MSZP: A rezsicsökkentés rendben van, a rezsiharc nem

2013. október 14. 16:55

Az MSZP nem támogatja a Fidesz rezsicsökkentés védelméről szóló politikai nyilatkozatát, mivel azt a kormánypárt kampányfogásának tekintik. A rezsicsökkentést továbbra is támogatja párt.

2013. október 14. 16:55

Az MSZP az újabb rezsicsökkentést támogatja, a kormány rezsiharcát – így a Fidesz-KDNP által kezdeményezett politikai nyilatkozat elfogadását - azonban nem – jelentette ki Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes hétfőn újságíróknak. A szocialista politikus elmondta: a 11,1 százalékos rezsicsökkentést – mint minden, a megélhetési költségeket csökkentő intézkedést – megszavazzák, és ha kormányra kerülnek, tovább folytatják majd, úgy, hogy a rászorulók több támogatásban részesülnek, azok viszont, akik a medencéjüket fűtik, nem kapnak kormányzati segítséget.

Lukács Zoltán ugyanakkor jelezte: nem szavazzák meg azt a kormánypárti nyilatkozattervezetet, amelyre a Fidesz-KDNP indoklása szerint „az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása” miatt van szükség a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Az MSZP-s politikus elmondta: a politikai nyilatkozat a kormánypártok kampányának része, ám attól egyetlen forinttal sem csökkennek a rezsiköltségek. A Fidesz csak arról akarja elterelni a figyelmet, hogy „sorra viszik el bilincsben a kormányzati szereplőket” – jelentette ki Lukács Zoltán, utalva arra, hogy hétfőn letartóztatták a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyik vezetőjét és három bűntársát európai uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vak_hangya
2013. október 15. 07:22
Én alig várom, hogy a fidesz az alaptörvénybe rögzítse, hogy a bolygón a földgázkészlet sosem fogy ki és ingyen kitermelhető.
IgazságosIzomViktor.
2013. október 14. 23:42
Szó szerint erről van szó.A rezsiharc csak a szavazatszerzésről szól,miszerint nagyvezérünk és kormányunk megvédi a magyar népet a gonosz úniótól(aki mellesleg nem magát a rezsicsökkentést kifogásolja,de pssszt!Ezt nem kell megtudnia a népnek!Jobb ha ők csak a fidesz álláspontját tudják meg a köz tv híradókból.Ott hallgassák csak a maffiabaloldalazást meg bukott baloldalazást,az ellenzék gondolatait megosztani fölösleges.Hiszen tudjuk:jólétben elég ha egy párt van.).A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
qccqccqcc
2013. október 14. 22:29
Múltkor még az sem volt rendben:-) Szegény panelprolik totál össze vannak keverve:-) - Vagytok szarban, mi? A Fidesz 20%-kal csökkentette (eddig) a rezsit, ami megjelenik a zsebekben forintokban, ti meg max. a mikrogazdasági faszságaitokkal jöttök, meg a laposbarackfejű pislogós gágogó se színe, se hamva, jellegtelen szürke szobordöntögető bulin beszédet mondó, de jelen nem lévő bye-gúnár Bajnaival:-) Kurva kevés:-)
tabakur
2013. október 14. 21:40
Szörnyű az MSZP-ben is olyan hülyék ülnek mint a Fideszben csak szarabb a kommunikációjuk. Úgy tudom piaci versenyen alapuló gazdaság van Magyarországon . Akkor hogy fér bele az adminisztratív ármeghatározás ami nem a gazdasági realitáson hanem egy párt direktívája határoz meg. Lehet, hogy már a szocialista tervgazdaságban vagyunk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!