálzöld.
2013. július 06. 07:16
Ja. Olyan. Feltéve hő itt Erdoğan: http://longhand.hu/wp-content/uploads/2007/06/garga.jpg
Obulus
2013. július 05. 15:28
http://nepszava.com/2013/03/magyarorszag/szellemileg-leepult-erkolcsileg-megsemmisult.html Orbán szellemileg leépült, erkölcsileg pedig megsemmisült. Ezt mondta Róna Péter az oxfordi egyetem tanára a miniszterelnökről az ATV reggeli műsorában. Tegyük hozzá: pénteken reggel elmaradt a szokásos interjú a közrádióban. A miniszterelnök ezúttal nem osztotta az észt, nem fenyegette meg a nyugatot, és nem hazudott a magyaroknak.....Róna Péter szerint szomorú, hogy a hajdani szép reményekkel induló fiatalember ide jutott. A közgazdász szerint Orbán összevissza beszélt az elmúlt napokban, és úgy látja, hogy nagyon komoly következményekkel jár, ha valaki olyat állít, ami nem igaz, ugyanis az ilyen vezetőkkel a fejlett világ nem fog tárgyalni."
anegy_
2013. július 05. 15:24
Orbán bírálói a jövőben hangosabbak" Na ezek szerint Csekő az új PR főnök, mert a maszopos felszólaló most éppen úgy üvölt a Parlamentben, mint akit falhoz nyomtak! "hogyan kezelne Orbán több tízezer kitartó tüntetőt, " egy pár tüntetésen már túl van és köszönjük kérdését jól kezeli. Feleségét meg nagyon tiszteljük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!