Beperli a vidékfejlesztési tárcát az LMP

2013. augusztus 24. 12:13

Pert indít a Vidékfejlesztési Minisztérium ellen az LMP, mert a tárca nem teljesítette az Ukrajnában található nagymuzsalyi bányaberuházással kapcsolatos, közérdekű adat megismerésére irányuló igényüket.

2013. augusztus 24. 12:13

Csiba Katalin, az ellenzéki párt környezetpolitikai szakszóvivője azt mondta: az ukrán-magyar határtól mintegy 10 kilométerre, a Tisza fő ágának szomszédságában olyan aranybánya-beruházást terveznek, amely feltehetően a verespatakihoz vagy a nagybányaihoz hasonló, környezetvédelmi szempontból igen kockázatos ciánlúgozásos technikát alkalmazná. Hozzátette: mivel a fejlesztésről jelenleg nincs hivatalos információ, a párt július 24-én a vidékfejlesztési tárcához fordult, ám a minisztérium nem adott választ.

Nemzetközi egyezmények biztosítják a magyar államnak, hogy információhoz jusson a magyar folyók élővilágát is érintő beruházásról, vagy egy közös környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárás elindítását kezdeményezze Ukrajnával – mutatott rá a politikus, aki azonban nem tud arról, hogy Magyarország indított volna ilyet. Csiba Katalin kétségbeejtőnek nevezte, hogy még a beregszászi konzulátusnak és a helyi újságíróknak sincs ismerete olyan hatásvizsgálati eredményekről, amelyekkel az ukrán kormánynak rendelkeznie kellene. 

Emlékeztetett arra, hogy már az Európai Unióban is felvetődött a cianidos technológia betiltása, ám ez nem történt meg. Szerinte ha a Fidesz komolyan gondolná a környezetvédelmet, akkor felhasználná politikai lehetőségeit a nemzetközi közösségben, és szorgalmazná a módszer kizárását.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!